Gyalogtúra az elesett székely katonák emlékéreOjtozból Úzvölgyéig az Árpád-vonal mentén

2026. augusztus 27., csütörtök, Közélet

A Lemhényi Ifjúsági Szervezet (LISZ) Hőseink Ösvényén túracsoportja augusztus 22. és 26. között hatodik alkalommal szervezte meg az immár hagyományossá vált közepesen nehéz túráját a nyolcvankét esztendővel ezelőtt az Ojtozi-szoros és az Úz völgye védelmében hősi halált halt székely katonák emlékére a Magyar Királyi Hadsereg védelmi vonala, az Árpád-vonal mentén. A túra mintegy kilencven kilométer hosszú volt, amit három nap alatt tettek meg szakaszokra osztva.

  • Huszonhatan vágtak neki a gyalogtúrának. Fotó: Facebook / Lemhényi Ifjúsági Szervezet
    Huszonhatan vágtak neki a gyalogtúrának. Fotó: Facebook / Lemhényi Ifjúsági Szervezet

A lemhényi Lukács Botond vezetésével augusztus 22-én, szombaton reggel huszonhatan, felnőttek és gyermekek indultak útnak az ojtozi római katolikus templomkertből, miután megkoszorúzták a templom falán lévő, Javíttatták a 13. és 14. ezredbéli / népfelkelők és a velük / volt csendőrök / 1915 feliratú kőtáblát. A két legfiatalabb túrázó nyolcéves, a legidősebb pedig hatvanegy éves volt.

Ojtozból a már megszokott útvonalon indultak el, és naponta harminc kilométert gyalogoltak az Árpád-vonal mentén az ojtozi völgyzártól az Úz-völgyi völgy­zárig. A Kalaszló-patak mentén jutottak ki a Kis-Havasra, majd a Gyepár-tetőtől a Keleti-Kárpátok fő gerincvonalát követték északnak, és a Csengőponk, illetve a Ne­mere-hegység legmagasabb csúcsaként számontartott Nagy-Sándor érintésével értek el a Kis-Nemerére. A Kis-Nemere nyergéből a Cigányka-patak völgyében le­ereszkedtek a Lóbérc-pusztáig, hogy aztán a Csíki-havasokban folytassák útjukat. Az Altízi- és Feltízi-Piripón át, a Baska bércén végighaladva, a Baska sarkánál értek az Úz völgyébe hétfő délután. Az éjszakákat sátorban vagy menedékházban töltötték. Kedden az első világháború idején súlyos harcok színteréül szolgáló Magyarós-tetőre gyalogoltak. Tegnap délben a csapat katonai hagyományőrző tagjai második világháborús határvadász-egyenruhában dísz­őrséggel és katonai tisztelet­adással rótták le kegyeletüket az úzvölgyi hadi temetőben a nemzet hős fiainak emléke előtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 190
szavazógép
2026-08-27: Közélet - Bartos Lóránt:

Székely köntösben, nyitott kapukkal (Vakációs Bibliahét Kézdivásárhelyen)

Kézdivásárhelyen idén is különleges hangulatban telik a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) által támogatott vakációs bibliahét. A Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezeti ebédlőjében és udvarán naponta többtucatnyi öt és tizenkét év közötti gyermek gyűlik össze, hogy játékos és kézműves-foglalkozásokon keresztül közelebb kerüljön hitbéli gyökereihez, valamint a székely kultúrához. 
2026-08-27: Közélet - Farkas Orsolya:

Le kell mondani a Város-háza feliratról

Nem kerül fel a Város-háza felirat a felújítás alatt álló Tamási Áron Színház homlokzatára. Kovászna megye kormánymegbízottjának hivatala 2024-ben indított közigazgatási pert a sepsiszentgyörgyi helyi tanács ellen: a prefektúra többek között diszkriminatívnak és megtévesztőnek találta a főtéri épület homlokzatán lévő, a város által visszaállítani kívánt feliratot. A jogerős bírósági ítélet nyomán az önkormányzatnak le kell mondania az eredeti tervről.