Markó Béla: Felejtés

Nehéz a könnyűség. El kell szakadni
mindentől, ami még idekötött
füvek, fák, könyvek és kövek között.
Mit nehezékként kaptál, visszaadni

valakinek. Mindegy is, hogy kinek.
A lényeg az, hogy magadat eloldhasd,
s mi eddig rád fagyott, végre felolvaszd.
Csak így lehet. Csakis így éri meg.

Mondj le magadról, hogy magad lehess.
Légy könnyű, és repülj, hogy el ne ess!
Kár gyűjteni. Visszahúzhat egy emlék.

Akkor szállhatsz, ha minden itt marad.
Ha nem kapaszkodsz, akkor vagy szabad.
Élsz még, és nem tudod, hogy ez a nemlét.

2024. szeptember 28.

Esztétika

Összegereblyéltük a száraz lombot.
Fáradt fűben sok rozsdabarna folt.
Messze a nyár. De ami tarka volt,
egyszínű ismét. Szorgalmas bolondok

vagyunk. Nem hagyjuk nyugodtan enyészni
a holtakat. Folyton szétválogat
a fennvaló is minket. Mert sokat
teremt, hát pusztít is sokat. Nézi,

hogy meddig hagyja még. Szebb a halál
az életnél. Akkor mozog, ha áll.
Nem rothad, csak átöltözik naponta.

Jól érzem magam, hogy él majd tovább
a tartalom. Hiszen nincs ostobább
reménység, mint a halhatatlan forma.

2025. január 31.

Könyörgés

Javítgat Isten, mint egy rossz szonettet,
ír engem most már évtizedek óta,
s mintha időnként elégedett volna,
hogy valahára épp olyanok lettek

az áthajlások, ahogy ő akarta,
és illeszkednek egymáshoz a strófák,
mert követi a tartalom a formát,
nem árad ki, nem is sodorja partra

az uszadékfát, csak viszi előre,
de igazít mégis néhány hullámon,
arcomon egy-két ritmushibás ráncon,

s ha úgysem kell neki határidőre
befejezni, hát annyit kérek tőle,
hogy várja ki tökéletes halálom.

Ellensúly

Mind több derű, mind több vihar mögöttem.
Tücsökcirpelés, varjúkárogás.
Repülőtér vagy vasútállomás.
Terjeszkedik a táj, ahonnan jöttem.

Az otthon nem kisebb, hanem nagyobb.
Több szerelem. Több gyűlölet. Több kétely.
Kevesebb feladat. Több számbavétel.
Nem mondom, hogy leszek. Hiszen vagyok.

Kapaszkodom. Hátul színes mező.
Felgyűlt már, ami volt. És egyre nő.
Fogy a víz, fogy a fény. Így a tetőre

érek hamar. Van-e még nehezék,
hogy fel ne billenjen a múlt? Elég
súly van-e még elöl? S mennyi időre?

Ugyanabban a kertben

Ugyanabban a kertben minden évben
ugyanolyan tücskök a fű között,
ugyanolyan angyalok s ördögök
versengenek értünk, hogy vajon ébren

vagyunk-e, és most is ugyanolyan
álmot álmodunk-e még újra s újra,
ugyanúgy hangoskodva s elhalkulva
utána, ugyanolyan boldogan,

hogy hátha mégis ismételhető
és fűszálanként is átélhető,
mit eddig számtalanszor körbejártunk,

mert erről van szó, hogy az életem
bármeddig tartson, mégis végtelen,
ha nem magunkra, egymásra vigyázunk.

2026. január 7.

Kibontatlan ajándék

Túl gyorsan telnek a napok. Régen még
új volt az esőcsepp az ablakon,
s az is, ahogy a tücsköt hallgatom.
Nemcsak a hajnalok, hanem az esték,

nemcsak az ébrenlét, hanem az álom,
hisz minden éjjel minden változott,
másképpen volt áldott vagy átkozott,
és úgy tűnt, nem kell már innen kilátnom,

mert átélhetem a teljes időt.
Mintha naponta más-más úton járnék,
reggelente kibontatlan ajándék

volt a rigófütty, s ami épp kinőtt,
mintha nem is ugyanolyan fű volna,
s nem lépnék ugyanabba a folyóba.

2025. július 14.