Az Erdélyi Fejedelemség háromszéki diplomatái – 9.Nagyajtai Donáth János követségi szolgálata Isztambulban

Az alkalmi követek (orator, legatus) egy-egy konkrét diplomáciai feladatra (adó átadására, szerződéskötésre) kaptak megbízást, az állandó követ (kapikiha, continuus orator) viszont Isztambulban élt, ahol az erdélyi állam érdekeit képviselte, küldte haza jelentéseit, segítve a fejedelmi udvart a döntéshozatalban.

Az állandó követek a köznemesek közül kerültek ki, őket nélkülözhette szerény gazdaságuk, és a fejedelem jutalmában is reménykedhettek. Donáth János is így jellemezte saját helyzetét: „Én hazámban jobbágytalan szegény legény voltam, vagyok is, teljességgel csak a Felséged kegyelmes jó akaratjában vetettem minden reménységemet.”

Donáth 1622 őszén Jászvásárban járt követségben Ștefan Tomșa fejedelemnél, hogy a korábbi vajdának folyósított kölcsönt visszakövetelje, 1627 őszén pedig Mikó Ferenc küldöttségének tagjaként utazott Konstantinápolyba.

Legfontosabb megbízatása, hogy 1628 októberétől 1629 őszéig állandó követként szolgált Isztambulban, ahová Toldalaghi Mihály főkövettel utazott. Bethlen Gábor Toldalagit utasította Donáth kiképzésére: „Orátorunkat mentől jobban úgy oktassa, hol és kikhez mint viselje magát, és kivel mit kellessék közleni, s mit nem, ottbenn való állapotokat, híreket, kiktől kell tudakozni, titkos dolgainkat kikkel tárgyalni. Több vezéreknek is, muftinak, kezlár agának, kincstartónak, a keresztyén követeknek, császár követének juttassa ismeretekben és ajánlja nekik.” November 27-én Toldalagi válasza megnyugtató: „Mindenekben Balás Deák urammal és Donát urammal egy értelemben vagyunk – őkegyelmek fogyatkozás nélkül szolgálnak.”

Donáth János tehát megkezdi hosszas szolgálatát Konstantinápolyban. Hét fennmaradt jelentésében körültekintően számol be a fejedelemnek Erdélyt érintő ügyekről és a világbirodalom eseményeiről. Minden apró hír, minden futár és alkalmi barát hasznos, minden sarkon szolgák és kémek lapulnak, figyelnek: ki kivel találkozik, miről tárgyal, merre alakulnak a hatalmi erőviszonyok. Mely információ értékes, hogy a viharos tengeren Erdély, a másik magyar haza, a magyar államiság éltetője, a német és török között hánykódó kis hajó túlvészelje a vihart, és melynek kormányánál most a székely kisnemesből lett erdélyi diplomata áll.

1629. április 12-én hírt ad a Mikes Zsigmond által kísért titokzatos franciák beérkezéséről, érzékeltetve a savanyú fogadtatást: „értvén a vezérbasa jöveteleket, igen kedvetlenül hallotta, azt is mondta, hogy talán békesség bontogatni jöttek”. Találó képet fest a két nagyhatalom feszült viszonyáról: amikor Buda felől német hadról érkezik hír, „nagy búsúlása van a basának, holott hatalmas császárnak a némettel békessége vagyon”. Donáth értesítést küld haza a török hadak készüléséről.

Május 10-én kétértemű rendelkezés hozza zavarba: a rejtélyes franciákat írásbeli utasítás szerint be kell fogadnia a követségre, de a szóbeli parancs ennek ellenkezője: „Mikes uram a felséged nevével azt mondá, be ne fogadjam az erdélyi házhoz, és semmi gondjokat ne viseljem.” Donáth gyakran találkozik a franciákkal, és az európai nagypolitika kereszttüzében találja magát: „A francziai orator tolmácsai tudakoznak, hogy Felséged micsoda embereket küldött volna ide az ő fejedelmek ellen, holott ő soha Felségednek nem vétett, sőt inkább barátsággal igyekezett lenni, noha én igen mentém Felségedet, de annak ők semmi hitelt nem adának, azt mondják, hogy urok ellen jöttek.”

A hírközlés módja a fejedelmi posta. Így május 23-án Donáth két szolgája érkezik levelekkel Brassóba, a három nap múlva indított fejedelmi válasz pedig június 7-én érkezik vissza Isztambulba. Néha mentegetőzik, hogy a török nyelvre való fordítás időigényes, és a nagyvezér válaszára várni kell. Levelei időnként személyes hangvételűek: „Felséged mintha énreám neheztelne; Az-é jobb, hogy mindent csak elhallgassam, vagy felségednek értésire adom, mert ha tudására nem adnám, azalatt felségednek parancsolat menne felőle; nem rossz embertől vettem én azt a hírt.” 

Júliusban a holland követtel való találkozásáról számol be, és világossá teszi a fejedelemnek a török politikáját is: „a vezér azt mondta, hogy ő mind egyet, mind mást meghallgat, ha kik mi jobbat igyekeznek hatalmas császár hasznára cselekedni, ahhoz nyúl”.

Visszatérő gond az elmúlt évi ajándékok ügye, Donáth emlékezteti a fejedelmet az elvárásról: „a kaimekám (vezér-helyettes) Felségednek igen jóakarója, ő is panaszolkodott, hogy Felséged semmit nem küldött a vezérbasának (...) nem szánnék utána menni a vízen és szárazon egynéhány nap, hogy Felségedhez ne lenne idegenséggel. Látja Isten, hogy ha lehetne, én Felségednek, szegény hazánknak a kőből is jóakarókot szerzenék.” 

Történelmi jelentőségűek Donáth sorai a román vajdaságok helyzetéről, ahol a trónkövetelők görög hitelezők segítségével érvényesülnek, a folyamatosan emelt adó pedig az Erdély felé irányuló kivándorlás hajtóereje: „A küs Alexander vajda uraságának megadása felől bizonyoson írhatom, hogy megadták neki zászlajával, noha Miron vajda nem akarná könnyen másnak adni uraságát. Elsőben a szegény Moyzy vajdának ígérték, igen nagy reménsége vala hozzá szegénynek, köntöscsókolni átalmene a vezérbasához, de a görögök eszét vették, úgy adák Alexander vajdának. Csak a vezérbasának négyszáz lóteher pénzt, a kihajának hetvenezer tallért, mondják, hogy adott. Ezenkül a basáknak és egyéb rendeknek sokat adott és ígért. Ha megállhatják a szegény moldvaiak a fizetést, farkasokat is eleget viszen a küs vajda, csak legyen kövér bárányjok a szegény moldvaiaknak, mert rakva göröggel az udvara.”

Beszámolói belpolitikai eseményekben is bővelkednek: „Egy része a szpáhiknak a vezérbasára támadt, hogy rossz oszporával fizetett, a kaimekám mene által, ő békéltette meg őköt, a császárnak is által kellett menni, annyira volt dolguk. (...) Oly félelembe vagyon minden rend, a császár sógorát is megfogták, de ismét elbocsáták, a temesvári basaságot adták neki, azt merik mondani, hogy ilyen kemény vezér a mostani törökök idejibe nem volt. (...) A német követ 24 Julii lőn szemmel császárral, és köntösit megcsókolta; tizenkilenced magával kaftánozták meg.”

Erdély számára fontos a török kiismerése, a belharctól legyengült szomszédot könnyebb leigázni: „A kozákok úgy megsokasodtak, hogy a Fekete-tengert elvötték, amely gályákot császár küldött, azokat megverték. A szárazon is sok nyereségek lött, falukat, városokat vertek fel, égettek. Igen nagy reménség viseli a törökököt, hogy most meghódoltathatják, már két fejedelmüket ölték meg, igen nagy pártütést mondanak köztük hogy volna.” 

Beszámol csernátoni Damokos István fiának, Mihálynak az isztambuli taníttatásáról is: „igyekezik tanulni, eddig se ételire, se italára a felséged pénziben nem költött, a magamén tartottam, nem hagyhatom, mert atyámfia”. Donáth anyagi gondjai állandóak, a török sem fizeti rendesen a követeknek járó ellátást, és a fejedelmi vásárlások is költségesek. Saját magának csak egy dolmányra futotta, pedig a sok térden való heveréssel igen szakad a ruha. „Itt a gazdálkodás annyira vagyon, hogy a magam pénzin élek; énnekem a kenyérpénznél egyebet nem adtak, két-három hétbe adnak valami rossz riskását (…) meggondolhatja Felséged, mennyit kell költenem; a fa, széna oly drága; Felségednek könyörgök, mégse feletkezzék el rólam, jóakaró, alázatos szegény hüviről, ne jussak oly állapotra, hogy mástól kérjek; Valamint Felséged velem cselekeszik, az úristen sok jó szerencsés hosszú boldog élettel áldja és tartsa meg szegény országunk jó szerencséjére.”

Amikor hír érkezik Beth­len Gábor gyógyíthatatlan betegségéről, Donáth kideríti az Erdélybe készülő török követ igazi célját: „Juzog aga a basa leveleivel és izenetekkel megyen Felségedhez, de bizonyos, hogy Felséged állapotját akarja a basa vele megláttatni.”

A nyár folyamán Donáth Jánis is betegeskedik, egy szolgáját el is temeti – Isztambulban pestisjárvány tombol. Az adó behozatalához időzített éves szolgálati ideje leteltével hazakérezkedik. Még hagy egy figyelmeztetést utódjának, hogy „törökül tudó szolgája legyen, mert anélkül igen nagy fogyatkozása leszen”, majd 1629 őszén Kovacsóczy István kancellár utasításának megfelelően Apafi György küldöttségével Erdély felé veszi útját.

Nemes Előd