Megelégelte az egyes román honatyák részéről a magyar közösséget érő sokszor minősíthetetlen támadásokat Kulcsár-Terza József. Az RMDSZ színeiben parlamenti mandátumhoz jutott képviselő ellenlépésként az anyanyelvhasználatot mint emberi jogot szándékszik „bevetni”, és december 1-től kizárólag magyar nyelven szándékszik megszólalni az alsóház emberjogi bizottságában, ezért tolmácsot kért a testülettől. Amennyiben nem tesznek eleget a kérésének, a nemzetközi fórumokhoz fordul – jelezte.
A sepsiszentgyörgyi honatya, a Magyar Polgári Erő politikusa annak kapcsán döntött a lépés mellett, hogy az AUR képviselője, Dan Tanasă rendszeresen sértegeti a törvényhozás szószékéből a magyarokat és nem csak, két héttel ezelőtti megnyilvánulása pedig kiemelkedően durva volt. Ez alkalommal Markó Attila RMDSZ-es képviselőt támadta azon törvénykezdeményezése kapcsán, mely azon településeken, ahol egy nemzeti kisebbség számaránya húsz százalék alá csökkent, továbbra is biztosítaná az anyanyelv-használathoz való jogot.
Kulcsár-Terza József emlékeztetett, hogy Dan Tanasă támadásai mindennaposak, szinte mindenkinek nekimegy a nacionalista provokátor, és súlyos megnyilvánulásainak nincsenek következményei. Az említett kirohanásakor Kulcsár-Terza szerint az ülésvezetőnek le kellett volna állítania a magyargyalázó felszólalást, de ez nem történt meg, „mivel valahányszor a magyar közösséget éri támadás, mindenki félrenéz”.
Kulcsár-Terza József továbbá elmondta: a képviselőház emberjogi bizottságában kérte, hogy december 1-től hivatalos fordítást biztosítsanak számára, mivel anyanyelvén fog felszólalni a testület ülésein. A honatya az anyanyelvhasználatot alapvető emberi jognak tekinti. Azt is hozzátette, azt várja el, hogy miután a magyarság tiszteletben tartja a román nyelvet, himnuszt és az államot, ez a viszonyulás legyen kölcsönös. A képviselő felhívta a figyelmet az összefogás fontosságára minden olyan ügyben, amikor a magyarságot támadják, vagy a közösségre veszélyes döntés van láthatáron, amilyen például a régiósítás is. Közösen kell fellépni, mert az ellenfeleinknek az fáj a legjobban, ha azt látják, a magyar közösség egységes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.