Tortoma Önképzőkör
A baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében ma 19 órától Körutazás Mexikóban – A maják és az aztékok nyomában címmel Andorkó Rozália ny. tanárnő (Vargyas) tart vetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Közreműködik: Varga-Ferencz Réka (Vargyas). Házigazda: Demeter Zoltán művelődésszervező, könyvtáros.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Ma és szerdán 19 órától a kamarateremben Alfred Jarry – Garai Judit: Übü király – Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala, rendező: Hegymegi Máté (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 2 óra szünet nélkül). Jegyek a központi szervezőirodában és a biletmaster.ro oldalon kaphatók.
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. Ma 19 órától, illetve szerdán 12.20-tól a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában játssza Martin McDonagh: Koponya Connemarában című előadását. Rendező: Barabás Árpád.
ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. A társulat ma és szerdán 19 órától Tennessee Williams: A vágy villamosa című új előadását játssza Andrei Șerban rendezésében. Jegyek az Entertix hálózatában válthatók.
Bábszínház
CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi bábszínház október 15-én, csütörtökön 18 órától a Váradi József Általános Iskola Stadion utcai dísztermében mutatja be új, Gyermekkorom című előadását (rendező: Nagy-Kopeczky Kristóf; 7 éven felülieknek). Jegyet váltani a cimborak.ro és az in-time.ro oldalon, illetve személyesen a központi jegyirodában vagy a helyszínen lehet előadás előtt fél órával. Előzetes helyfoglalás Bács Eszter közönségszervezőnél a 0754 409 940-es telefonon.
VENDÉGELŐADÁS. Október 15-én, csütörtökön 10 és 12 órától a Kovásznai Művelődési Központban a nagyváradi M. M. Pódium Színház szervezésében Az igazságos Mátyás című zenés bábjátékot játsszák. Rendező: Meleg Attila. Jegyár: 15 lej.
Erdővidéki Közművelődési Napok
A 32. Erdővidéki Közművelődési Napok keretében Erdőfülében október 14-én, szerdán 18 órától a helyi általános iskolában, illetve Székelyszáldoboson október 16-án, pénteken 18 órától szintén a helyi általános iskolában látható a Kelekótya együttes előadása.
XVII. Székelyföld Napok
Kézdivásárhelyen ma 10 órától a Benedek Elek Óvodában Ludas Matyi című előadását játssza a Rózsaszínház Társulat. Málnáson 18 órától a Tőkés József Általános Iskolában a Kelekótya együttes várja az érdeklődőket a Verses, mesés állatvilág című koncertre. Az V. Kaptár dokumentumfilm-szemle keretében Kovásznán 13 órától a művelődési központban a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület és Népfőiskola fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, Köpecen 17 órától a régi felekezeti iskola épületében a Víz alatt a bánya (rendező: Mosoni Emőke, T. Bányai Péter) című filmet vetítik. Kökösben 18 órától az unitárius imaházban a következő filmeket lehet megtekinteni: Lélekrajz (rendező: Fábián Kornélia), Csak a csend marad (rendező: Keresztes Péter), Álarcok Ideje: Pogány ünnep – keresztény korban? (rendező: Fábián Andor), Víz alatt a bánya (rendező: Mosoni Emőke, T. Bányai Péter), 24 óra az esztenán (rendező: Incze Csaba). Részletes program: szekelyfoldnapok.ro.
Nádas Péter-emlékest
Október 14-én, szerdán 17 órától a sepsiszentgyörgyi Művész moziban Az örökkévalóságba vagyunk beleszőve címmel Nádas Péter-emlékestet tartanak a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Művész mozi és a Kónya Ádám Művelődési Ház közös szervezésében. Az idén augusztusban elhunyt Nádas Péter születésnapján az író szerzői világát, emberi és alkotói univerzumát idézik fel közösségi felolvasással és filmvetítéssel. A felolvasás után Gerőcs Péter Természetes ellenfény című, az íróról szóló, 80 perces dokumentumfilmjét vetítik.
Zene
ÉNEKMONDÓK KLUBJA. Október 14-től minden hónap második szerdáján 18 órától verszenésítők találkoznak az Orfeumban. Az Énekmondók Klubja a műfaj népszerűsítését kívánja szolgálni. Az első estre az októberben született, illetve elhunyt költők – Balassi Bálint, Reményik Sándor, Szabó Lőrinc – verseire Ferencz Csaba, Márk Attila, Miklósi Olga és Attila, valamint a Mácsafej zenekar dalai csendülnek fel. A belépés díjtalan, adományokat elfogadnak.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi mai műsora: 16.30-tól Prérifarkas visszavág (magyarul beszélő), illetve Tyúk (román feliratos), 18.15-től Verity (magyarul beszélő), 18.30-tól Félrelépni szabad (magyar vígjáték), 20.15-től Digger (magyarul beszélő), 20.30-tól Csak egy éjszaka (magyarul beszélő). Honlap: artacinema.ro.
BARÓT. Október 14-én, szerdán a baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár olvasótermében az V. Kaptár dokumentumfilm-szemle keretében a következő alkotások kerülnek bemutatásra: 17 órától Maksay Ágnes, László Loránd: Jókai Erdélyben, 18.40-től Fábián Kornélia: Lélekrajz, 19 órától Szabó Attila: Erdők nélkül nincs Erdély, 20 órától Mosoni Emőke, T. Bányai Péter: Víz alatt a bánya.
Közönségtalálkozó
Október 15-én, csütörtökön 18 órától a Székelyföld Napok keretében a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében író-olvasó találkozóra kerül sor Bán Mórral, a népszerű Hunyadi regénysorozat szerzőjével. Az eseményen az íróval, Magyarosi Sándor történésszel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével és Mátray László színművésszel Demeter László történész, a baróti Tortoma Kiadó vezetője beszélget. Bán Mórral Baróton is találkozhat a közönség október 16-án, pénteken 18 órától.
Előadások
CSILLAGÁSZATRÓL A VADONBAN. A csillagos égbolt természeti értékeiről, a fényszennyezés hatásairól és az asztroturizmusban rejlő lehetőségekről szervez előadás-sorozatot a Vadon Egyesület. A Csillagpark születik című rendezvényre október 14-én, szerdán 17 és 19 óra között kerül sor a Vadászati és Természettudományi Múzeumban. Az eseményen a Hortobágyi és a Bükki Nemzeti Park csillagoségbolt-parkjainak kialakításában és működtetésében tapasztalatot szerzett szakemberek osztják meg ismereteiket.
KOVÁCS ISTVÁN-TALÁLKOZÓ. Az idei MindFormers rendezvénysorozat egyik legjobban várt beszélgetése volt a Kovács István nemzetközi labdarúgó-játékvezetővel való találkozó. Az akkor személyes okok miatt elmaradt eseményre október 14-én, szerdán 18 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön az egykori dohánygyárban.
Röviden
LOMTALANÍTÁS. Ma Ozsdolán, szerdán Ozsdolán és Hilibben, csütörtökön Kézdiszentléleken folytatja vidéki lomtalanítási körútját a Tega Rt. Elszállítanak régi bútorokat, ruhákat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, fölöslegessé vált használati tárgyakat. Honlap: Tega.ro
ÁRAMSZÜNET. Ma 9 és 17 óra között Uzonfüzesen, csütörtökön 9 és 17 óra között Zabolán szünetel az áramszolgáltatás.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma a Gróf Mikó Imre utcai 23-as Farmacom (0267 317 318) 22–6 óráig az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcai Szent Anna patika (0267 360 015) teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.