Ismét meglódult a pénzromlás

2026. október 14., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Szeptemberben az éves inflációs ráta 6,6 százalékra emelkedett, miután augusztusban csökkenő trenden 6,17 százalékot jegyeztek – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Három hónapos csökkenést követően 2026 szeptemberében az éves infláció ismét emelkedni kezdett. A Román Nemzeti Bank (BNR) azzal is számolt, hogy az éves ráta az év végéig emelkedő pályára áll.

  • Az üzemanyag drágult a legnagyobb mértékben. Fotó: Ferencz Csaba
    Az üzemanyag drágult a legnagyobb mértékben. Fotó: Ferencz Csaba

A leg­nagyobb áremelkedéseket – 11,12 százalékot – ezúttal is a szolgáltatásoknál regisztrálták. Ugyanezen időszak alatt a nem élelmiszeripari áruk ára 7,06 százalékkal, az élelmiszeripari áruké pedig 3 százalékkal emelkedett.

 

Dráguló élelmiszerek

Az élelmiszerek esetében a korábbiaknak megfelelően legnagyobb mértékben – 13,78 százalékkal – a kávé ára emelkedett. Ezt követte a tojás 10,84 százalékos áremelkedéssel, míg az ét­olaj átlagosan 7,62 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban. A húsok esetében a marhahús ára 8,5 százalékkal, a sertéshúsé és a baromfihúsé pedig egyaránt 3,34 százalékkal magasabb. A friss hal ára 5,44 százalékkal, a halkonzerveké pedig 5,33 százalékkal emelkedett. A cukor- és méztermékek ára 5,81 százalékkal emelkedett 2025 szeptemberéhez képest, miközben a cukor ára 1,67 százalékkal csökkent. Az alkoholos italok közül a pálinka és egyéb szeszes italok 5,01 százalékkal, a bor 4,15 százalékkal, a sör pedig 4,9 százalékkal drágult. Az alapélelmiszerek közül a kenyér ára 4,79 százalékkal lett több, az előző év azonos időszakához képest viszont árcsökkenés volt tapasztalható a vajnál (0,96 százalék), a lisztnél (3,23 százalék) és a kukoricadara esetében  is (3,42 százalék). Úgyszintén csökkent a burgonya (3,64 százalék), valamint a friss gyümölcs átlagára (16,69 százalék).

 

Az élelmiszerkosáron túl

A nem élelmiszeripari áruk közül szeptemberben a legjelentősebb áremelkedés a gázolaj (37,61 százalék) és a benzin (28,42 százalék) esetében következett be. 2026 szeptemberétől 2025 szeptemberéig a gáz ára 4,63 százalékkal emelkedett, a villamos energia (amely nemrég még az éves áremelkedések főszereplője volt) az INS összefoglalója szerint az árplafonra vonatkozó támogatási rendszer megszüntetése miatti bázishatás megszűnése után csupán 1,35 százalékkal emelkedett. Ebben a kategóriában további áremelkedéseket regisztráltak a fűtési költségek (10,70 százalék), a kötöttáru (7,0 százalék), a könyvek, újságok és folyóiratok (6,36 százalék), a mosószerek (6,25 százalék), valamint a dohány és a cigaretta (5,72 százalék) esetében. A higiéniai cikkek és a kozmetikumok ára is emelkedett, 4,41 százalékkal, míg a gyógyszerek ára szeptemberben 1,9 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. 

A statisztikai hivatal egy eddig kevéssé figyelembe vett kategóriára is felhívja a figyelmet: az órák, a videokészülékek és a sportcikkek ára egy év alatt 8,53 százalékkal emelkedett. 

 

Mindenütt nőnek a kiadások

A szolgáltatások kategóriájában a legnagyobb áremelkedéseket a bérleti díjaknál regisztrálták, amelyek 39,46 százalékkal emelkedtek, felfelé húzzák az inflációt a víz-, csatorna- és hulladékgazdálkodási díjak is 14,11 százalékos, valamint a televíziós előfizetések 14,02 százalékos növekedésükkel. Ebben a kategóriában egy év alatt további jelentős emelkedéseket regisztráltak az autójavítások terén (8,89 százalék), a higiéniai és kozmetikai termékek (8,12 százalék), valamint a cipő- és ruhakészítés, illetve -javítás (8,40 százalék) területén. Az egészségügyi ellátás 8,53 százalékkal drágult, a városi tömegközlekedés díjszabásai átlag 2,46 százalékkal, a közúti közlekedéséi pedig 8,58 százalékkal emelkedtek. Az autóbérleti díjak 9,77 százalékkal, a légi közlekedési szolgáltatások díjai pedig 1,32 százalékkal kerültek többe az előző év szeptemberéhez képest, bár itt kirívó a 14 százalékos árcsökkenés 2026 augusztusához képest. A postai szolgáltatások díjai 2026 szeptemberében a 2025-ös szeptemberhez képest 9,32 százalékkal emelkedtek, az éttermek és kávézók által nyújtott szolgáltatások ára egy év alatt 6,14 százalékkal, a szállodai szobák ára pedig 3,47 százalékkal drágult.

A harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 2026 szeptemberében az előző hónaphoz képest 100,76 százalék volt. Az éves inflációs ráta 2026 szeptemberében 2025 kilencedik hónapjához viszonyítva, a harmonizált fogyasztói árindex alapján számolva 6,5 százalékot tett ki. Az elmúlt 12 hónap átlagos árnövekedése a HICP alapján 8,4 százalék volt.

 

A jegybank előrejelzése

A Román Nemzeti Bank (BNR) becslései szerint az éves inflációs ráta az idei év végéig emelkedő pályára áll – derül ki a BNR közleményéből, amely a múlt heti bejelentést kíséri, miszerint a monetáris politikai kamatlábat évi 6,50 százalékos szinten tartják.

A BNR megjegyzi, hogy az éves inflációs ráta – a várakozásoknak megfelelően – jelentősen csökkent 2026 harmadik negyedévének első két hónapjában, júliusban 8,16 százalékra, augusztusban pedig 6,17 százalékra süllyedve a júniusi 10,42 százalékról, mivel az előző év azonos időszakában bevezetett villamosenergia-árplafon eltörlésének, valamint a hozzáadottérték-adó és a jövedéki adó emelésének közvetlen hatása már kimerült.

A BNR szerint az emelkedő pálya elsősorban az üzemanyag- és energiaárak emelkedéséből adódik, de a más nyersanyagok – köztük az agrár-élelmiszeripari termékek – árainak emelkedéséből várható hatások, a közel-keleti konfliktus elhúzódása és az idei súlyos aszály, továbbá a lej árfolyamának alakulása is befolyásolja majd az infláció mértékét. Másrészt viszont néhány tényező, például a költségvetési kiigazítások deflációs hatása is érződik majd, ez javíthatja az inflációs várakozásokat is, és a folyó fizetési mérleg hiányának kiigazításához vezethet. A BNR szerint ugyanakkor továbbra is jelentős bizonytalansági tényező a jelenlegi belpolitikai helyzet, a közel-keleti konfliktus és az energiaválság. 

A Román Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 5,5 százalékról 6,1 százalékra módosította a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését. 

 

Nagyobb távlatban

A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték – derül ki az Országos Statisztikai Intézet elnökének hétfőn közzétett elemzéséből. Tudorel Andrei rámutatott, hogy 2014 és 2020 között az éves infláció nem haladta meg a 4,6 százalékot, 2021-től azonban ismét gyor­sulni kezdett. A legmagasabb értéket 2023-ban mérték, amikor elérte a 13,8 százalékot. A szakember szerint 2025 nyarán az árampiac liberalizálása és a jövedéki adók emelése újabb inflációs sokkot eredményezett: az éves infláció a júniusi 5,7 százalékról augusztusra 9,9 százalékra nőtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 162
szavazógép
2026-10-14: Szabadidő - :

A nap fotója

2026-10-14: Pénz, piac, vállalkozás - :

Székelyföldi autópálya

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR). Eszerint október első tíz napjában a sztrádaszakasz több pontján a kivitelező talajmegerősítést és földmunkákat végzett, hidak, felüljárók, illetve a gyergyóalfalui csomópont építését folytatta.