A múlt században megkezdődött és a második világháború alatt folyamatosan tartó zsidó deportálásokra emlékeztek október 9-én Sepsiszentgyörgyön a Holokauszt-emlékparkban. Az akkor Romániához tartozó történelmi Transznisztriában (amely a Dnyeszter és a Déli-Bug folyó között terül el) 1941-től kezdődött meg a zsidó lakosság megkülönböztetése, deportálása, amely négy éven keresztül folytatódott – néhány ország kivételével – Európa-szerte.
A sepsiszentgyörgyi megemlékezésen mintegy kétszázan vettek részt, a felnőtteken kívül nagyszámú diákcsoport is érkezett a megye több településéről: Sepsiszentgyörgyről a Református, a Plugor Sándor, a Berde Áron, a Constantin Brâncuși, valamint a Váradi József Általános Iskola diákjai és pedagógusai, a környékről pedig a mikóújfalusi Fejér Ákos, az uzoni Tatrangi Sándor és az árapataki Romulus Cioflec Általános Iskola egy-egy küldöttsége. Beszédet mondott Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő, a megemlékezés egyik kezdeményezője és felszólalt Rosner Herman, városunk Pro Urbe díjas polgára, a sepsiszentgyörgyi zsidó fiókszervezet vezetője, akinek felmenői is a deportálás áldozatai voltak. Nagyszüleit a Déli-Bug folyóba lőtték, szüleit mostoha körülmények között kényszermunkára vitték. Az elhunyt hozzátartozókról megemlékező Iszkor gyászimát Tabak Ervin Tamás sepsiszentgyörgyi lakos mondott. A megemlékezésen felelevenítették a múlt század háborús évei alatt történteket, a zsidó lakosság megkülönböztetését, a társadalmakból való kivonását, munkaszolgálatokra kényszerítését és tömeges likvidálásukat Auschwitzban és más haláltáborokban. Családok haltak ki, sokan veszítették el hozzátartozóikat egy őrült, embertelen eszméért, melyet Adolf Hitler ültetett gyakorlatba. Az emlékbeszédek fő mondanivalója az volt, hogy emlékezni és emlékeztetni kell a XXI. század társadalmát, a fiatal generációkat, hogy minden ember élete érték, nemzetiségtől függetlenül. A békére törekedjenek, és az egymás iránti tiszteletre. Soha többé holokausztot!
A rendezvény végén a diákok meglocsolták a temetőben az 52 elhurcolt gyermek emlékére ültetett tujafákat. A Vojkán utcai új temető létrehozását, fenntartását nagy odaadással támogatja Sepsiszentgyörgy önkormányzata és polgármestere is. A megvalósítások összessége, a megemlékezések nevelő hatással bírnak.
Veres Ibolya, Uzon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.