Alsó-Háromszéken 21 700-en, Felső-Háromszéken 14 819-en támogatták kézjegyükkel a magyar összefogás listáját. Albert Álmos fontosnak tartja az EP-választásokat, és jelentős előrelépésnek nevezte, hogy létrejött az egyezség és a közös lista. ,,Ha az erdélyi magyarság érdekeinek képviseletéről van szó, túl kell lépni a személyes sérelmeken, sértődéseken, kompromisszumot kell kötni" — mondotta. Célként nevezte meg: megtartani az eddigi helyeket, de jelentős mozgósítás esetén akár ennél többre is lehetőség adódhat. Utalt az RMDSZ által rendelt felmérésre, amely a magyar lakosság körében ötvenszázalékos részvételi szándékot mutat, míg a román közvélemény-kutatások országosan harminc százalék alatti jelenlétről szólnak.
,,Ilyen különbség esetén a negyedik, esetleg az ötödik helyen szereplő képviselő is bejuthat" — véli Albert Álmos. A kampány még csak körvonalazódik, várják fiatalok jelentkezését, akik önkéntesként érdekes tapasztalatokat szerezhetnek. Egyelőre szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel terveznek találkozókat, szeretnék felmérni, milyen elvárások vannak az EP-képviselőkkel szemben. A májusi kampány más lesz, mint a tavalyi önkormányzati vagy parlamenti választási kampány, nem lehet a jelöltek napi jelenlétére számítani, nagy szerepet kap majd a média az üzenetek tolmácsolásában. A háromszéki kampánymegmozdulásokat az országos akciókba kell illeszteni, megkezdődött a programok összesítése, tervezése — közölte a területi elnök.