Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján Barót két helyszínen is fejet hajtott a hősök és a megtorlás áldozatai előtt. A Baróti Szabó Dávid Középiskolában az egykor itt tanuló Moyses Mártonról emlékeztek meg, a Petőfi utcai emlékműnél pedig az elöljárók szólaltak fel, és egyházi áldás hangzott el. A beszédek, népdalok, versek és dalok mellett megható pillanatnak is tanúi lehettek a jelenlévők: a 88 esztendős vitéz Oláh János egykori politikai fogoly a Történelmi Vitézi Rend kitüntetését vehette át.
Négy baróti diák segíteni indult
A líceum diáktanácsa és nevelőtestülete által szervezett ünnepségen Soós Kázmér történelemtanár idézte fel az események hátterét. Emlékeztetett: hetven évvel ezelőtt a magyar nép úgy döntött, lerázza a diktatúra béklyóit és szabad nemzetként ismét kezébe veszi sorsát.
A történelemtanár helyi példával tette kézzelfoghatóvá a múltat. 1956. november 8-án négy baróti középiskolás, Bíró Benjámin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton elhatározta, hogy átszökik Magyarországra és fegyverrel száll szembe a szovjetekkel. Bíró Benjámin és Józsa Árpád Csaba át is jutott a határon, 1957 elején azonban a magyar hatóságok visszatoloncolták őket Romániába, ahol súlyos börtönbüntetés várt rájuk. Moyses Mártont börtönében kínvallatásnak vetették alá. Gyötrelmei szabadulása után sem értek véget, végső tiltakozásként 1970. február 13-án a brassói pártszékház előtt felgyújtotta magát. Soós Kázmér szerint az erdélyi diákmozgalmak ürügyet adtak a hatalomnak a megtorlásra: Romániában közel huszonnyolcezer embert tartóztattak le, közülük 1960-ig mintegy tízezret ítéltek el.
Az ezt követő, a magyar katedra tanárainak vezetésével összeállított diákműsorban Balázsi Hanga Viola Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének részletét, Román Csenge Tompa Lajos Piros a vér a pesti utcán, Gazdag Fruzsina Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét adta elő. Péter Réka Albert Camus A magyarok vére című írásából olvasott fel részletet, Baló Dorka Kiss Judit Ágnes Szó című versét mondta el. Bartha Anita, Barthalis Katinka és Vajda Kristóf Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát énekelte el.
A megemlékezés a Moyses Márton és a szintén tűzhalált vállaló cseh Jan Palach, illetve az anyaországi Bauer Sándor mártírok emlékművének és az ’56-os emléktábla megkoszorúzásával, majd a Szózat hangjaival zárult.
„A rend önmagában nem szabadság”
Gál Károly parlamenti képviselő beszédében hangsúlyozta: 1956 történelmünkben olyan mérföldkő, mint Mohács vagy Trianon, és hozzátartozik identitásunkhoz. A forradalom nemcsak a magyar nemzet, hanem a Szovjetunió által leigázott kelet- és közép-európai népek szabadságáról is szólt. A háborút túlélő emberek egy rájuk erőltetett rendszer csapdájában találták magukat, amely megsemmisítette a módosabbakat és a képzetteket, a gazdákat, a gyári munkásokat pedig kiszolgáltatottá tette.
Gál Károly úgy fogalmazott, a fiatalok figyeljenek jobban oda a történelemre. A szabadságot nem egyetlen mozdulattal, hanem apró, alattomos lépésekkel veszik el: a kalitkába zárt madárnak is van étele és itala, mégsem szabad. Arra kérte a fiatalokat, legyenek becsületesek, építsék és bővítsék az elődök által kivívott szabadságot, és soha ne adják azt el aprópénzért – figyelmeztetett.
Benedek-Huszár János baróti polgármester az ünneplőkhöz szólva felidézte, hogy hetven évvel korábban ugyanebben az órában indult el a pesti egyetemisták egyre bátrabb tömege, hogy kimondja: szabadságra van szükség a munkahelyeken, a sajtóban, a magánbeszélgetésekben, mindenütt. Rámutatott, hogy Erdélyben senki sem vághatta ki a Rákosi-címert a zászlóból és nem mászhatott fel tankokra, a megtorlás mégsem volt kisebb: Romániában mintegy harmincezer ember ellen indult eljárás, közel tizenháromezret ítéltek el, legalább hatvanan haltak meg a börtönben. Csak Kolozsváron háromezer diákot tartóztattak le, oknak elég volt egy vers, egy suttogás vagy egy koszorú a Házsongárdi temetőben.
A polgármester a budapesti Terror Háza mellett a Sepsiszentgyörgyön nemrég megnyílt Vörös Csillag Múzeumot is ajánlotta a fiatalok figyelmébe. Mint mondta, nem minden nemzedéknek jut a szabadság kivívásának feladata, de mindegyiknek kötelessége megőrizni azt.
Kitüntetés a kopjafa mellett
A megemlékezés legemlékezetesebb pillanatát azon kopjafa mellett élhették át a résztvevők, amelyre harminckét erdővidéki politikai fogoly neve van felvésve, köztük vitéz Oláh Jánosé. A Történelmi Vitézi Rend az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából arany Nemzetvédelmi Kereszt vitézi ékességet adományozott neki a magyarságért tett szolgálatáért. Bartha Imre székkapitány örömét fejezte ki, hogy neki jutott a 88 éves János bácsi kitüntetése.
A kitüntetett röviden felidézte, hogyan lett ő maga is „’56-os”. A forradalom leverésének napján, november 4-én néhány brassói diák ifjúsági szervezetet alapított, hogy a székelység és az erdélyi magyarság sorskérdéseivel foglalkozzon. Ma szinte gyerekesnek tűnik az elképzelésük, hogy a gondok feltárásával jobb belátásra bírhatják a hatalmat. Az önkény két év múlva kíméletlenül lecsapott rájuk: nyolc hónapnyi vallatás után súlyos börtönbüntetésre és kényszermunkára ítélték őket, ő maga közel hét évet töltött rácsok mögött. Visszaemlékezésének alapgondolata szerint nem a szervezet megalapítása volt az igazi hőstett, hanem az, hogy a fogság évei alatt is emberek maradtak. Mint mondta, abban a világban a börtönfalakon kívül is rabként éltek az emberek.
Egy személyes emléket is megosztott: letartóztatásakor a házkutatást végző szekus a hajtókájára tűzött kis piros-fehér-zöld szalagba szúrta az ujját. „Úgy látszik, a legnagyobb bűnöm az volt” – jegyezte meg.
A koszorúzás előtt Tordai Árpád baróti református lelkipásztor imájában azért fohászkodott, hogy a Corvin közben elesettek, valamint a Kolozsváron, Brassóban és Erdővidéken megbélyegzett, elhurcolt és kivégzett fiatalok áldozata ne merüljön feledésbe, és a múlt ne teherként, hanem áldásként határozza meg a mindennapokat is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
