Gyászmise Jegesért a Kászonokban

A szentmisét követően a helybeli, illetve kézdiszéki (gelencei, kézdivásárhelyi, ozsdolai, kezdisárfalvi és lemhényi) emlékezők a temetőbe vonultak, ahhoz az emlékkereszthez, amelyet a Hargita Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége 1998. október 17-én állított. Az emlékjelen a következő szöveg olvasható: „Máthé György Jeges 1928–1955 a kommunista rendszer áldozata bajtársaival, Dézsi Dénessel és Pusztai Ferenccel együtt. E jel állíttatott 1998 októberében”. A temetőben zuhogó esőben Biró Erika szörcsei református lelkipásztor emlékezett az októberi események hőseire és áldozataira.

„Október számunkra egy olyan hónap, amikor több múltbeli meghatározó eseményre emlékezünk. Van egy közös dolog ezekben a történelmi eseményekben, ami meghatározza népünket, és amit remélhetőleg ez a mai világ nem tud kitörölni utódaink szívéből sem. Emlékezünk az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúkra, akik fölemelt fővel adták életüket a szülőföldért. 23-án az ’56-os szabadságharc bátor hőseire, férfiakra, nőkre és gyermekekre emlékezünk, akik szembe fordultak egy legyőzhetetlennek hitt óriási gépezettel – a kommunista vörös terrorral, a szovjet tankokkal, sokszoros túlerővel, és bár fizikailag legyőzettek, a lelküket nem tudták legyőzni. 1956 itt, Háromszéken is meghatározó volt, mert a székely ember kiállt az igazság mellett! Október 23-a még egy olyan emléknap Háromszéken és leginkább itt, a Kászonokban, ami szorosan kapcsolódik a fent említett napokhoz. 1955-ben ezen a napon lőtték meg Máthé Györgyöt, azaz Jegest, aki Kászonfeltízben született 1928-ban. Életének fontosabb fordulópontjai ismertek – egy helyi kommunista tanácselnökkel való összetűzést követően munkaszolgálatra küldték, majd nyakába varrták az említett néptanácselnök meggyilkolását, így menekülésre kényszerült. Kezdetben magányos farkasként, majd Dézsi Dénes halála után Pusztaival együtt harcolt a gyűlölt kommunista rendszer ellen.

Azonban az életeseményeken túlmutat valami: a kérdés az, hogy mi a közös ezekben az októberi eseményekben és mi az üzenetük számunkra? Mit üzen nekünk Jeges élete és halála? A közös a népünk szívébe, lelkébe, génjeinkbe égetett szabadságvágy. A szabadság évezredeken keresztül meghatározott minket: őseink ködbe vesző dicső múltját hordozzuk közös népi emlékezetünkben. Minket nem lehet csak úgy eltüntetni. Jeges szívében is ott volt a láng, az a láng, ami nem tűrte az igazságtalanságot, elnyomást, megalkuvást, zsarnokságot. Élete szikra volt az ’56-os forradalom előszobájában, a szabadságvágy szikrája. Az üzenet számunkra az: ne hagyjuk kialudni a lángot, a szabadság, az igazságosság, a nemzet-, a hazaszeretet és legfőképpen az Istenbe vetett hit lángját. Ne féljünk! Ma is vívjuk meg a magunk kis szabadságharcait! Ma, amikor a meghurcolt Beke Istvánéknak a legfelsőbb bíróságon sem szolgáltattak igazságot, ma, amikor Wass Albert-felolvasóestért rend­őrségre idéznek, ma, amikor politikai erők érdekei mindent felülírnak. Kövessük nagyjaink példáját, van Szent Lászlónk, II. Rákóczi Ferencünk, Széchenyink, Márton Áronunk, akikre felnézzünk. Feladatunk óriási. Át kell menteni az örökséget, a hagyományt és megőrizni azt a földet, amiért annyi vér folyt. Őseink földjét! Legfontosabb: megtartani a hitet! Megvédeni a templomainkat, és Istent hívni segítségül, az Ő áldását kérni mindenben, amiben járunk” – hangzott el a megemlékezésben.
A megemlékezés koszorúzással és baráti beszélgetéssel ért véget.