KézdivásárhelyKét hős katonára emlékeztek

Mindketten a 24. Határvadász Zászlóaljban szolgáltak, „hősi halálukkal és példás helytállásukkal a fronton, az ellenséggel szembeni kimagaslóan vitézi és önfeláldozó magatartásukért” nyertek el még a második világháború során magas katonai kitüntetést. Mező Ferenc 1944 szeptemberében a Katrosa-völgy harcaiban, a Nyír-ponkon esett el bajtársai életét mentve. Érdemeiért a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel tüntették ki post mortem. Laczkó László ugyanebben az időszakban hazájától távol, a prügyi református templom tornyában harcolva esett el; neki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét ítélték meg hadiszalagon, kardokkal, úgyszintén hősi halála után. „Golyó általi haláluk nem volt hiábavaló. Ők a katonai erények mintaképei: életüket adták a magyar hazáért, személyes sorsuk összefonódott a nemzet küzdelmeivel” – hangzott el a megemlékezésen.

A két hős katona helytállásának emlékére haláluk 70. évfordulója alkalmából 2014. október 11-én avatott emléktáblát a Mező Ferenc végső nyughelyéül szolgáló Laczkó-kripta falán a Történelmi Vitézi Rend. Laczkó Lászlónak hősi halála helyszínén, a magyarországi Prügyön, a református templomtorony falán állítottak emléket. Laczkó László be nem azonosítható, jeltelen sírban nyugszik a Tokaj-hegyaljai Tarcal régi katolikus temetőjében.

A koszorúzással egybekötött megemlékezés nyitányaként elhangzott a Magyar Hiszekegy, majd v. Ambrus Ágnes tiszteletbeli székkapitány mondott megemlékező beszédet. „1956-ban a pesti utcákon, a Corvin köznél és Erdély-szerte a titkos egyetemi gyűléseken ugyanaz a szellem támadt fel, amely a világháború frontjain védte a magyar földet. Az ’56-os pesti srácok és lányok ugyanazzal az elszántsággal ragadtak fegyvert a hatalmas szovjet túlerővel szemben, mint a határvadászaink egy évtizeddel korábban a Kárpátok bércein. Erdély és Székelyföld népe sem maradt néma. Kézdivásárhelyen és a környező településeken a fiatalok, diákok és munkások szolidaritást vállaltak a forradalommal. Sokan közülük a megtorlás börtöneiben, a Duna-deltában vagy a mártírhalállal fizettek azért, mert hinni mertek egy szabad Magyarországban. A diktatúra nehéz éveiben a vitézi eszmét és 1956 emlékezetét tiltották, mindkettőért üldözés járt, mégis mindkettőt megőrizték a családok a szívük mélyén és itt, a kézdivásárhelyi temető csendjében is.

Amikor mi ma a Történelmi Vitézi Rend tagjaiként megkoszorúzzuk vitéz Mező Ferenc és vitéz Laczkó László emléktábláját, akkor egyszerre hajtunk fejet a világháborús katona és az 1956-os szabadságharcos előtt. A kettő nem választható el egymástól. 1956 hősei a világháborúk mártírjainak vállán állva váltak óriássá. A mi feladatunk ma, a 21. században nem a fegyveres harc, hanem a szellemi helytállás. Ne hagyjuk elnémítani a múltat: hangosan és büszkén hirdessük a hősök tetteit. Ahogyan ez a kripta megőrizte a hősök emlékét, úgy kell nekünk is megőriznünk a fiatal generációk lelkében a hazaszeretetet. Dicsőség a világháborúk és 1956 hőseinek! Vitézeink emléke legyen áldott, pihenésük csendes!” – mondotta a tiszteletbeli székkapitány. A rövid esemény himnuszaink eléneklésével, közös imával és koszorúzással ért véget.