Jó ütemben halad a fővezeték cseréje Sepsiszentgyörgyön az Attila-hegyként ismert Horea, Cloșca és Crișan utcában: a munkálatok mintegy kétharmadával már végeztek, és ha az időjárás is kedvezően alakul, január végére az új fővezeték lefektetése és a lakók csatlakoztatása is befejeződhet. A Hydrokov Rt. ugyanakkor Kilyénben is bővíti a szennyvízhálózatot.
A sepsiszentgyörgyi beruházás során összesen 300 méternyi vezetéket cserélnek ki. A munkát nehezíti, hogy mintegy 30 centiméter vastag betonburkolatot kell feltörni, ráadásul olyan vezetéket is találtak, amelynek a papírok szerint máshol kellene elhelyezkednie. A szokásosnál enyhébb őszi időjárás ugyanakkor kedvez a kivitelezésnek. Az érintett útszakaszt naponta 8 és 15 óra között lezárják a forgalom előtt – közölte a Hydrokov Rt.
Butyka Elemér, a megyei közműszolgáltató üzemeltetési igazgatója szerint a munkálatok az előirányzott ütemben haladnak, így január végére a vezetékcserével és a lakók csatlakoztatásával is végezhetnek, amennyiben az időjárás engedi. „Polietilén csöveket fektetünk le, ezek hegesztése pedig függ a hőmérséklettől, 5 Celsius-fok alatt már nem lesznek tartósak a rögzítések, ezért ilyen esetekben inkább megvárjuk a melegebb időt” – tájékoztatott az igazgató.
A szolgáltató ezenkívül Kilyénben is dolgozik, itt a hálózat végén bővítik a szennyvízvezetékeket, összesen hat utcában. A hálózatbővítés a városjárás során felmerült kérések nyomán kezdődött el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.