Regionális turisztikai konferencia Kovásznán

2026. november 3., kedd, Közélet

A kovásznai Őzike Szállodában tartják november 5–6-án az V. Regionális Turisztikai Konferenciát. A Kovászna, Hargita és Maros megyei turisztikai szervezetek közös rendezvényének idei házigazdája a Kovászna Megye Turizmusának Fejlesztéséért Egyesület (Visit Covasna).

  • Fotó: Bodor János
    Fotó: Bodor János

A kétnapos tanácskozás célja a köz- és magánszféra közötti együttműködés erősítése, a bevált gyakorlatok megosztása, valamint a térség turisztikai versenyképességének növelése. A szakmai előadásokon többek között a turisztikai arculatépítésről, a digitalizációról, a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, az ökoturizmusról és a gyógy­turizmus fejlesztési lehetőségeiről lesz szó. Külön figyelmet kap a gasztronómiai turizmus, ennek keretében bemutatják a Hargita – Európa Gasztronómiai Régiója 2027 kezdeményezést is. A résztvevők meglátogatják a Kovásznán épülő EWA wellnessközpontot.

A programban szerepel a helyi vállalkozók és az utazásszervezők közötti kapcsolatok erősítése is, hogy a térség látványosságai bekerüljenek a nagyobb utazási irodák kínálatába. A konferencia további célja, hogy a három megye turisztikai kínálata összehangoltan, egységes térségi arculattal jelenjen meg a hazai és nemzetközi piacon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 639
szavazógép
2026-11-03: Közélet - Fekete Réka:

Nehezen indul a délutáni oktatás (Diakónia – gyermek- és családsegítő szolgálat)

Kevés a pénz az önkormányzatoknál, a vállalkozók a gazdasági visszaesésre hivatkozva kevésbé adakozóak, a rászoruló családoknak a jelképes összegű önrész fedezésére sincs pénzük, ezért egyre nehezebb előteremteni az ingyenebéddel járó délutáni oktatási program költségeit a megcélzott legalább ötszáz szegény sorsú gyermek számára – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványtól.
2026-11-03: Közélet - Farkas Orsolya:

Januárra elkészülhet az Attila-hegyi fővezeték (Sepsiszentgyörgy)

Jó ütemben halad a fővezeték cseréje Sepsiszentgyörgyön az Attila-hegyként ismert Horea, Cloșca és Crișan utcában: a munkálatok mintegy kétharmadával már végeztek, és ha az időjárás is kedvezően alakul, január végére az új fővezeték lefektetése és a lakók csatlakoztatása is befejeződhet. A Hydrokov Rt. ugyanakkor Kilyénben is bővíti a szennyvízhálózatot.