Romániában tavaly egymillió lakosra 68 közúti balesetben történt elhalálozást jegyez a statisztika, ami a második legmagasabb arány az Európai Unióban – derül ki az Európai Bizottság október 27-én közzétett végleges adataiból.
A legmagasabb arányt Bulgáriában jegyezték, egymillió lakosra 71 halálos áldozattal, Romániát pedig Horvátország követi 65-tel. A legalacsonyabb mutató Svédországban és Dániában volt, ahol ebben a viszonyításban 19-en, illetve 24-en haltak meg közúti baleset miatt. Az uniós átlag 43 haláleset volt egymillió lakosra vetítve, a romániai adat tehát ennek több mint másfélszerese, a legbiztonságosabb országokhoz képest pedig közel háromszoros.
Az Európai Unióban 2025-ben összesen 19 350 ember vesztette életét közúti balesetben, 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, és 15 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. Ez 2024-hez képest 580-nal, 2019-hez képest pedig 3400-zal kevesebb áldozatot jelent. Az EU célja, hogy 2030-ra a felére csökkentse a közúti halálesetek és a súlyos sérülések számát.
A közlekedésbiztonság kérdése idén több alkalommal szerepelt a parlament napirendjén is. Március 26-án a képviselőház fogadott el döntő házként törvényt, amely minden év májusának harmadik hetét a közlekedésbiztonság hetének nyilvánítja, amikor a közúti biztonság növelését, a felelősségtudat fejlesztését célzó rendezvényeket lehet szervezni.
A szenátus október 26-án megszavazta azt a törvénytervezetet, mely a közúti közlekedést szabályozó 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet (KRESZ) kiegészítéseként életkortól függetlenül kötelezővé tenné a bukósisak viselését a közutakon elektromos rollerrel vagy elektromos kerékpárral közlekedők számára. A hagyományos kerékpárral közlekedők esetében továbbra is csak 16 éves kor alatt lenne kötelező a sisak használata az úttesten. A szenátus első házként tárgyalta a jogszabályjavaslatot, döntő házként erről szintén a képviselőház szavaz. (Agerpres–i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.