Pálmai Tamás
Azon kaptam magam minap, hogy izgulok. S ez nem volt rossz érzés, hanem inkább kellemes, mint amikor valami olyasmi közeleg, amit vársz, amire szívesen készülsz, ami remélhetőleg örömet okoz majd. Nemcsak neked, hanem – ha minden jól megy – minél több embernek. Igaz, ez járhat enyhe szorongással, belső feszültséggel is, de erre mondtuk, hogy vizsga előtt is kell egy egészséges drukk ahhoz, hogy jól teljesíts.
Hirtelen nem tudtam az okát, s amíg végre leesett a tantusz, addig végiggondoltam magát az egész érzelmi állapotot. Mert az izgalom valójában érzelem. Méghozzá olyan pszichés és testi állapot, amely egy várható jó kihívást megelőzően lesz úrrá rajtunk. Nos, épp ettől a kihívástól lehet az a kis hidegecske az emberfia gyomrában, de hát ettől szép ez az egész kurta, malacfarknyi valami, amit az életünknek nevezünk. Rövidke, de hát József Attila óta a mindenséggel mérjük magunkat…
Ilyenkor a testünk is reagál a felajzott érzelmi állapotra: szaporábban ver a szívünk, gyorsabban lélegzünk, izzadékonyabbá válunk, megfeszülnek az izmaink.
Hát ez történt velem is. Kotorásztam az elmémben, s ez a ténykedés végül is sikerre vezetett. Megvilágosodtam: könyvbemutatóra készülök. S bár ez már a harmadik, mégis mindig izgalom. Ráadásul most két hét leforgása alatt két olyan helyen is, amihez közelebbi nincs a szívemben. November tizedikén hazamegyek a szülővárosomba, Sepsiszentgyörgyre. Ott még csak az első, úttörő meséskönyvecske ismert, a Katica macija. Most viszem a következő kettőt, a Békésen már ismert Katica paciját és a még sehol be nem mutatott Katica Laciját.
Hatvannyolc éves vagyok. Ebből harminchat évet Békésen éltem. A többit Erdélyben, sok helyen, de a legtöbbet szülővárosomban, ahol a temetőink is vannak. A kezdet és a vég.
S hogy a bizsergető érzésekből legyen még egy kevés, hát november 24-én Békésen is lesz könyvbemutató. Itt, ahol „munkás” életem kilenc tizedét éltem le, ahol a városban járva kelve érzem az emberek szeretetét. És itt is van már temető, van sír, amit gondozni. Mert József Attilának – kicsit parafrazálva az Ars poetica című verse értelmét – ebben is igaza volt. A mindenségben mérve magunk egy háromszéki veleszületett, el nem eresztő gyökér mellett ereszthetünk egyet onnan 530 km-re is az alföld viharsarkában. Hogy kerek legyen az egész történet.
Izgulok tehát. Eljönnek az emberek? Jók lesznek a találkozások? Mosolyogva remélem, hogy így lesz. Mert ugyan van, aki mai szóhasználattal működő kémiának nevezi azt az állapotot, ami az ilyen összekapcsolódásokat jelzi, de én ezt inkább a lelkek találkozásának és kézfogásának érzem. Van értelme hát az ezt megelőző belső bizsergésnek. Így vágok most neki a sokadik hazaútnak, ilyen reménységgel.
Pálmai Tamás sepsiszentgyörgyi könyvbemutatója 2025-ben. Fotó: Albert Levente
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
