Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Ma 19 órától bemutatót tartanak a kamarateremben; a Háy János novellája alapján készült Elem című előadás rendezője Kolcsár József.
A bemutatót követően közönségtalálkozóra kerül sor, amelyen az előadás alkotói mellett Háy János íróval is találkozhatnak az érdeklődők. Az előadás november 7-én, 8-án és 19-én (román és angol nyelvű felirattal), illetve 20-án látható a Kamarateremben. Jegyek a sepsiszentgyörgyi központi jegyirodában és az in-time.hu oldalon válthatók. A közönségtalálkozóval egybekötött bemutatóra szóló jegy 70 lej, a további előadásokra 40 lej.
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A Vigadó Művelődési Központ nagytermében november 6-án, pénteken 19 órától bemutató előadáson látható Tamási Áron Énekes madár című székely népi játéka Tóth Tünde rendezésében. Az előadásra a Kosztándi Jenő-bérletes nézőket várják, de szabadjegyek is válthatók 30 lejes áron.
FAPADOS THEATRETTE. A Csíki utca 47. szám alatt a Fapados Színházi Kávéházban november 10-én, kedden 19 órától Sabahattin Kudret Aksal: A kávézóban ünnepség van című darabjával várják a közönséget. Jegyek a helyszínen válthatók, foglalás: fapados.ro.
Zene
Talamba Ütőegyüttes. Az Old Sounds, New Voices elnevezésű, gyermekeknek szóló zenei-kulturális élményprogram záróeseményeként ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban koncertezik a Talamba Ütőegyüttes 50 perc alatt a Föld körül című produkciójával. A koncertre gyermekeket, fiatalokat, családokat, minden érdeklődőt várnak. Jegyvásárlás a Com.Pass weboldalán (compassonline.ro), valamint a helyszínen. A jegy ára 40 lej.
Az idő mélyéről címmel különleges népdalestre kerül sor november 6-án, pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi Zeneházban (Olt utca 6. szám). Közreműködik Hódi Fruzsina népdalénekes, Karácsony Noémi mezzoszoprán és Stachó László zongorán. A belépőjegy ára 30 lej, megvásárolható elővételben a Zeneházban naponta 9–15 óráig. Telefon: 0267 373 651.
Kiállítás
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállítása ma 18 órától nyílik a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. A tárlatot Várallyay Réka művészettörténész nyitja meg. Az esemény házigazdája Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.
Óriások a fűszálak között címmel nyílik különleges rovarmakett-kiállítás november 6-án, pénteken 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Vadászati és Természettudományi Múzeumban. A Patkós Stúdió nagy sikerű vándorkiállítása az ízeltlábúak sokszínű, gyakran észrevétlen világába kalauzolja a látogatókat közel 60 egyedi, kézzel festett, nagy méretű rovarmakett és akciódioráma segítségével. Sepsiszentgyörgy a kiállítás első határon túli állomása. Házigazda: Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, a kiállítást B. Szabó Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet PR- és marketingfelelőse nyitja meg. A tárlatot Urák István, a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karának egyetemi docense és Patkós Gábor, a Patkós Stúdió tulajdonosa mutatja be.
A Székely Hadosztály történetei
Ma 19 órától a kovásznai Művelődési Központ mozitermében tartják A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilm ünnepélyes bemutatóját. Az első világháború végén létrejött katonai alakulat történetét feldolgozó ötvenperces alkotás személyes visszaemlékezések, történelmi dokumentumok és animációs megoldások segítségével idézi fel Erdély történelmének egyik kevésbé ismert fejezetét. A vetítésen jelen lesz Kövér László, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke, Gazda József író, valamint a film több alkotója is. A kovásznai bemutatót közönségtalálkozó követi, amelyen az érdeklődők beszélgethetnek a film alkotóival. * A dokumentumfilmet pénteken 19 órától Baróton a Gyulai Líviusz Városi Könyvtárban, november 9-én 19 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központban, 10-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban is vetítik. A vetítéseket közönségtalálkozó követi az alkotók részvételével.
Könyvbemutató
Nyirő Józsefről. Lakatos Mihály erdélyi származású, Budapesten élő költő, író, műfordító Nyirő József című könyvét ma 18 órától Alsócsernátonban a Sylvester Lajos Községi Könyvtárban mutatják be.
Erdély, 1848/49. November 6-án 17 órai kezdettel Gál Vilmos Latrok ideje – Erdély 1848/49 című történelmi regényét mutatják be a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében. A szerző beszélgetőtársa Czilli Aranka.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Elfelejtett sziget (magyarul beszélő), 17 órától Monster Mia – A szörnysuli (magyarul beszélő), 18 órától Értelem és érzelem (román feliratos), 18.30-tól Még egy kívánság (magyar romantikus vígjáték), 20.30-tól Verity (magyarul beszélő), illetve Teambuilding 2. (román vígjáték).
Honlap: artacinema.ro.
Légy a SepsiTeleTár önkéntese!
Önkénteseket toboroz a Sepsi TeleTár csapata az Alo? Halló! A telefonálás technika- és kultúrtörténete című időszaki kiállítására teremőri és látogatóirányítási feladatok ellátására. A technológia története iránt érdeklődő, arról másoknak is szívesen mesélő önkéntesek jelentkezését várják, akik a kiállítótér felügyelete és a látogatók fogadása mellett segítséget nyújtanak az interaktív eszközök használatában, gondoskodnak a jó hangulatról, a kiállítás értékeinek megőrzéséről. Cserébe betekinthetnek a kulisszák mögé és egy különleges kiállítás anyagába, értékes tapasztalatot gyűjthetnek, illetve megismerhetnek egy kiváló, elhivatott csapatot. Jelentkezés és részletek: info@teletar.ro vagy a 0747 408 005-ös telefonszámon.
Sportlegendák az Orfeumban
A MindFormers következő kiadásán két erdélyi sportlegendát, Szabó Kati négyszeres olimpiai bajnok tornászt és Bölöni László egykori labdarúgót és edzőt látják vendégül november 7-én, szombaton 18 órától a sepsiszentgyörgyi Orfeumban (Gábor Áron utca 16B). A beszélgetés során kivételes pályafutásukról, sikereikről, kudarcaikról és az élsport mögött rejlő személyes történetekről is szó lesz.
A helyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztrációhoz kötött (ezt a MindFormers Facebook-oldalán lehet megtenni). Belépő: 20 lej.
Felnőtt és diákbérlet Kovásznán
A kovásznai Városi Művelődési Ház idén is meghirdeti a vendégelőadásokra szóló színházbérletet, amelynek birtokában a színházkedvelők egyszerre több előadásra tudnak helyet lefoglalni kedvezményes áron. A 2026/27-es évadban hét bérletes előadást kínálnak a közönségnek, elsőként november 12-én, csütörtökön 19 órától a Maros Művészegyüttes Mezőség mosolya című néptáncelőadása, majd november 27-én 19 órától a Pesti Művész Színház Húzzad csak kivilágos virradatig című operettmuzsika-előadása tekinthető meg. Decemberben a kézdivásárhelyi Udvartér Színház mutatja be Tamási Áron: Énekes madár című darabját, januárban pedig két darab, a Csíki Játékszín Törtfehér című előadása, illetve a Brassói Magyar Színház produkciójaként Zárás előtt címmel Szász Mihály egyéni előadása látható a fürdővárosban. A sepsiszentgyörgyi Fapados Színházi Kávéház februárban viszi el Kovásznára A kávéházban ünnepség van című produkcióját, márciusban pedig a Csíki Játékszín mutatja be Anton Pavlovics Csehov: Medve, illetve Lánykérés című két egyfelvonásos vígjátékát. A bérlet ára felnőtteknek 200, nyugdíjasoknak és diákoknak 180 lej, vállalkozók 300 lejért mecénásbérletet is válthatnak, amellyel támogathatják a színházbérlet működését. Az előadásokra szabadjegyek is kaphatóak lesznek, de csak a fennmaradt helyek függvényében. Helyfoglalás, bérletvásárlás a művelődési ház jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 8–15, pénteken 8–13 óráig. Telefon: 0762 674 516.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena gyógyszertár (0267 318 355) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen a Gábor Áron utcai Dr.Max gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.