Szandi, a tádzsik kislány

2026. november 6., péntek, Nyílttér

Régi idők gyönyörű emlékeit ébresztgetem. A színes emlékek mesélnek, hallgatom azokat, és most továbbadom őket, hadd keressék olvasójukat. E mostani arról szól, hogy két ember, ha akarja, akkor is megérti egymást, ha egyikük süketnéma. 

  • Fotó: pexels.com
    Fotó: pexels.com

2007-ben Steve (Hatch-Kaiser, London) geológus kolléga, akivel már korábban hasonló témában Szibériát is megjártuk, beajánlott egy tádzsik nefelin-szienit lelőhelyre alapozott, ún. pirogén eljárással működő timföldgyár megvalósíthatósági tanulmányának elkészítéséhez. Az alumíniumnak egy magmás kőzetből való kinyerésére gazdaságosan csak ott van lehetőség, ahol a vízerőművek termelte elektromos energia szinte ingyen van. Tádzsikisztánban az erőmű és a gyár megvolt, de a Szovjetunió szétesése után az azt kiszolgáló nyersanyagtelep az országhatár túloldalára került. Kellett a hazai forrás. 

Jimmel, egy műszaki szakemberrel, a téma felelős vezetőjével Isztambulban találkoztunk. Amikor Dusanbéba, a tádzsik fővárosba megérkeztünk, éppen valami nemzeti ünnep lehetett. Piros-fehér-zöld zászlóba öltözött a város. „Látod? Minket várnak” – mondta Jim. „Minket nem, csak engem” – válaszoltam. Kíváncsian nézett, magyaráznom kellett neki, hogy ez a zászló piros-fehér-zöld, ez magyar zászló, angol lobogót pedig egyet sem látok.

Így kezdődött. Két nappal a nyitó megbeszélések után elindultunk a Turpi nevű lelőhelyre, keletre, a Surhob folyó mentén, az egykori selyemúton. Nagyon szép vidékeken haladtunk át, hegyi falvakon, ahol a kerek fejű tádzsik gyerekek örömujjongással integettek a gépkocsinak. Útközben itt-ott egy-egy karavánszerájnál pihentünk meg. Szőnyeg, „tádzsik ülés”, tea, vízipipa. 

Aztán eljutottunk táborhelyünkre. Sátrainkat egy patak partján verték fel, kétezer méter feletti magasságban, ahol már „harapni lehet a friss levegőt”. 

Dilovar, az egyik tádzsikunk „a szép szovjet időkben” katonaként Székesfehérváron állomásozott. Tőle tudtam meg, hogy egy ilyen „kiküldetést” csak érdemek alapján lehetett elérni, ha meg ilyen nem volt, akkor mehetett Jakutföldre rozmárnak. Szeretett Magyarországon lenni. Kedvenc eledele a gyulai kolbász volt, amelyből nagyon sokat lehetett vásárolni a Szovjetunióból hozott színes televízióért cserébe. 

Két-három éjszakát töltöttünk ebben a táborban, ahol a vacsorához úgy kapták ki a közeli kristálytiszta patakból a halat, mint grizzlymedve az amerikai természet­filmekben.

A szienitet ezen a vidéken még a „régi szép időkben” kutatták, amolyan szovjet alapossággal. Ezzel nem is volt gond. De fel kellett még ott mászni egy nagy hegyre egy földtani szelvény mentén. 70 évesen is mentem még rendesen, ha nem is mint egykoron, akár a zergék. Lettem is aztán megint „Jurij Malagyec”, ami körülbelül annyit tesz, hogy belevaló gyerek, mint két évvel korábban Szibériában. Malagyec meg nagyon szeretek lenni. Ahhoz jobb társaságban még vodkát is adnak.

Dusanbétől néhány tíz kilométerre nyugatra van Hissar. A dombra épült, feltűnő épségben megmaradt erődítmény a híres, 3000 éves Nagy Selyemutat védte, és egy XIV–XV. századi mecset romjait is rejti. Egyszer csak odapenderült egy szép kislány, húzott ide-oda, és mutogatott, hogy mit kell nézni. Próbáltam vele szót érteni, nem volt könnyű. Mutatta, hogy süketnéma. Néztem rá, hogy szájról olvasni lehessen, kérdeztem oroszul, hogy hívják. Fogta a kezem, elővett egy golyóstollat és szépen beírta: Szandi. Hogy ekképpen a társalgás is megindult, megkérdeztem, hogy hány éves. Mutatta: 14. Kérdeztem, hol lakik. Mutatta az irányt, és a kezével hármat. Igen, ott távol volt egy tanya kb. három kilométerre. Körben mindent szépen megmutatott, elképesztő taglejtéssel, mimikával, lenyűgöző lelkesedéssel magyarázott. Aztán elbúcsúztunk: a baksis mellett a lelkem egy darabját is magával vitte. Már a kocsiban ültünk, indultunk is, amikor láttam, hogy utánunk szalad. Megálltunk, ő meg beletett a markomba egy kerámiatöredéket. Most is őrzöm a mázas cserépdarabot. S talán az ő lelkének egy darabkáját is. 

Komlóssy György kiszolgált geológus, Budapest 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2026-11-06: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A Vigadó Művelődési Központ nagytermében ma 19 órától bemutató előadáson látható Tamási Áron Énekes madár című székely népi játéka Tóth Tünde rendezésében. Az előadásra a Kosztándi Jenő-bérletes nézőket várják, de szabadjegyek is válthatók 30 lejes áron.
2026-11-06: Nyílttér - Bedő Zoltán:

Tartozunk ezzel

Nekünk, magyaroknak őszre két gyásznap is jutott. Október 6. és november 4. Az 1848–49-es szabadságharc 13 magas rangú honvédtisztje és az ország első felelős miniszterelnöke kivégzésének, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc szovjet tankok általi vérbe fojtásának évfordulója. A kettő között pedig reményt keltően ragyog múltunk egén október 23., legutóbbi nagy nemzeti eszmélésünk hajnala.