Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatása az egész Székelyföldön tömegméretű szervezkedésekhez, szervezkedési kísérletekhez vezetett. Háromszék – akárcsak az egész romániai magyarság – óriási véráldozattal fizetett azért, hogy a magyar forradalom 1956. október 23-i kitörésének első pillanataitól kezdve teljes mértékben azonosult a forradalom eszméivel, célkitűzéseivel. Az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódóan az első letartóztatásokra és az első politikai ítéletre Kolozsváron került sor.
Az eddigi állításokkal ellentétben, Balázs Imre és Walter Frigyes VI. éves festőművészt (utóbbit 1956. október 29-én szabadon engedték! – T. Z.) és Tirnován Arisztid Vid IV. éves szobrászhallgatót 1956. október 25-én a kora reggeli órákban letartóztatták. Oprea Ioan hírhedt és szadista szekus hadnagy Balázs Imrét már nyolc órakor vallatni kezdte, tehát a letartóztatás „ceremóniája”, a gyanúsítottak előállítása, beszállítása a Securitate kolozsvári, Árpád utcai székházába, azonosításuk korábban lezajlott. Az első kihallgatás 10 óra 30 percig tartott.
Azért is különleges és egyedi ez a kihallgatás, mert akkor még a vallató tisztek, az állambiztonsági bűnügyi vizsgálók a letartóztatottat valóban magázták, sőt, önözték, nem alkalmaztak fizikai erőszakot, a vallomásokat nem zsarolással, fenyegetéssel, veréssel csikarták ki. A vallató tisztek „úriemberkedésében” az is közrejátszott, hogy 1956. október 25-én – egészen november 4-ig – nem lehetett tudni, hogyan végződik a magyar forradalom. Nem felelnek meg a valóságnak és a történeti hitelességnek azok az állítások, amelyek szerint: a magyar forradalom 1956. október 23-i kitörése után a román pártvezetés két napon át kapkodott, hogy pánik uralkodott volna. A pontos helyzetelemzésért Petrescu, Dragoș kiváló történész tanulmányát idézem: „A kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végülis hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát, és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedésekkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék.”
A két gyanúsított a kihallgatások során abban a reményben mondott el mindent őszintén, mert azt hitték: ezzel megmenekülnek a börtönbüntetéstől. A Mátyás-szülőház lovagtermében 1956. október 24-én este tartott diákgyűlésről a legfelsőbb párt- és államvezetés „direktíváinak” megfelelően, a kolozsvári román és magyar nyelvű sajtó, tehát a magyar nyelven megjelenő Igazság pártlap is keményvonalasan, elítélően számolt be. 1956. október 26-án az Igazságban megjelent a Diákszövetség Városi Szervező Bizottságának közleménye, amelyben – bukaresti sugallatra – vehemensen elítélték a Mátyás-ház lovagtermében történteket:
„A Képzőművészeti Intézetben (…) néhány zavart keltő és zavaros fejű elem, társai jóhiszeműségével visszaélve, gyűlést kezdeményezett azzal az ürüggyel, hogy itt a diákságot érintő kérdéseket tárgyalják meg. (..) Egyeseknek az a próbálkozása, hogy a diákság szervezetének megkerülésével (az Igazság szerkesztősége felső parancsra „tévedett”: az 1956. október 24-i gyűlést a diákszövetség megalakulásáért szervezték! – T. Z.) demagógikus szónoklatokkal és fegyelmezetlen magatartással oldják meg a tanulmányi munka kérdéseit, csakis a nép ellenségeit, a nacionalista és soviniszta elemek mesterkedéseit szolgálja.”
1956 erdélyi áldozatainak emlékfala a Vörös Csillag Múzeumban. Fotó: Farkas Réka
Magyar írók panaszai
Az 1956. október 24-i gyűlésnek markáns előzményei voltak. A Román Munkáspárt központi vezetősége által Kolozsvárra küldött bizottság 1956. szeptember 29-re megbeszélésre hívta a kolozsvári és marosvásárhelyi írói egyesület minden tagját. A megbeszélésen nagyszámú egyetemi hallgató is részt vett. Az írók nagy része az alkotás szabadsága mellett szállt síkra. Arra reagálva, hogy Fazekas János korábban kijelentette: „Az író írjon, amit akar, a párt közöl, amit jónak lát”, Csehi Gyula az alkotói szabadság érvényesülését követelte, akárcsak Földes László, aki egyebek mellett az állapotokat érzékeltetve úgy vélekedett, az élet konfliktusait elemző irodalom elé akadályok gördülnek azok részéről, akik „az élet ellentéteit el akarják kenni, s akik azt hiszik, úgy használnak a szocializmus építésének és a szocialista irodalomnak, ha hátat fordítanak a valóságnak” – írja Benkő Levente Az őszinteség két napja című kötetének bevezető tanulmányában.
A felszólalások hevességét és a bírálatok élességét a korabeli jegyzőkönyvek egyértelműen bizonyítják. Földes László ,,kikészítését” már korábban elhatározták, bár utolsónak iratkozott fel, mégis elsőnek adtak szót neki. Csehi Gyula kijelentette: ez nem demokratikus eljárás, kérte a sorrend tiszteletben tartását. Szilágyi András a súlyos gazdasági helyzetről beszélt nagyon vehemensen. Asztalos István a falupolitikát bírálta, Nagy István a munkásosztály nyomoráról, Csehi Gyula a Bolyai Egyetem helyzetéről és egyéb sérelmekről értekezett. Szabédi László kifejtette: mivel Miron Constantinescu korábban bizonyos kijelentéseit eltorzította, ezért felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Földes László ,,kinyírását” egyelőre ejtették, Csehi Gyula ellen viszont össztüzet indítottak. Miron Constantinescu aprólékosan elemezni kezdte Szabédi László felszólalását. Szabédi egy adott pillanatban felugrott, s azt kiabálta: nem mond igazat! A terem Szabédi mellett kezdett zúgni, erre Constantinescu kénytelen volt a felszólalást félretenni.
Az ülés eredményeként a művelődési minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveztek ki, a tanügyi minisztériumban magyar főigazgatóságot létesítettek, a megszüntetett magyar tannyelvű agronómiai és pedagógiai főiskolát visszaállították, a magyar középiskolákból helyhiány ürügyén elutasított diákokat visszafogadták, megígérték, hogy a Bolyai Egyetem felszerelését elintézik, mivel a bizottság véleménye szerint az egyetem színvonala ilyen szempontból több területen még a középiskolás színvonalat sem éri el. A kolozsvári Állami Magyar Színház bővítésére is az írók tanácskozása nyomán került sor. Megígérték a Korunk folyóirat újbóli megjelentetését.
Ebbe a felfokozott várakozásba érkeztek meg az első rádiós hírek a budapesti műegyetemi hallgatók 1956. október 23-i tüntetéséről.
1956. október 24-én – a budapesti diáktüntetéstől függetlenül – a Bolyai Egyetem nyelvtudományi és történelem karának hallgatói elhatározták a diákszövetségi program összeállítását. Nagy Benedek III. éves történészhallgató – utóbbi október 23-án este fél nyolckor – számolt be a Bolyai Egyetemen kialakult fantasztikus hangulatról. ,,A Bolyai diáksága forrong, csak nem kezdhetjük tunya testvéreink előtt, mert ránk sütik a bélyeget. Történelmi időket élünk, és nagy eseményeket érünk meg a közeljövőben. A Bolyai, teológia, agronómia stb. egy fronton dolgozunk” – írta a szüleinek Nagy Benedek. Levelét a Securitate őrizte meg. Fontos dokumentumként használták fel később az ötévi börtönbüntetés kiszabásánál.
Számos levéltári dokumentum bizonyítja, hogy kolozsvári Képzőművészeti Főiskola vezetősége jóval a gyűlés kezdete előtt értesítette a Securitatét. A résztvevők Mátyás király szülőházából úgy távoztak – egy részük a Marseillaise-t dúdolva –, hogy akkorra már karhatalom vette körül az épületet.
Fotó: Farkas Réka
Provokáció volt a 24-i gyűlés
Földes László egyetemi előadótanár 1956. október 24-én délután tartott esztétika-előadásán Tirnován Arisztid Vidtől, Haller Józseftől, Péterfy Lászlótól, az előadáson megjelenő Balázs Imrétől – a magyarországi eseményekre hivatkozva – a gyűlés elhalasztását kérte. Ezt 1956. november 24-i 13 óra 10 perckor kezdődött és 15 óra 15 perckor befejeződött tanúvallomásában megerősítette: „Folyó év október 24-én délután 17 órakor, újból előadásom volt a Képzőművészeti Intézet IV. éves hallgatóival. Belépve az előadásra az egyetemi hallgatók a következő kérdéssel fogadtak: azt mondták nekem, hogy gyűlést tartanak (nem emlékszem, hogy október 23-án közölték volna a gyűlés előkészítését), amelyre meghívták más egyetemi karok diákjait is, ahol megvitatják az egyetemi hallgatók követeléseit. (…) Megmondtam Balázs Imrének, valamint az egész teremnek: meg vagyok győződve a jó szándékukról, mégis egy ilyen gyűlést csak szervezett formában lehet megtartani. Egyébként elmondtam nekik: addig nem is tehetik meg ezt a dolgot, amíg meg nem választják a Diákszövetségek vezető fórumait, amelyek arra hívatottak, hogy megoldják az egyetemi hallgatók problémáit. Ami a gyűlést illeti, felhívtam a figyelmüket arra, hogy nem kell megtartani. A magyarországi események lehetővé teszik, hogy egy ilyen gyűlést a provokáló elemek kihasználjanak. Elmondtam nekik: amikor a közhangulat ennyire zaklatott, követeléseket nem emelnek! Megállapítottam, hogy a terembeliek többsége egyetértett azzal, hogy ne tartsák meg a gyűlést azelőtt, hogy én felvilágosítanám őket. Amikor távoztam a teremből, mindenki egyetértett, sőt, azt javasolták: mondjanak le a tervükről. Maga Balázs Imre is azt mondta: a gyűlést nem kell megtartani. Utólag értesültem, hogy a gyűlést mégis megtartották, és ott huligán hangok is voltak, és a IV. éves hallgatók azt mondták nekem: nem tudták megakadályozni a gyűlést!”
Balázs Imre és Tirnován Arisztid Vid kihallgatásának, törvényszéki tárgyalásának, a tanúk kihallgatásának egyik izgalmas fejezete Szécsi András III. éves festőművész 1956. október 24-én este elhangzott, minden visszaemlékezésben – sajnos pontatlanul – idézett bekiabálása volt. Balázs Imre így emlékezett vissza a történtekre:
„Kézfeltartással sokan jelentkeztek (az 1956. október 24-i gyűlésen – T. Z.), többek között Szécsi András vásárhelyi festőművész barátom. Aki csak egyetlen mondatot mondott: »eleget beszéltek a tanáraink, most engedjék, hogy mi beszéljünk« – ám ezt az egyetlen mondatot büntetés követte: kivágták a főiskoláról, sőt az ország összes intézete bezárult előtte. Más hasonló esetről nem tudok. Volt provokáció is, egészen biztos. Egy román diák, bizonyos Kende Valér nevezetű (a pontos neve: Chendea Valer, a Képzőművészeti Főiskola román tagozatának II. éves hallgatója – T. Z.), azt mondta: »eljött az ideje annak, hogy sok mindent megtárgyaljunk, és ez a megfelelő pillanat«. Elsősorban azért tűnt provokatívnak, mert nem voltunk olyan viszonyban, hogy megkérdezett volna, tulajdonképpen mit is akarunk az egyetem keretén belül.”
A Szécsi Andrásról megjelent minden tanulmány, visszaemlékezés a Balázs Imre által idézett mondatot említi a főiskoláról való végleges kirúgása fő okaként. Az „érintett”, Szécsi András is ezt a változatot említette e sorok írójának. A perirat, Szécsi András 1956. november 26-i, 10 óra 30 perc és 14 óra 30 perc közötti tanúkihallgatása során pontosan idézte saját magát. Azért is érdekes ez a tanúkihallgatás, mert az egyetlen, amely magyar nyelven zajlott. Szécsi András sem 1956-ban, sem később nem tanult meg románul, más nyelven sem beszélt, ennek ellenére nagyszerűen kiigazodott az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban. Kézzel-lábbal, de kiválóan kommunikált. Uțiu Francisc hadnagy vallatta:
„Kérdés: Milyen nyelven óhajtja, hogy kihallgassuk?
Felelet: Kérem, hogy magyar nyelven folytassák a vizsgálatot, mivel nem beszélek jól román nyelven.”
Uțiu Francisc azzal próbált pszichológiai nyomást gyakorolni Szécsi Andrásra, hogy a tanúkihallgatás legvégére hagyta a legfontosabb kérdéseket:
„Kérdés: Ön felszólalt a gyűlésen?
Felelet: Igen. Élesebb hangon azt mondtam mindenki előtt: 12 évig eleget beszéltek helyettünk a tanárok, most mi is beszéljünk.
Kérdés: Mit akart ezzel elérni?
Felelet: Ezt arra mondtam, amikor egy tanár felszólalt és azt kérte, hogy próbáljuk a tanárokon keresztül elintézni a problémáinkat. (…)
Kérdés: Ki vezette a gyűlést?
Felelet: A pontokat Balázs Imre olvasta fel magyarul. Megelőzően felkért egy hallgatót a Victor Babeș Egyetemről, aki románra fordította a Balázs Imre által elmondottakat. Nem ismertem a román hallgatót. Miután felolvasták az 5 pontot, felszólalások következtek. Beszélt román nyelven az intézetünk igazgatója, csak pár szót, azt hiszem, arról, hogy mennyire nem helyes, hogy ezt a gyűlést az Intézet vezetőségének tudta nélkül rendezték. Utána egy hallgató román nyelven egészen hangosan visszaszólt. Nem értettem, mit mondott. Ezután beszélt a Babeșről egy tanár, hogy az ő diákkorában mennyivel nehezebb volt, és nem helyeselte a mi hangoskodásunkat. Erre a terem hátsó soraiból lehurrogták a tanárt. A terem tele volt különböző diákokkal, sok ismeretlen személy. Több hozzászólás, bekiabálás volt. Egyesek azt kiabálták, hogy rendezzünk egy nagygyűlést a Diákházban, ahol vegyenek részt az összes egyetemi hallgatók, egy másik azt kiáltotta, hogy a Diákház terme nem elég, és menjünk a stadionba, ahol nagygyűlésen beszéljünk követeléseinkről. A gyűlés ezután elfajult, huligán megnyilvánulások és rendbontók bekiabálásai hangzottak el, és a tanárok lehurrogása.
Kérdés: Kik voltak azok, akik bekiáltoztak és huligán magatartásukkal provokáltak a teremben?
Felelet: Ismeretlenek voltak, személy szerint nem ismertem őket.”
Virtuális tárgyalóterem a Vörös Csillag Múzeumban. Fotó: Facebook / Muzeul Steaua Roșie • Vörös Csillag Múzeum
Szécsi Andrással gyakran átbeszéltük az 1956. október 24-én történteket. A perirat, a közvetlenül érintettek szekus dossziéi is azt bizonyítják: Szécsi András a kolozsvári egyetemi hallgatókat lázba hozó forradalmi hangulatban kiabálta az ominózus idézetet: „12 évig eleget beszéltek helyettünk a tanárok, most mi is beszéljünk!” Csak utólag jött rá: bekiabálásával óriási szolgálatot tett a Securitate provokációjának! A vádiratban, az ítélet szövegében „huligán melegfelvonulásnak” minősítve idézték a bekiabálását. Románia összes képzőművészeti főiskolájáról való kizárásával büntették a provokációban való közreműködését.
Tirnován Ari-Vid 2001-ben publikált visszaemlékezésében így írt: „Egyik legfontosabb döntésünk: hogy a román és a magyar diákok egy hét múlva egy óriási diákgyűlés keretében találkozzanak a stadionban. Akkor majd meghatározzuk, hogy mi legyen a reform lényege. Pontosan éreztem, hogy a gyűlés irányítása kicsúszott a kezünkből, ezért kimentem a plénum elé, és próbáltam túlkiabálni a zűrzavart: a legközelebbi alkalommal többen leszünk, és majd akkor beszéljük meg az egyetemek sorsát. Többen felálltak, és lelkesen mondták: »ott leszünk mind!« Függetlenül attól, hogy románok vagy magyarok voltak; tehát a kolozsvári diákság.”
A jelenleg Gogánváralján nyugdíjas éveit töltő Dávid Lajos református lelkész – a hét év börtönbüntetésre ítélt Dávid Gyula irodalomtörténész öccse – 1956 őszén református teológiai hallgató volt a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. Így emlékezett vissza a Képzőművészeti Főiskola nagytermében – Mátyás király szülőházának lovagtermében – megtartott 1956. október 24-i esti gyűlésre:
„Volt egy egyetemista nagygyűlés Mátyás szülőházában, ahova a teológusok közül többen elmentek. Én is elindultam, de a főtér közepe táján egyszer csak valaki megmarkolja a torkomat, s behúz a kapualjba: »Maga hova megy?« – kérdezte magyarul. Mondom: »Megyek a Mátyás szülőházába!« – »Nem megy oda, hanem visszamegy a Teológiára!« Valószínű, hogy egy szekus volt, mert ekkor már figyelték a teológusokat. Engem visszairányított, szerencsére ebből nem lett jegyzőkönyv.”
A letartóztatott Tirnován Arisztid Videt vallató Pop Virgil hadnagy, a Balázs Imrét vallató Oprea Ioan hadnagy által – a legfelső pártvezetés szintjén kidolgozott előzetes prekoncepciónak megfelelően – utólag „megkomponált” kihallgatási jegyzőkönyvekben a két gyanúsított olyan apró részletességgel beszámolt az 1956. október 22-e és az október 24-i gyűlés közötti történésekről, hogy a Képzőművészeti Főiskola, de a kolozsvári egyetemek történetében is kiemelt jelentőségű a két képzőművészeti hallgató perirata.
Tófalvi Zoltán
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
