Hogyan viszonyultak az európai hatalmak a török hódításhoz? Milyen ember és uralkodó volt II. Lajos magyar király? Melyek voltak az 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csata előzményei? Miként zajlott le és milyen következményekkel járt? Íme, néhány fontos kérdés, amelyekre Bálint Huba székelyudvarhelyi magyarságkutató a témával kapcsolatos legfrissebb tudományos eredmények ismeretében próbált kielégítő választ adni a közelmúltban Sepsiszentgyörgyön. Vetített képes előadására a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében került sor, a megyeszékhelyi MERT Egyesület szervezésében.
Előzmények
Bálint Huba rámutatott, Konstantinápoly 1453. május 29-én bekövetkezett elfoglalása II. Mehmed szultán török hadai által óriási veszteséget jelentett a keresztény Európának, mert a Bizánci Birodalom megszűnéséhez vezetett és a muszlim hódítók előtt megnyitotta az utat a földrész belseje felé. Már csak egyetlen akadály tornyosult előttük, a Magyar Királyság és annak fontos katonai erődjét képező Nándorfehérvár, jelenlegi nevén Belgrád. Éppen ezért a törökök óriási erőkkel támadtak rá. A többszörös számbeli fölényük ellenére azonban mindhiába, ugyanis 1456. július 22-én történelmi győzelmet arattak felettük a várat Hunyadi János parancsnoksága alatt védő keresztények. Fényes diadaluk, amely közel hetven esztendőre gátat vetett az Oszmán Birodalom európai terjeszkedésének, a magyar, valamint hozzájuk csatlakozott szerb vitézek és Kapisztrán János olasz ferences szerzetes keresztesei önfeláldozó hősiességének volt köszönhető.
A katonanemzet törökök számára egyfajta elvárás volt a terjeszkedés, amely a kegyetlen uralkodónak, de kitűnő hadvezérnek bizonyult I. Szelim szultán (1470–1520) uralkodása alatt új lendületet kapott. Hadserege elfoglalta Perzsiát, Kurdisztánt, Kelet- és Délkelet Anatóliát, Azerbajdzsánt, Mezopotámiát, 1516-ban Levantét, majd 1517-ben Egyiptomot. A hatalmas területi gyarapodással megszerzett anyagi javak, altalajkincsek és az új alattvalókra kivetett adók óriási gazdasági fellendülést gerjesztettek. Ráadásul a leigázott népek fiainak besorozásával a hadsereg létszáma is számottevően megnövekedett. Mindez hozzájárult a világ meghódítását és muzulmánná tételét szent kötelességének tartó Oszmán birodalom megerősödéséhez.
Így nem véletlen, hogy az 1520-ban trónra lépett I. Szulejmán szultán (1494–1566) a belső hatalmi harcok és lázadások leverését követően figyelmét Európa felé fordította. Mivel a földrész délkeleti védőbástyája, az 1456-os nándorfehérvári győzelem miatt az Oszmán Birodalom szemében amúgy is szálkaként létező Magyar Királyság volt, 1521-ben irdatlan haderejével ellene indult és augusztus 29-én elfoglalta Nándorfehérvárt.
A szultán szeptember 15-én visszatért a Konstantinápolyról Isztanbulra keresztelt fővárosba, azonban Nándorfehérváron erős helyőrséget hagyott, és az ostrom okozta rombolás kijavításának, valamint a falak megerősítésének is nekifogtak. A nyugat felé való terjeszkedés szándéka tehát egyértelmű volt, amit a boszniai magyar területek következő évben történt megszerzése és Pétervárad elfoglalása csak megerősített.
Európai helyzet
Mindezek tudatában óhatatlanul feltevődik a kérdés, hogy az európai nagyhatalmak miért nem szövetkeztek a hódítók ellen? Hiszen a Magyarországnak nyújtott hathatós katonai segéllyel elháríthatták volna az immár létüket fenyegető török veszélyt. Igen ám, de ők éppen saját viszályaikkal voltak elfoglalva. Franciaország velencei segítséggel a Német-római Császársággal harcolt Itáliában, ráadásul a fogságba esett I. Ferenc francia király kiszabadítása végett szövetséget kötött a törökökkel. VIII. Henrik angol király szembefordult Rómával és létrehozta az anglikán egyházat. A bűnbocsátó cédulák bevezetése miatt kezdetét vette a reformáció. A Litvániával perszonálunióban lévő Lengyelország megnemtámadási szerződést kötött az Oszmán Birodalommal.
Nyugati támogatás
A vázoltak ellenére segítség is érkezett nyugatról, csak nem elegendő. VII. Kelemen pápa például 1526-ban 50 ezer dukát értékű támogatásról döntött. Ebből 25 ezer dukát volt a ténylegesen elküldött pénz, az összeg másik felét a Rómának fizetendő egyházi adó elengedése tette ki. Továbbá a Magyarországon állomásozó pápai nuncius, vagyis a Szentszék diplomáciai képviseletének vezetője rendelkezhetett, a korábbi segélyekből megmaradt kb. 32 ezer dukátot is az ország haderejének növelésére fordíthatta. Összességében elmondható, hogy 4–5 ezer katona zsoldját pápai pénzből fedezték. Ezen kívül a Szentatya engedélyt adott a magyar egyházi arany- és ezüstkincsek értékesítésére, illetve szükség esetén beolvasztására és pénzverésre való felhasználására, a Magyar Királyság védelme érdekében.
VIII. Henrik angol király is küldött 25 ezer dukátot, de az csak a mohácsi csata után érkezett a térségbe. III. János portugál király 50 ezer dukát értékű váltót indított útnak, de a küldöncét Franciaországban feltartóztatták. A Német-római Birodalom segélye szintén elkésett, hiszen befizetésének a határideje szeptember 29. volt, egy hónappal a mohácsi ütközet után.
A Magyar Királyság pénzügyei
Amerika újkori, Kolumbusz Kristóf által 1492-ben történt felfedezése a középkori Magyarország éves bevételeinek 350–400 ezer aranyra való csökkenéséhez vezetett a mohácsi csatát megelőző évtizedekben. Ennek oka az újvilágból, a Kárpát-medencében bányászottnál olcsóbb, töméntelen mennyiségű nemesfém-behozatalban keresendő. Miközben csak a 900 km hosszan húzódó déli végvárak fenntartására évi 150 ezer arany szükségeltetett. Arról nem is beszélve, hogy a mohácsi csata magyar részről 500 ezer aranyba került. Elkelt tehát a segítség.

II. Lajos magyar király
Ebben az időszakban Budán, a Jagelló-házbéli II. Ulászló fia, II. Lajos (1506–1526) uralkodott, aki ugyanakkor a cseh koronát is birtokolta. Az 1516-ban gyermekként trónra lépett magyar királyról sok tévhit és történet keringett és kering. Ennek oka a II. világháború után a hatalmat Magyarországon is magához ragadó kommunista rendszer által meghamisított történetírásban keresendő. Elvárásként fogalmazódott meg ugyanis a királyság intézményének és az országot évszázadokon át vezető nemességnek az ócsárolása. Ezért a mohácsi csata négyszázadik évfordulóján (1976) az eseményt felidéző munkák elferdítették az igazságot. Hatásukra pedig egy túl fiatal, gyengekezű, szeleburdi, kicsapongó életet élő uralkodó képe rögződött bennünk. Holott a ránk maradt feljegyzésekből már tudjuk, hogy a valóság egészen másképp festett.
Alvise Bon velencei követ például 1519-ben ezt írta róla: „nagytermetű, jó testalkatú, kellemes arcú, kedveli a fegyverforgatást, latinul tanul, négy nyelvet beszél, és önállóan jó válaszokat ad. Ha megéri, méltó/jó király lesz belőle.”
Lorenzo Orio velencei követ pedig, aki ötvenöt hónapot töltött az udvarában, 1523-ban így nyilatkozott. „Az a felséges király, akit Lajosnak hívnak, 17 éves, termetre olyan, mint a mi felséges Hercegünk, fehér a húsa, szeret nagyon vadászni, derék termetű és soha nem tölti idejét hiábavalóságokkal, hanem mindig valamilyen módon tevékenykedik. Róla azt lehetne mondani, hogy olyan, mint egy angyal. Beszél magyarul, csehül, lengyelül, franciául és latinul, továbbá érti az olasz köznyelvet is, bár tekintélyből/szerénységből nem beszéli.”
Az ütközet
Mohácsnál végül magyar részről 28 ezer, segéd és kiegészítő személyzettel együtt 35 ezer fős, keresztény sereget sikerült összegyűjteni. Ennek egy részét német, sziléziai, lengyel, spanyol és itáliai zsoldosok alkották, a másikat magyar nemesi bandériumok, szerb származású huszárok és a királyi testőrség. Nyolcvanöt ágyúval rendelkeztek, amelyekből hatvanat sikerült használni. A 8 ezres cseh különítmény, Frangepán Kristóf többezres horvát-szlavón és Szapolyai János erdélyi vajda 5 ezres hadereje nem érkezett meg idejében a csata színhelyére. Az utóbbi késésének oka nem szándékosság, hanem Erdély törökök általi megtámadásának a mímelése volt. II. János magyar király is személyesen hadba szállt. Fővezérré a sikeres katonai pályafutással és sok harci tapasztalattal rendelkező Tomori Pál (1475–1526) kalocsai érseket nevezte ki.
Ezzel szemben az I. Szulejmán szultán vezette török sereg, háromszáz ágyút és 60–80 ezer jól képzett katonát vonultatott fel.
Kitűnő stratégiájának és hősies küzdelmének köszönhetően a keresztény sereg kezdetben sikereket ért el a többszörös túlerővel szemben, azonban végül elvesztette az ütközetet.
Következményei
Az 1526. augusztus 29-én lezajlott csata mohácsi vészként íródott be a magyar történelembe. Nem véletlenül, hiszen a király és a fővezér mellett nagyjából a magyar nemesség fele is elesett. Vezető nélkül maradtak a megyék, városok, falvak. Már amelyik megmaradt, ugyanis csak abban az esztendőben több mint 2000 települést, közöttük 100 várost dúltak fel a törökök és hozzávetőlegesen 150–200 ezer embert öltek meg vagy fűztek rabszíjra. Az elkövetkező 150 esztendőben pedig még 800 ezret. Magyarország ezt és a török hódítás nyomán nyakába szakadt Habsburg uralom okozta népességvesztést a mai napig nem tudta kiheverni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.