Borbélyműhely. Ez a parlamenten kívüli politizálás igazi és csodálkozásomra most igaz helye is. A háromszéki megyeszékhely kisipari szövetkezetének örökösei-utódai ők. Ezen a kisipari szinten itt a magyar szó, a magyar zene járja, akkor is, ha egy-egy más ajkú vendég beül a tükör előtti forgószékbe.
Az egyik fodrásznő kérdezi a kolleginától, hallotta-e, nézte-e, hogy a magyar parlamentben micsoda cirkusz van, miféle disznóság folyik ott, hogy ezt az országot tönkretevő imposztort — mondja a nevét — nem kergetik el, s vannak olyan szégyentelenek, akik még a pártjára is állnak, akik még most is rá szavaznak — neveket mond —, pedig már a köztársasági elnök is megmondta, hogy előrehozott választásokkal kell megoldani a válságot.
A kollegina kurtán válaszol: mostanság nem nézem a magyar adókat.
Csönd. Én is csendben vagyok, s a tükörbe nézve állapítom meg magamban, hogy mostanság én is inkább a bukaresti tévécsatornákra kapcsolok. A hírek miatt mindenképp. És mindeddig azt hittem, hogy ez a jelenség csak azokban az értelmiségi körökben észlelhető, amelyekben én forgolódom. Nem. Az átlagember is elfordul azoktól a magyar tévécsatornáktól, amelyeket a 90-es évek elején, egészen az ezredforduló első éveiig akkora örömmel fogadtunk és odaadással figyeltünk. Én megfigyeléseimre alapozva már-már attól tartottam, hogy ez a magyar közösség csak lakóhelye szerint él ebben az országban, a romániai valóság nem érdekli, és mindenről tud, ami ,,odaát" történik, s észre sem veszi, miként ,,verik át" idehaza.
És tessék, fordult a kocka. A magyar politikusok 2004 decemberében nem csak kiszavaztattak bennünket, határon kívül rekedteket a magyar nemzetből, hanem, lám, a nemzet végleges szétfejlődését is ők idézik elő, és ők támogatják. És a politikai ,,lényaló" bértollnokok, bérpolitológusok, a bértévék politikai bútordarabjai. A megdöbbentő az, hogy ezek a szövegük alapján őszi korhadó avar színéhez fakult, kitartott figurák tudhatják, hogy egy idő óta miattuk kapcsolnak át a nézők más tévécsatornákra, de ők nyomják tovább a szöveget, falaznak, ferdítenek, csúsztatnak, hazudnak, akárcsak a lemondva sem lemondó vezérük s ennek adjutánsai.
És ha mégis néz valaki magyar politikai tévéműsort, s látja a magyar parlament és a kormánypárt egyik legirritálóbb figuráját, felvisít, amikor hallja, a kellemetlen riporteri kérdést azzal hárítja el, hogy ,,Na, ne mondja, mert mindjárt hanyatt vágódom". — Jaj, csak meg ne tegye! — fordul el a képernyőtől a néző. Az erdélyi magyar is. Vagy többnyire csak ő? De nem, mert most telefonált Németországból idős orvos barátom, aki szörnyülködve részletezte, hogy egykori szocialista politikai beágyazottsága ellenére miként utálkozik amiatt, ami Pesten folyik. Szájából költői kérdésként hangzik, hogy már nincsenek becsületes és tisztességes, szocialista érzelmű és szociális érzékű emberek?
Erre mit válaszoljak?
Azt, hogy ne ,,húzzanak bele" — ez a kedvenc szófordulatuk —, hanem húzzanak el az előrehozott választásokig.
Aztán menjenek el a borbélyhoz, nézzenek a tükörbe, és hallgassák végig, mi az emberek véleménye róluk. Húzzanak el, hogy legalább a tévéket megmentsük.
