Európa kapitulált az iszlám előtt

2007. augusztus 4., szombat, Világfigyelő

Egy USA-beli iszlámszakértő és történészprofesszor, Bernard Lewis véleménye szerint az európaiak feladták az iszlámosítás elleni harcot. Politikai korrektségre való törekvésük és multikulturális beállítottságuk miatt bizonyos értelemben megalázták önmagukat, és minden téren behódoltak az iszlámnak. ,,Úgy tűnik, a mozlimok nem állnak messze Európa átvételétől" — mondta a Jerusalem Post napilapnak adott interjújában a nyugalmazott professzor, aki 1986-ig a princetoni egyetemen tanított közel-keleti történelmet.

Szavai szerint az európaiak elveszítik önérzetüket: ,,Nem tartják tiszteletben a saját kultúrájukat." Az iráni atomfenyegetéssel kapcsolatban a történész úgy vélekedett, hogy a hidegháború elrettentési doktrínája Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnökkel szemben hatástalan: ,,Az ő számára a mindkét oldalon garantált megsemmisülés nem elrettentő, hanem inkább vonzó. Tudhatnánk már, hogy az uralmon lévő vallási vezetőknek nemigen számít saját embereik tömeges pusztulása... Ha közülük sokakat meggyilkolnak, akkor ezzel ingyenes belépőt biztosítanak számukra a mennybe."

(Ethos, 2007/3.)

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 1867
szavazógép
2007-08-04: Világfigyelő - x:

Támogatás híján bezárhatna a Selye János Egyetem

Ha Magyarország nem támogatná a révkomáromi Selye János Egyetem fenntartását, és az csupán a szlovák oktatási tárca költségvetési támogatására hagyatkozna, akkor a szlovákiai magyarok 2004-ben alakult felsőoktatási intézménye az előállt szűkös helyzetben most ,,lehúzhatná a rolót" — írta tegnap a pozsonyi Pravda.
2007-08-04: Világfigyelő - x:

Milliók menekülnek az árvíz elől Dél-Ázsiában

Százhetvenen meghaltak és húszmillió­an kényszerültek elhagyni házaikat az Indiát, Bangladest és Nepált sújtó áradások miatt, amelyről helyenként úgy tartják: a legsúlyosabb árvíz emberemlékezet óta.