Húsz napra a nyitótárlat után tegnap újabb kiállítással zárta a MOA Kortárs Művészeti Műhely FEKETE FEHÉR című rendezvényét, a Gyárfás Jenő Képtárban ezúttal is Albert Levente, Bartha Áron, Daczó Enikő, Kolumbán Hanna, Péter Alpár és Toró Attila állította ki — csoportosulásuk nevéhez hűen — nem hagyományos felfogásban készült alkotásait.
A kiállítást beszéd helyett Péter Alpár a fekete és fehér anyag összemorzsolásának, erőszakos elegyítésének gesztusával nyitotta meg, majd a csoporthoz ezúttal csatlakozó Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas képzőművész a kiállításból ihletődve s táncházas múltját felelevenítve, Porhintés címmel performanszt mutatott be. És természetesen, záróakkordként a fekete (nyugat) és fehér (kelet) tea felszolgálása sem maradhatott el.