Aratás végénHétezer tonnával kevesebb

2007. augusztus 4., szombat, Közélet

Befejeződött a kalászosok aratása Háromszéken, a hektárhozam átlagban mintegy háromszáz kilogrammal marad el a tavalyhoz képest.

Bár búzát, rozsot és triticalét háromszáz hektárral nagyobb területen termeltek a gazdák, mint tavaly, az összmennyiség hétezer tonnával kevesebb. A 20 325 hektáron ugyanis alig több mint 55 000 tonna mag termett, ami 2710 kilogrammos fajlagos hozamot jelent. Ez bizony jócskán elmarad a tavalyi átlagtól, a hozamcsökkenés meghaladja a 12 százalékot, összességé­ben — a nagyobb terület miatt — a csökkenés mintegy 11 százalék. A statisztika egyébként azt mutatja, hogy az utóbbi években tavaly és tavalyelőtt volt kiemelkedő átlagtermés, 2003-ban például egy hektáron átlagban még 16 mázsát sem takarítottak be a gazdák, és először 2004-ben volt magasabb a hozam, mint idén.

Nem jobb a helyzet a tavaszi árpánál, ahol az átlagtermés nem érte el a hektáronkénti 19 mázsát, a 9970 hektáron összesen 18 843 tonna termett. A zab átlagtermése is alig 1490 kilogramm, az 1920 hektárról 2861 tonnát lehetett betakarítani.

A szakigazgatóság összesített adatai szerint az idén először próbálkozó repcetermelők nem jártak sikerrel, hiszen a hektárhozam alig 750 kilogramm, ami messze elmarad a 2500—3000 kilogrammos gazdaságossági szinttől.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1262
szavazógép
2007-08-04: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Lázadoznak a prefektusok
A Romániai Prefektusok és Alprefektusok Szövetsége arra kéri a kormányt, módosítsa a köztisztviselők státusáról rendelkező jogszabályt oly módon, hogy a szövetség engedélye nélkül ne lehessen leváltani vagy más tisztségbe áthelyezni a magas rangú köztisztviselőket ― fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Mihai Capră Galac megyei kormánymegbízott, a Prefektusok és Alprefektusok Szövetségének elnöke.
2007-08-04: Közélet - Fekete Réka:

Asszonyok a közösségért

Első alkalommal tartottak egyházkerületi nőszövetségi munkatársképzőt az erdélyi reformátusok. Az illyefalvi KIDA-központban péntekig tizenhat egyházmegyéből érkezett asszonyok értékelték a közösségek jelenlegi tevékenységét, és egyeztettek jövőbeni teendőkről.