Első alkalommal tartottak egyházkerületi nőszövetségi munkatársképzőt az erdélyi reformátusok. Az illyefalvi KIDA-központban péntekig tizenhat egyházmegyéből érkezett asszonyok értékelték a közösségek jelenlegi tevékenységét, és egyeztettek jövőbeni teendőkről.
Míg a rendszerváltozás utáni első évtizedben nagylélegzetű rendezvényeket szerveztünk, hogy láttassuk magunkat, megmutassuk, hogy minket semmi nem tud megtörni, és ezzel párhuzamosan a külső-belső építkezésre fektettük a hangsúlyt, addig a jövőben a nőszövetségi szolgálatnak a nemzedékek missziójának kell lennie, hogy egymáshoz, egymás értékeihez közelebb hozzuk a különböző nemzedékeket — fogalmazta meg lapunk kérdésére az erdélyi református nőszövetség jövőbeni stratégiájának lényegét Gede Ildikó székelyudvarhelyi tiszteletes asszony, az egyházkerület nőszövetségének tavasszal megválasztott új elnöke. Úgy véli, a nőszövetségeknek továbbra is hármas küldetése van: tartani a bibliaórákat a lelkierőgyűjtés érdekében, diakónia, valamint a közösségi és egyéni önazonosság erősítése kulturális szolgálat keretében.
A nőszövetségi munkatársképző házigazdája, szakmai irányítója, Tóth Anna tiszteletes asszony a résztvevők segítségével gyűjtötte csokorba a közösségek gondjait, örömeit. Asszonytestvérei elmondták, öröm számukra, hogy segíthetnek a betegeken, elesetteken, részt vehetnek egy-egy templom, illetve közösségi ház építésénél, bábáskodhatnak az ifjúsági csoportok szárnybontogatásánál, a tisztelet, megértés és barátság hangján szólíthatják meg falusfeleiket, és nem tagadják, a sok munka után öröm a kikapcsolódás, az együtt imádkozás, éneklés, szórakozás. De gond is van bőven a közösségekben, olykor irigyek, féltékenyek az emberek, és széthúznak, személyes ellentétek alakulnak ki, kevés körükben a fiatal, egyesekből hiányzik az alázat, kicsinyesek, és ami a leglehangolóbb, a lelkipásztorok zöme közömbös a nőszövetségi munka iránt, nem értékeli eléggé az erőfeszítéseiket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.