Kukázó kutyák, szemét szemetelők — Sylvester Lajos

2009. május 8., péntek, Nyílttér

A tömbházlakás negyedik emeletén reggelenként rendszerint arra ébredek, hogy a kerekes-fedeles modern szeméttárolókat rázza — mint Krisztus a vargát — egy erre a célra kialakított szállítókocsi. Nem háborgok a környezet zajszennyezése miatt, mert éppen a tömbházsor és a Gróf Mikó Imre utcai üzlethálózat háztartási és „üzlettartási" hulladékától, szemetétől szabadítják meg a játszótérnek csúfolt, szőnyegporolásra és -püfölésre is kijelölt kis teret.

Órányi idő múltán a szeméttároló telep mellett megyek el, lépcsőházi szomszédom a kukásplacc hulladék- és szemétkupacait kerülgetve éppen a fóliázott szemetet helyezi a félig üres tárolóba, és méltatlankodva morog a lába előtt szétszórt mocsok miatt.

Én is ezt teszem, és nevükön is nevezem a naponként több ízben is a kukákban kotorászókat. — Nem azok szórják szét a szemetet — replikázik a szomszéd.

Számomra világos, hogy a tömbházak lakóira és az üzletsorok alkalmazottjaira gondol, akik ezt a ganéjdombot naponként feltöltik.

Aztán még aznap délután hazajövet a kukáktól kissé távolabb az egymás hátsóját szaglászva udvarló kutyafalkát kikerülöm, s a kukák előtt lefülelem, amint egy nyestkutyához hasonló apró torzonborzság a bádogkuka mellé szottyantott nagyobb méretű kartondobozból szakszerűen vonszolja ki és szedi szét a műanyag zsákokba csomagolt szemetet. A hat darab szemeteskukában még bőven lenne hely a hulladék elhelyezésére. Arra sem gondolhatok, hogy a szemeteszsákkal riasztott apró gyermek szottyantja le a kuka mellé a háztartási, üzleti mocskot, mert a tartály száját nem éri el, fedelét nem tudja felnyitni. A kartondoboz, amelyet az eb kirámol, nagyobb méretű, egy gyermek nem tudná átölelni, és nem bírná el.

A következtetés s a megoldás is nyilvánvaló, hogy kinek mit kellene tennie: a kóbor kutyákkal s az orrunk elé kakáló tömbházbeli kedvencekkel valamit sürgősen kezdeni kell, mert nemcsak környezetünk, hanem mi is elrohadunk. Lapunk egyik internetes bejegyzésében olvasom, hogy Sugásfürdőn egy hat egyedből álló kutyafalka fogadja a vendégeket, s harapnak is, ha éppen haragosak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2009-05-08: Nyílttér - x:

Virágos zöldszigetek

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem elég mutatósak a városközpontban a zöldszigetek, hát átrendezésükre kérte a kertészetet.
2009-05-08: Közélet - x:

Letartóztatásom története — Puskás Attila

Abban az évben, 1959-ben jelentős események előzték meg az ismert (ma már talán feledésbe merült) politikai kirakatpereket.