Elvileg jövő szerdán elkezdheti a Csíki utcai munkálatok folytatását Sepsiszentgyörgyön a versenyvizsgán nyertes cég — közölte Antal Árpád András polgármester. A licitkiírás azért késett, mert előbb a városnak el kellett fogadnia költségvetését, mihelyt ez megtörtént, elindíthatták a folyamatot. A legjobb árajánlatot az Út- és Hídépítő Rt. tette le, de a fellebbezési határidő még hátravan, így nem teljesen biztos, hogy a sepsiszentgyörgyi cég lesz a kivitelező.
A polgármester reméli, több időhúzásra már nem kerül sor, annál is inkább, mert már eleget vesztett a város azzal, hogy a két évvel ezelőtti első kiíráson a magyarországi Kész Kft. nagyon lenyomott árral megnyerte a felújítást, ellenben mert nem talált már-már ingyért dolgozó alvállalkozót, hosszas huzavona után s a lakók tüntetésbe torkolló elégedetlenségére még az utca első szakaszán sem tudták befejezni a munkálatokat. Ezzel a céggel egyébként az önkormányzat felbontotta a szerződést.
A polgármester még nem tudja, mikor fejezik be a Csíki utcai munkálatokat, az Út- és Hídépítő Rt.-vel jövő héten kötik meg a szerződést, a vállalat akkor mutatja be az ütemtervet. Ő azt szeretné, ha az utca első szakaszán a járdákat elkészítenék, ezzel párhuzamosan hozzáfognának a Debren-patakon túli részhez, s a legutolsó, koptató aszfaltréteget egyszerre öntenék le az egész utcában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.