A Magyar Olimpiai Akadémia a Magyar Sportszövetséggel és a Pegazus Tours Utazási Irodával együttműködve országos olimpiatörténeti szellemi vetélkedőt hirdet meg.
A vetélkedő célja: az olimpiai eszme terjesztése, népszerűsítése, az olimpiákkal kapcsolatos ismeretek közös feldolgozása, az olimpiák történetében leginkább járatos résztvevők elismerése, ,,ráhangolás" a 2008. évi pekingi játékokra. A vetélkedő témakörei: az ókori olimpiai játékok története, az olimpiai mozgalom, az újkori nyári és téli olimpiai játékok története, a 2008-as pekingi olimpia előkészületei. A kérdések, feladatok tárgyköreinek tervezett arányai: ókori olimpiai játékok 10 százalék, újkori olimpiai mozgalom, játékok magyar vonatkozásai 50 százalék, újkori olimpiai mozgalom, játékok nemzetközi vonatkozásai 30 százalék, a pekingi olimpia előkészületei (helyszínek, program stb.) 10 százalék.
A vetélkedő I. szakasza: egyéni verseny. A résztvevőknek tíz héten át, hetente tíz-tíz, azaz összesen száz kérdésre kell válaszolniuk. A versenyzők feladatai öt héten át totó, a további öt héten kérdés-felelet formájában a Nemzeti Sportban (esetleg más napilap, kerületi lapokban), valamint a Háromszékben is megjelennek (kedd vagy szerda), és a MOB honlapjáról is letölthetők (www.mob.hu). A megoldásokat legkésőbb a következő hétfőig kell nyílt levelezőlapon a Magyar Olimpiai Akadémia címére (1146 Budapest, Istvánmezei út 1—3.) feladni, illetve e-mailen elküldeni (jmaria@mail.hupe.hu).
A helyes válaszok az adott kérdéssor közzétételét követő második hét feladataival együtt — a 9. és 10. hét megfejtései értelemszerűen ,,önállóan" — jelennek meg.
A telitalálatot beküldők közül hetente három-három játékos (sorsolással eldöntve) könyvjutalomban részesül, nevük és lakóhelyük közzétételére — a megfejtésekkel együtt — a MOB honlapján, a Nemzeti Sportban és a feladatokat közzétevő lapokban kerül sor. A jutalomkönyvek a MOB-recepción vehetők át (Magyar Sport Háza, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1—3., IV. e., 401. sz.).
II. szakasz: csapatverseny. Az első szakasz eredményei alapján a legjobb 144 versenyző jut tovább. A továbbjutott versenyzők szabadon választva háromfős csapatokat alkotnak. A MOA az elért eredmények az összpontszámok alapján a legjobb nyolc csapatot kiemeli. A nyolc területi döntőben hat-hat csapat vesz részt. A helyszínekre történő besorolást a csapatvezetők sorsolás alapján döntik el a MOA által kijelölt helyen és időpontban.
A nyolc területi döntőben — azonos időpontban — hat-hat háromfős csapat versenyez tovább később kijelölendő helyszíneken.
Az elődöntőkbe minden területi döntőből a győztes csapat kerül be (nyolc csapat). A két elődöntőben négy-négy csapat versenyez, ahonnan az első két-két helyezett jut az országos döntőbe.
A döntőbe jutott négy csapat versengéséből — a televízió nyilvánossága mellett — kerül ki a vetélkedő győztes csapata, s alakul ki a ,,dobogós helyezések" további sorrendje.
A vetélkedőn bárki részt vehet korhatár nélkül, beleértve az országhatáron kívül élőket is.
A vetélkedő lebonyolításának ütemezése:
az első forduló kérdéseinek közzététele: 2007. szeptember
csapatok kialakítása, területi döntők sorsolása: 2008. január
területi döntők: 2008. február
elődöntők: 2008. április
döntő: 2008. június 23. (olimpia napja).
Díjazás:
I. helyezett csapat: utazás Pekingbe (Pegazus Sport Tours Utazási Iroda) + érem, II. helyezett csapat: lausanne-i Olimpiai Múzeum látogatása + érem, III. helyezett csapat: Adidas sportfelszerelés + érem, IV. helyezett csapat: tárgyjutalmak + oklevél. Az elődöntő helyezettjei könyvjutalomban és oklevélben részesülnek. A területi döntőig eljutott csapatok valamennyi tagjának oklevél jár. Az első szakasz fordulóiban a telitalálatosak között három könyvet sorsolunk ki.
Magyar Olimpiai Akadémia
Nemzeti Sportszövetség
Pegazus Sport Tours Kft.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.