Boér Géza-domborművet avattakBod Péter-napok Kézdivásárhelyen - Iochom István

2009. május 9., szombat, Közélet
Hagyományhoz híven az idei, immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok tegnap délelőtt koszorúzással kezdődtek, a névadó szobrának talapzatára a kegyelet virágait a tanintézmény és a vén diákok képviselői helyezték el.

A rendezvény megnyitóján fellépett a képző Gyöngyvirág tánccsoportja és énekkara. Ezt követően az iskola egykori tanárára, az alig harminchét éves korában elhunyt Boér Gézára (1952—1989) emlékezett Zs. Ambrus Ágnes szakfelügyelő, a költő barátja és tanártársa, valamint dr. Borcsa János tanár, irodalomkritikus. Felidézték a pedagóguskolléga, irodalmár személyiségét és munkásságát, majd az iskola irodalmi termében László Katalin tanár, a tanítóképző igazgatója leleplezte a Vetró Bodoni András által készített Boér Géza-domborművet. A megemlékezésen és a domborműavatáson a fiatalon elhunyt költőtanár Torján élő Erzsébet testvére és Kolozsvárott élő kisebbik lánya, Emese is jelen volt. Vetró Bodoni András Boér Géza két, neki írt kézírásos versét olvasta fel.

A tegnap leleplezett a tanítóképző negyedik domborműve, három évvel ezelőtt néhai Nagy Béla iskolaigazgató, tavalyelőtt néhai Fülöp Kálmán, tavaly pedig néhai Vikol Kálmán tanár emlékplakettjét avatták.

A háromnapos rendezvény tegnap A nyelv manipulációs szerepe című tudományos konferenciával, valamint a kilencedik erdélyi Kossuth-szónokversennyel és irodalmi kávéházzal folytatódott. Ma kerül sor a szónokverseny döntőjére, holnap a házigazdák vendégeikkel együtt Csernátonba kirándulnak, ahol megkoszorúzzák Bod Péter mellszobrát, meglátogatják a skanzent. Az iskolanapok a Pro Schola tábor rendezvényeivel érnek véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2009-05-09: Máról holnapra - x:

Mikor költözik be Európa Romániába? - Farcádi Botond

Lassan két és fél éve, hogy Románia az Európai Unió tagállama lett, képletesen szólva beköltözött Európába, egyelőre azonban az öreg kontinensbeli politikai viselkedéskultúra, demokratikus magatartás továbbra sem honosodott meg országunkban.
2009-05-09: Közélet - x:

Maradjon a székely nép világító fáklyája (150 éves a Székely Mikó Kollégium) - Fekete Réka

Jelentem: a Mikó szellemisége töretlenül él. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 150 éves jubileumi emlékünnepsége tegnapi megnyitóján az iskola diáktanácsának elnöke ezzel a határozott mondattal zárta köszöntőjét.