150 éves a Székely Mikó KollégiumMaradjon a székely nép világító fáklyája - Fekete Réka

2009. május 9., szombat, Közélet
Jelentem: a Mikó szellemisége töretlenül él. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 150 éves jubileumi emlékünnepsége tegnapi megnyitóján az iskola diáktanácsának elnöke ezzel a határozott mondattal zárta köszöntőjét.

Az estig tartó programok mindenikén beigazolódott eme állítás, legalább négy mikós nemzedék bizonyította jelenlétével és tevékeny részvételével, hogy nem csak különböző korosztályú diákok és vén diákok, jelenlegi és egykori tanárok rögtönzött gyülekezetéről van szó, hanem olyan közösségről, amelynek tagjai azonos szellemi örökség tulajdonosai.

Az iskola udvarán tartott ünnepi megnyitón Biró Béla, a Székely Mikó Kollégium és Pető Mária, a Református Kollégium igazgatója az iskola százötven éves történetének főbb mozzanataira emlékeztetett, kiemelve, hogy a közösség példaértékű összefogása, gróf Mikó Imre, az egyházak és a kor helyi önkormányzata segítségével létrejött református tanoda kezdettől a megtartó erő és szellemiség őrhelye volt, ahol emberségre, a szülőföld szeretetére, a tudományok tiszteletére, az összetartozás jelentőségére és az Isten-hittel való életre nevelték mindenkor a diákokat. Utalva a Mikóban végzett nemzedékek sokaságára, Keresztély Irma főtanfelügyelő azt hangsúlyozta, hogy elsokasodtak a fenyőemberek, akik őrzőkként vigyáznak elődeink örökségére, Antal Árpád Ándrás polgármester pedig azt emelte ki, hogy olyan etikai, érték- és cselekvésrendszer továbbadására van szükség mindenkor iskoláinkban, ami a fiatalokat az itthonmaradásra készteti.

A Véndiák Társaság és a Székely Mikó Kollégium Alapítvány által állíttatott emlékkő (a mikóújfalusi Urszuly Sámuel kőfaragó munkája — képünk) leleplezésénél dr. Szőts Dániel vén diák méltatta az iskolaalapítók és a nevessé vált mindenkori diákok érdemeit, Incze Sándor nyugalmazott református esperes megáldotta a létesítményt, és azért fohászkodott, hogy ez a kő legyen mementó, emlékeztessen arra, hogy a hit és a tudomány alapkő életünkben.

Mózes ötödik könyvéből idézve, ,,Gondoljátok el megannyi nemzedéknek éveit!", arra hívta fel az ünneplő gyülekezet figyelmét a belvárosi református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor, református lelkész, hogy legyünk hűek ahhoz az örökséghez, amit Isten ajándékaként kaptunk, és eleink gyarapítottak. Maradjon a mikós szellem mindenkor a székely nép világító fáklyája, a mikós nemzedékek közössége továbbra is legyen a hitben, reménységben és szeretetben élő ember fáklyavivője. Az istentisztelet ünnepi mozzanataként a szülői közösség képviselői átadták az iskolának a Református Székely Mikó Kollégium 1908-ban készült, jelenleg a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonát képező iskolazászlójának hiteles másolatát.

Edison-féle fonográf, ívlámpás diavetítő, néhány pengőért vásárolt mennyiségtan-tankönyv, valamint sok más kiállított, több évtizedes tanszerrelíkvia idézi a múlt századi oktatás eszközeit; hosszú a kiadványok sora az 1863-ban végzett, első algimnáziumi osztály diákja által szerkesztett egyházi és iskolai szemlétől, jelenkori írók, tudósok kiadványait felvonultató példányokig a könyvkiállításon; s bár mulandóak, mert csak tegnap illatoztak az ikebana-kiállítás alkotásai, a Kiss Béla egykori ikebanakörének délutánjait idéző hangulat okán ezek a virágrendezések is sokáig megmaradnak emlékezetünkben.

A rendhagyó osztályfőnöki órákon vén diákok és nyugalmazott pedagógusok adták át a szellemi stafétabotot középiskolásoknak, a két iskola egyesített kórusát a délutáni népzene- és néptánctalálkozón az iskola egykori énekkarosai bővítették ki, felléptek a húsz, harminc, negyven évvel ezelőtt végzett táncosok, zenészek, valamennyien Péter Albert, Péter Sándor és Dancs Árpád tanítványai. A (ma is tartó) programban szereplő rendezvényeken túl igazi, többnemzedékes találkozó valósult meg, amely önmagában jelzi a mindenkori mikósok iskolájukhoz és egymáshoz való ragaszkodását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2009-05-09: Közélet - x:

Bod Péter-napok Kézdivásárhelyen (Boér Géza-domborművet avattak) - Iochom István

Hagyományhoz híven az idei, immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok tegnap délelőtt koszorúzással kezdődtek, a névadó szobrának talapzatára a kegyelet virágait a tanintézmény és a vén diákok képviselői helyezték el.
2009-05-09: Közélet - x:

Ötezer munkanélküli falvakon - Mózes László

Szinte kétszer több nyilvántartott munkanélküli él a háromszéki falvakban, mint a megye öt városában, ám ennél is aggasztóbb, hogy a vidéki állástalanok nagy többsége legalább egy éve nem dolgozik, így már munkanélküli-segélyt sem kap.