Orbán Ernő Székelyderzsen született, majd 1967-ben kőművesként több társával Vargyasra került. Ők építették az istállók zömét, majd a Daniel-kastély felújításán dolgoztak. A rendszerváltás üzletileg jól fogott a kőműveseknek. Megrendelésekben nem volt hiány, a törvények is megengedőbbek lettek, nem volt nehéz gyarapodni. Orbán Ernő a baróti kultúrház építésekor döntött úgy, hogy pénzét itt fekteti be. Némi keresgélést követően a központhoz közel sikerült bennvalót vásárolnia, majd építkezésbe kezdett. Úgy tervezte, az emeletes épület földszintjének egyik részébe kis lakatosműhelyt rendez be, a másikba pedig néhány jókezű asztalosmesternek ad munkát, felül pedig az asszonyok kézművességgel foglalkozhatnak. Elképzeléseit akkor változtatta meg, amikor Barót főterének egyik impozáns épületét, az eredetileg szállodának szánt ingatlant a kereskedelmi bank megvásárolta, s kirendeltségének székhelyévé alakította. A műhelyeket sosem szerelték fel, helyettük szobák, fürdőszobák épültek, a földszinten pedig 35—40 személy befogadására alkalmas éttermet alakítottak ki. Működésének első évében, 1999-ben már közel kétszáz, 2000-ben 340, 2001-ben pedig négyszáz személy fordult meg a panzióban. Ott evett-ivott a köpecbányai bányához, a bibarcfalvi borvíztöltődéhez, a helyi tanácshoz járók zöme, s ez meglehetősen komoly bevételhez juttatta a tulajdonost. Annyira jól ment, hogy még azt is megengedhette magának, hogy a Barót Napok alkalmával ingyen bocsássa rendelkezésre a szobákat az önkormányzat vendégei számára, s nem jelentett gondot, ha a hidegebb téli hónapokban 2500 köbméter gázt kellett kifizetni.

A következő években ,,beállt" a vendégforgalom, az alkalmazottak is megfeleltek a követelményeknek, s ha nem is nagy, de tisztes jövedelemre lehetett szert tenni. Az elkövetkező évek Orbán Ernő számára nem hoztak túl sok jót: egyéb vállalkozásai akadozni kezdtek (az egyikre jól rá is fizetett), a törvénykezés szigorodott, a vállalkozást ellenőrző szervek köztisztviselői pedig szívesen jártak ,,fejni" a panzióhoz. Nemegyszer az ellenőrök bejelentkezéskor azt mondták, a cigarettázási előírások betartására kíváncsiak, majd azért büntettek, mert a két nappal azelőtt vásárolt hús csomagolásáról hiányzott egy címke, vagy éppen nem találták a turistatérképeket... A legtöbb szállóvendéget hozó vállalatok vagy bezártak, vagy elvesztették jelentőségüket, az igazi, az Erdővidék értékei iránt érdeklődő turisták száma elenyésző volt, így idővel észrevétlenül munkásszállóvá alakult a panzió: a bányabezárásnál vagy az infrastrukturális építéseknél dolgozó, különböző rangú vezető és kivitelező mérnökök lakásává vált. A vendégek száma csökkent, de az eltöltött éjszakák száma nőtt, még mindig érdemes volt dolgozni.

Dolgozni még most is érdemes, hiszen a tavaly 87 800 lejes jövedelem mellett csak 35 776 lejes kiadást jegyzett, Orbán Ernő mégis úgy határozott, eladja a panziót. Döntését egyrészt a korával magyarázza, mint mondja, egyre nehezebb Sepsiszentgyörgyről ingázni, az ügyintézést pedig nem bízza másra, ráadásul a felvett banki hitelek részleteitől is minél hamarabb szabadulna. Vallja, a helyi turizmusban igenis, még rengeteg a lehetőség, ám azt már egy fiatalabb, jobb munkabírású nemzedéknek kell kiaknáznia. ,,Azt remélem, egy nálam jóval fiatalabb nős ember veszi meg a panziót. Ha van már némi pénze, s meg meri kockáztatni, hogy bankkölcsönt vesz fel, családjával együtt dolgozva, állítom, jól megélhetne belőle. A kölcsönt legtöbb tíz esztendőn belül visszafizethetnék, s még arra is jutna, hogy fejlesszenek, tovább építsenek. Léteznie kell ilyen embernek!"