A gazdasági válság mindent elborító hírei között üde színfoltot jelentett a Szentgyörgy Expó kísérőrendezvényeként tartott konferencia egyik előadása. Bogár Ferenc, a magyar külügyminisztérium kereskedelmi attaséja statisztikai adatok sorozatával bizonyította, hogy a magyar—román kereskedelmi kapcsolatok tavaly a mindenkorinál jobban alakultak.
A korábbi évekhez viszonyított dinamika pedig növekvő tendenciát mutat. Igaz, a szakember szerint idénre jó lesz, ha marad a tavalyi szint, vagyis az erőteljes növekedés minden bizonnyal lassul vagy leáll. Ennek ellenére — s ezt az expón részt vevő nagyszámú magyar kiállító jelenléte is bizonyítja — a bajba jutott magyar gazdaság szereplőinek fontossá vált a korábbi években jóval dinamikusabban fejlődő román piac.
Az adatok szerint a két ország közötti forgalom tavaly megközelítette az öt és fél milliárd eurót, amiből a magyar export több mint 3,8 milliárd. Ez mintegy húszszázalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Hogy a magyar export Romániába több mint kétszerese a román kivitelnek Magyarországra, vagyis az egyenleg számunkra negatív, csak azt erősíti meg, hogy Románia jelentős piaca a magyar termékeknek. Ráadásul a fő árucsoportoknál a feldolgozott termékek, a gépek és berendezések viszik a prímet.
A magyar tőkeexport esetében már árnyaltabb a kép, hiszen a 2005-ös csúcs után 2008-ban jelentősen visszaesett a beruházási kedv, míg akkor a magyar vállalatok közel 140 millió euró működő tőkét hoztak Romániába, tavalyra ez 20 millió euró alá zsugorodott. Ez egyébként a korábbi tizenkettedik helyről a tizenötödikre sorolta Magyarországot a Romániában befektetők rangsorában (ahol magasan Hollandia vezet). Összességében Magyarországról 545,5 millió euró működő tőke érkezett az országba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.