Kétszer annyi pénzt kapnak a kisajátítási eljárás során a Foksány—Ozsdola útszakasz mentén területekkel rendelkező Vrancea megyei tulajdonosok, mint a háromszékiek. Ezt tegnapi sajtótájékoztatóján közölte Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki szerint a kormány eljárása az ozsdolai gazdák és a közbirtokosság felháborodását váltotta ki, perelni készülnek az igazságtalanság miatt.
A kisajátítási eljárás azért szükséges, mert szélesíteni, korszerűsíteni akarják a 2-es országút Foksány—Ozsdola szakaszát. A munkálatok finanszírozását Radu Berceanu szállításügyi miniszter székelyföldi látogatása során is megígérte. Egyelőre azonban az út Vrancea megyei részével foglalkoztak, ott javában zajlik a felújítás, Háromszéken még csak a kisajátítási folyamatot kezdték el. Ráadásul ez is igen nehézkesen halad, hiszen az ozsdolaiak nem értik, miért értékelik kevesebbre az ő tulajdonukat, mint a Vrancea megyeiekét. A kisajátítást nem ellenzik, hiszen fontos, hogy az útszakasz korszerűsítése elkezdődjék, az erdőrészekért felkínált összeget azonban kevésnek tartják, igazukért pedig készek a törvényszékhez fordulni.
Az útszakasz korszerűsítése nagyban megkönnyítené az átjárást a szomszéd megyébe, tehermentesítené a 11-es országút forgalmát, és fontos lenne a kereskedelmi kapcsolatok, tevékenységek lebonyolítása végett is. Emil Boc miniszterelnök a kormány április 28-ai ülése után közölte: 6,8 millió eurót különítettek el a kabinet beruházásokra szánt alapjaiból több országút — köztük a Foksány—Ozsdola szakasz — korszerűsítésére, a kisajátítási eljárások fedezésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.