Háromszék tizenkilenc középiskolájában 2208 helyet kínálnak a IX. osztályban, ebből 1364-et magyar tagozaton. A napokban minden nyolcadik osztályos tanuló megkapja a felvételi tájékoztató füzetet, amiben közlik a felvételi szabályzatát, időpontját és a szakoknak, osztályoknak megfelelő kódszámot.
Minden VIII. osztályosnak van helye a középiskolában, kérdés ellenben, hogy akar-e mindenki érettségivel végződő líceumot végezni. Ugyanis idéntől folyamatosan elsorvasztják a szakiskolákat, ősztől nem indul I. év, így aki tovább akar tanulni, négyéves líceumot kell végeznie. A meghirdetett hetvenkilenc osztályból harmincnyolc elméleti, a többi szakképző. A reál és a humán szakokon kívül lesz két református és egy katolikus teológiai osztály, művészeti osztályok, valamint újraindul a középiskolai pedagógiai képzés (egy magyar és egy román osztállyal Kézdivásárhelyen, illetve Sepsiszentgyörgyön).
Meglepő, hogy a korábbi bejelentéssel ellentétben, miszerint Sepsiszentgyörgy három nagy elméleti iskolájában szeptembertől egyformán csökkentik az induló osztályok számát, a Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Főgimnáziumban csak három-három nappali IX. osztály kezdi meg működését, míg a Mihai Viteazul Főmnáziumban öt. Ezen az arányon nem sokat változtat, hogy a Mikesben lesz egy negyedik, csökkentett óraszámú osztály is, a román iskolában az ötből egy pedagógiai.
Újdonság, hogy a megyeközponti Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, a Puskás Tivadar, illetve a Gámán János Szakközépiskola (mindhárom vegyes tagozatos) idén csak magyar tannyelvű osztályokat indít, a szakok többségét románul is lehet tanulni a megye más iskoláiban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.