Hogy a már jó ideje egyre csak alakuló nagy megyei vízszolgáltatóba a sepsiszentgyörgyi közüzemek minden vagyonát be ne vigye, a szolgáltatócég tulajdonosa, a város önkormányzata a közüzemek kettéosztásáról döntött.
A sepsiszentgyörgyi víz- és csatornázási szolgáltatást az elkövetkezőkben az Urban-Locato névre keresztelt kereskedelmi társaság végzi. A cég megosztásáról határozó önkormányzati ülésen az új szolgáltató vezetőjének kinevezése vitát váltott ki. Az RMDSZ-frakció azt szerette volna elérni, hogy a cégvezető nevesítését halasszák el, javaslatukat a testület azonban leszavazta. Miután az MPP-frakció Kulcsár Terza József jogászt, a párt megyei elnökét javasolta a városi vízszolgáltató élére, az RMDSZ-esek szünetet kértek, hosszúra nyúlt tanácskozásuk után azonban ellenjelölt nélkül tértek vissza a terembe — így az MPP jelöltjét bízta meg a testület az új cég vezetésével. Kovács István, az önkormányzat polgári frakciójának vezetője fontosnak tartotta elmondani: örvendetes, hogy végre a különféle vezető tisztségek elosztásánál is érvényesült az algoritmus, és bízik benne, az új cég új vezetője jól fogja végezni munkáját.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.