Tegnapra virradóra és a nap folyamán az ország keleti részén több megyében felhőszakadások voltak. Konstanca megyében néhol 80 liter csapadék hullott egy négyzetméterre, de sok kár keletkezett Suceava és Vaslui megyében is. A tengerparton a leginkább Costineşti-et, Neptunt és Saturnot érintette a vihar. Több moldvai megyében és Dobrudzsában házak százai, hidak estek áldozatul a heves áradásoknak, több országutat és nemzetközi utat ideiglenesen le kellet zárni. Egy ember meghalt, több ház villámcsapás következtében leégett. Tizenhárom megyét fenyeget árvíz továbbra is.
Halasztást kérnek a gázárak felzárkóztatására
A gazdasági és pénzügyminisztérium, valamint az Országos Energiaszabályozási Hatóság októberben újabb halasztást kér az Európai Bizottságtól a földgáz árának felzárkóztatási folyamatában — nyilatkozta tegnap Darius Meşca államtitkár. A csatlakozási szerződésben Románia vállalta, hogy a belföldön kitermelt földgáz árát 2006 végéig a külföldről behozott gáz árához igazítja. Minthogy az importált földgáz ára megnőtt, a román hatóságok 2008-ig kaptak halasztást. Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter egy hónappal korábban bejelentette: a kormány 2010-ig kér halasztást. A hatóságok az idei előrejelzéseket is módosították, ezekből kiderül: nő a belföldön termelt földgáz mennyisége, és kevesebbet hoznak be külföldről. Június végén az energiahatóság bejelentette: a lakosság által fizetett energiaárak nem változnak a harmadik negyedévben, ám év végén drágulásra lehet számítani.
Térségenként különböző díjszabás
Térségenként különböző díjszabást vezethet be a villanyáramra 2008-tól az Országos Energiaszabályozási Hatóság a nyolc régióban — nyilatkozta tegnap Olosz Gergely, a hatóság elnöke. ,,Európában már rég bevett gyakorlat a térségenkénti árak szabása. Mi is azt fontolgatjuk, hogy a nyolc térségben különböző árakat állapítunk meg, a költségek függvényében" — mondta Olosz egy konferencián, amelynek témája az energiaszolgáltatás biztonsága volt. Jelenleg az energiahatóság állapítja meg a lakosságnak, valamint a kisiparosoknak szállított energia árát. Az ár egységes az ország minden részén. Idén júniustól a lakosság és a kisiparosok közvetlenül tárgyalhatnak a szolgáltatóval az energia áráról, és más szolgáltatóval is köthetnek szerződést.
Winkler letette az esküt
Tegnap Traian Băsescu államfő jelenlétében, háromperces ceremónia keretében Winkler Gyula informatikai és távközlési miniszter letette a miniszteri esküt a Cotroceni-palotában. Az eskütétel után Traian Băsescu sok sikert kívánt Winkler Gyulának, majd hozzátette: ,,Talán ezúttal nem mulasztjuk el, amit az ön területén meg kellett volna tenni". Mint mondta, kijelentését a Romtelecom tőzsdei jegyzésére, valamint az e-kormányzati programok kiszélesítésére értette. A ceremónia után az államfő azonnal távozott, anélkül hogy a kormány tagjaival kezet fogott volna. A Cotroceni-palotában Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter, illetve Paul Păcuraru munkaügyi tárcavezető kivételével a kormány minden tagja jelen volt. Újságíróknak Winkler elmondta: az Informatikai és Távközlési Minisztérium élén folytatni kívánja az elkezdett munkát, szeretné, ha területén több európai uniós támogatást tudna kiharcolni, ugyanakkor az üzleti szférával akar szorosabb kapcsolatot kiépíteni. Traian Băsescu július 30-án írta alá Nagy Zsolt menesztését és Winkler Gyula kinevezését az informatikai minisztérium élére. Június elején az államfő felfüggesztette tisztségéből Nagy Zsoltot. Ezt követően Borbély László látta el ideiglenesen a miniszteri feladatokat. Nagy Zsolt ellen nemzetközi bűnszervezet támogatása és árulás gyanújával indult bűnügyi vizsgálat.
Megvásárolható lakások
A kormány sürgősségi kormányrendelettel adja el az állami lakásokat. Az Állami Lakásügynökség által épített lakásokat azok vásárolhatják meg szakbizottság által megállapított piaci áron, akik legalább öt éve laknak bennük. A vételárat egy összegben kell kifizetni, és a lakás öt évig nem idegeníthető el.