A közelmúlt belpolitikai eseményein nincs különösebb okunk keseregni. Ami ma az erdélyi magyar közéletet fölkavarja s felborzolva tartja, nem más, mint egy európai értékrendű nemzet fekélyes nemzetrésze, a román nacionalista tábor agóniájának végterméke, utolsó szalmaszálba kapaszkodása, hisz köztudott, az utolsó lélegzetvétel reményében a fuldokló üt, vág, rúg, harap. Szánjuk meg szerencsétleneket, napjaik, sőt, perceik a történelemben meg vannak számlálva, de mivel gesztusuk mégiscsak emberi lelkeket bénító, ne adjuk meg nekik azt az elégtételt, hogy láthassák: rúgásuk, ütésük, harapásuk fáj nekünk.
Vegyük úgy, ez is a kisebbségi lét egyik hozadéka, talán ez kovácsol majd még jobban össze bennünket. Összebékíti az anyaországi politikumot siratófalunk tövében, s egymás karjába veti a két erdélyi különvonat utasait az európai parlamenti választás előestéjén a békesség állomásán.
Az unió, mely keblére ölel egyaránt szlovákot, románt, magyart, egészében értékeli a megbecsülésre érdemesítetteket, mint ahogy mi is egészében zöldnek, békésnek látjuk az erdőt, s csak akkor vesszük észre a benne rejtőzködő veszélyeket, szépségrontó összetevőket, amikor bűvkörébe kerülve lábunk alatt elkezd ropogni az illúzióromboló avar. Mi csak úgy tudjuk láttatni valóságunkat, ha minél nagyobb számban leszünk ennek a valóságfeltáró menetnek tagjai. Mi csak így érhetjük el azt, hogy megszülessék egy olyan charta, mely megszabja majd minden uniós országnak, milyen nemzetiségi arányszám esetén lehet vagy nem lehet egységes állam. Így szabható meg a benne élő kisebbségek viszonyulása a többségi nemzethez, és fordítva. Így fog bekövetkezni az a szemléletváltás, mely majd lehetővé teszi az autonómia elvének elfogadását a többségi nemzet részéről anélkül, hogy nemzeti önérzete csorbát szenvedne, így lesz vége a nemzetek és nemzetrészek közötti torzsalkodásnak, így fog meghonosodni mind a Vajdaságban, Felvidéken, Kárpátalján, mind Erdélyben a tartós béke, mint ahogy ez már tapintható valóság a Skandináv és Ibériai-félszigeten, Tirolban egyaránt.
Addig is erősítsük magunkat anyagiakban, hisz köztudott: jelentős gazdasági háttér nélkül nincs kellő politikai potencia.
Következésképpen „pályaszélre szorított" nagy tudású, nagy tapasztalatú nemzetbeliinket suppantsa csak fel a kisebbségi vállalkozói szféra mind a mezőgazdaság, turizmus, mind a szolgáltatás területén — az itt élők és reménykedők gyarapodására. Hozzanak létre akár kisebbségi ipar- és helységfejlesztési alapítványt, meg olyan statisztikai — nyilvántartási — központot, ahol még azt is tudni fogjuk egymásról, kit kínoz a csúz; járják az országot, éljenek vállalkozóközelben, pályáztassanak uniós pénzekre, alakíttassanak tiroli mintájú szövetkezeteket falvakon, egyszóval, úgy erősítsék közművelődési, egyházi, gazdasági életünket, hogy amikor fiatal nemzedékünk teljes biztonsággal itthon maradásra vált, már ne legyen erkölcsi indíttatása senkinek cinikusan gyászt ülni az erdélyi magyarság fölött.
BÁRDOSI SÁNDOR, Dicsőszentmárton
