Alig ült el a konfirmálással kapcsolatos ünnepi hangulat, soron a következő egyházi esemény is — tájékoztat t. Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor, Sepsi egyházmegyei főjegyző.
A konfirmációi felkészítő első évét záróknak a kikérdezése következik. Ezzel egy időben folytatják a református kántori lakás tavaly megkezdett felújítási munkálatait. Ennek egyik részében kapna helyet egy állandó jellegű helytörténeti gyűjtemény, a másik része pedig elszállásolásra szolgálna. Az egyházközség 2006-ban visszakapta a volt református kántortanítói lakást, amelynek egy részében már gyógyszertár működik, a másik rész felújítását erre a nyárra tervezik, dr. Bunta Orsolya fogorvosi rendelőjének ad majd helyet, amely a település és könyékének lakóit szolgálná. Ezzel párhuzamosan megkezdik a templom halaszthatatlan belső javítását. Július derekán a Miskolc-diósgyőri református testvérgyülekezet meghívásának tesznek eleget. (Kgy. Z.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.