A tájfutás első nem skandináv világbajnoka. A sportág legrangosabb versenyének számító svédországi ötnapos verseny, az O-Ringen első és azóta is egyetlen (férfiak és nők mezőnyében is!) nem skandináv győztese. Egy parányi rovar csípése nyomán derékbe törik Monspart Sarolta versenyzői pályafutása. Lábát azóta sem tudja teljes mértékben használni. Az alattomos kullancs ténykedése folytán a magyar sport elvesztette élsportolóját, de nyert egy azóta is aktív, pihenni nem tudó, futó-kocogó mozgalmat szervező, egészséges életmódot hirdető sportmunkást. Június 23-án Mádl Ferenc köztársasági elnök érdeméremmel ismerte el Monspart Sarolta páratlan munkásságát.
- Gratulálunk az érdeméremhez! A sportkultúra és az egészségmegőrzés harmóniájának megteremtésében mutatott személyes példaadásáért - így szól az elismerés hivatalos megfogalmazása?
- Nagyon örülök, hogy a mûvészek, tudósok mellett most a testkultúráért tett erőfeszítéseket is jutalmazták, ez a terület ugyanis kicsit mindig háttérbe szorul. Másfelől kicsit elgondolkodtató, hogy ez afféle életmûdíj, és maholnap hatvanéves leszek?
- Ezt a bizonyos életmûvet egy fránya kullancs két szakaszra osztotta. Aktív sportolóként melyik a legemlékezetesebb élménye?
- Az ötnapos O-Ringen. Skandináviában azért nehéz nyerni, mert ott nincsenek kultúrerdők, nincsenek a terepen jelleghatárok, ösvény, erdészház vagy dagonya, minden egyforma, csak kő, víz és zöld növényzet, kis túlzással olyan a táj, amilyenre a jégkorszak lecsiszolta. Tájékozódni itt szinte csak érzés, ösztön alapján lehet.
- Ön volt a tájfutók közül az első, aki felismerte az atlétikai edzés fontosságát.
- Imádtam futni. Futás közben pszichésen teljesen feltöltődtem, megnőtt az önbizalmam. Nem igaz, hogy futni unalmas! Én például verseny közben elemeztem a résztávokat, a pillanatnyi állást. Jöttek is az eredmények, én voltam az első nő Európában, aki három órán belül lefutotta a maratoni távot.
- Aztán jött a betegség, és a futás - legalábbis a régi tempóban - lehetetlenné vált.
- Kegyetlen volt. Mindig szerettek a kullancsok, volt, hogy tucatszám söpörtem le őket magamról egy-egy bozótos szakasz után, de sosem volt bajom belőle. Sokáig, legalább tíz évig tartott, amíg megbékéltem a sorsommal. Miért pont engem, miért nem voltak ügyesebbek az orvosok, miért maradtam sánta az egyik lábamra? - kérdezgettem magamtól. De aztán megtanultam alázatos lenni. Végül is meg is halhattam volna, ehelyett tovább foglalkozhatom a sporttal, az egészséges életmóddal, ami nagy örömet szerez.
- S ha jól tudom, kocogni is szokott?
- Igen, hetente kétszer futok a Margitszigeten, és versenyeken is indulok, bár ez inkább sántikálásra hasonlít. Most nem a győzelemért küzdök, hanem azért, hogy ne legyek az utolsó százban. De ez nem is túl nagy tragédia, sokkal fontosabb, hogy motiválni tudom az embereket. Azt szeretném, hogy mindenki, aki ezt a cikket elolvassa, határozza el: nem a következő hét végén, hanem még ma este elmegy futni. Kocogni gyönyörû, egészségünk pedig a legnagyobb kincs. Az emberek többsége megvárja, amíg idősebb lesz, amíg ,,ráér?, és akkor szeretne tenni valamit a testéért, amikor már késő. Úgynevezett agitátori szerepemhez még talán előnyös is, hogy sántikálok, az emberek elgondolkoznak: nézd már, ha ez a sánta fut, akkor én is megpróbálom a pocakommal?
- Elégedett ember?
- Egyértelmûen igen. Hatalmas szerencsém van, hiszen a hobbim a munkám is egyben.
- Nem érzi úgy, hogy elvett valamit öntől a sors?
- Ha nincs a betegségem, még mindig futnék, és részt vennék a hatvanévesek maratoni versenyein. Nem lenne férjem, nem lenne gyerekem. Az élet csodálatos, ha a sors elvesz tőlünk valamit, tennünk kell érte, hogy más területen kárpótoljon minket.
- Mikor sírt legutóbb?
- Édesapám és édesanyám is rákban halt meg, én ápoltam őket. Minden évfordulón kimegyek hozzájuk a temetőbe, mindig egyedül, és beszélgetek velük. Sírdogálok, megköszönöm nekik azt a sok jót, amit kaptam tőlük. A napokban is ott voltam, megköszönni az érdemérmet? De még mielőtt túl depressziósra sikerülne ez a beszélgetés, írja meg, hogy boldog ember vagyok, aki sok sikert, gyönyörû emlékeket kapott a sorstól - az érdemérem átvétele is ilyen csodálatos pillanat volt!
Sebastian Tamás (Nemzeti Sport)
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.