Valamikor kiskoromban rengeteg mesét, dalt, történetet hallottam a virágzó vén akác lombjai alatt mesélő, táncoló, daloló, muzsikáló rokonaimtól a dombtetőn méltóságosan szálldogáló, emelkedő-ereszkedő, gyantaillatú tűz körül!
De szép, de romantikus volt minden tavaszi, nyári éjszaka, ó, és fantasztikus: őszi éjszakákon át a gyermeki színeket borzongató mesélők suttogó hangja, a fák lombjai közt síró-duruzsoló szél hatására a szomorú arcokra hulló füstszínű hajúak haja, melyeket az égen úszkáló felhők mögül elő-elő bukkanó holdfény világított meg az erősödő széltől az arcokra csapódó uszadt falevelek csókja, ebek rohamos csiholása, lovak fölnyerítése, kisdedek sírása. De szomorú látvány: panaszos, gyászos kesergősöket dalolók orcáján a csillogó könnyek, mintha még a szél is elröpíteni akarta volna őket, mintha a hold szánakozó lett volna: utat törtetett magának a felhők falain át, hogy meglássa, meghallja az aranykezű prímások zokogó hegedűinek hangját! Néha-néha az aranykezű prímások meglepetésszerűen hagyták abba a kesergősöket, és rátértek a ropogós csárdásokra, ingadozó-reszkető rezgős polkákra, verbunkosokra, mazurkákra, a román kettősre és lelkükből fakadó tüzes roma táncokra, melyek viperákként csipkedték a huncutkodó-kacsingató szép lányok talpát, kik csillogtak-villogtak ékszereiktől, kik ifjú, büszke szeretőjükkel ijjogva-vijjogva táncra keltek, hogy a jó öreg Vajdát és szép méltóságos nőnek illő öreg nejét mosolyogni lássák!...
Minden tánc, minden dal, minden mese, minden rege őnéki, az ifjú éveiért könnyező-sóhajtozó jó öreg Vajdának szólt... Ki a legszebb, leghosszabb mesét tudta mondani, ki igazán el tudta ámítani a tűz körül üldögélőket, az elnyerte a Vajda jóságos dicsérő szavait, és két liter, málnából, szederből, áfonyából, csipkebogyóból készített ,,angyalbort, melyhez hasonlót csak a bizánci hercegek ittak..."
Mintha ma is a fejemen érezném a Vajda simogató, forró tenyerét, mintha ma is hallanám kellemes beszédhangját: ,,Kis testvérkém, te is könnyezel a dalainkra?!..."
— És dalolni tudsz, ,,könnyező pacsirta!"
— Tanuld meg, szeresd meg dalainkat, meséinket, aztán oskolába járj, írj és dalolj!
— Soha el ne feledd Vajda bátyó szavait, írd meg, írd meg, ha mégis megjön a ,,Reggel", hogy őseinket spanyol hajósok hurcolták ki India földjéről!....
— ... legyél majd a Vajda. Dalolj, mesélj, írj, tanulj."
És szérum lett az örök gyászt adományozóm, kialakult bennem a dalolás, mesemondás szeretete... Mint kíváncsiskodó gyermeket, minden érdekelt, minden fejemben rögződött, mindeneket szívemben raktároztam, pedig alig hatéveske voltam 1956-ban...
Nem hagytak érvényesülni a kommunista rendszerben, nem dalolhattam, nem mesélhettem! Elmúlt a sok szép idő, az ifjúság... Öreg lettem... Jövőre hatvan leszek, ha megérem, és megjött a ,,Reggel"! Bemutatok néhány mesét, fogadja szeretettel a kedves olvasó! Ha életidőm engedi, sokat, de sokat ígérek az egykori füstölgő tüzek körüliek meséiből, sorsaikról...
Áldja meg önöket az Úr egészséggel, békességgel!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
