Kolozsvárra látogatott Mátyás Király, egy szegény cigánytól horgas-bogas lábú gebét kölcsönzött. Szegényesen, rongyosan öltözött, üres általvetője is volt a hátán, a gőzmalomba indult lisztért, mert azt hallotta, hogy a molnár egérköves lisztet ad a szegényeknek.
Amint mendegélt, egy szép miákoló kismacskát látott az út szélén, megesett a szíve rajta, általvetőjébe tette, tovább vánszorgott. De nem haladt messzire, mert mindegyre kötöznie kellett a bocskorszíját is, és két kis nádfödeles kunyhó előtt csúnyán sápítozott két öregasszony: egymás hajába markoltak. Az egyikük olyan gyönge, olyan öreg, hogy a kemény márciusi szél elfújná. A másik valamivel fiatalabb, úgy megdöngette a szegény öregebbiket, mint betörő ellenség a várkaput.
— Nesze, vén csoroszlya, nincs mit zabálnod, de macskát tartasz! Bebújt a nádfedélen, megzabálta a szalonnámat.
— Jaj, ne üssön, lelkem szomszédasszony. Hátha az az átkozott macska... Van nékem egy kilónyi, kendnek adom helyette...
Az út mentén levő körtefa mellé húzódott a király, látta, hogy melyikük melyik nádfödeles kunyhóba ment be. Azt is látta, hogy később jött az egyikük, tenyerén hozta a szalonnát, kiáltott, átadta a másiknak. Melyikük a szalonnát átadta, visszamenőben keservesen sóhajtott, könnyezett:
— Istenem-istenem, de megdolgoztam érte...
— Hazajön a szegény fiam, ó, nem lesz vacsora...
Ez olyan rosszulesett a királynak, mintha leforrázták volna. Bekopogott a szegény öregasszonyhoz:
— Isten áldjon, öreganyám!
— Áldjon meg a Jóisten, fiam! Ó, mennyire sajnállak! Látja Isten a lelkemet, nincs mivel megenyhítsem az éhező lelkedet! Van egy almácskám, fogadd el, fiam!
— Köszönöm, öreganyám, nem vagyok éhes, ha tudsz, csak egy kanna vizet adj...
— Hozok, fiam, frisset az utcakútról. Maradj...
Vízért ment az öregasszony. Míg odavolt, Mátyás király öt aranyat tett az asztalra, s kilépett. Látta, hogy füstölög a verekedős öregasszony házának a hátsófele, lángolgat is, egy jó darab helyt leégett a nedves nád, látni lehetett a felaggatott húsokat, szalonnákat, kolbászokat. Alacsony volt a ház. Közelebb lépett Mátyás, leakasztott egy kisebb oldalszalonnát, egy jó tekerés szálkolbászt, egy nagy darab húst, az öregasszonyhoz szalasztotta, letette az asztalra. Épp akkor jött a szegény, beteg öregasszony a vízzel. Mikor meglátta az aranypénzt, és hogy mi van az asztalon, összecsapta a kezét:
— Jaj! Istenem, Uram, te vagy?!
— Nem, csak Mátyás király!
Sírt, kiabált a szomszéd öregasszony, teljesen leégett a nádfödeles tető, porrá égett a sok szalonna, kolbász. Mátyás király a küszöbről nézte a verekedős öregasszony kesergését, vizet ivott, elköszönt. Megállott a szomszéd kapuja előtt, egy nagy cédulát kötött a kis macska nyakára, ezt írta reá: Ha néked elég van abból, amit szegénytől elveszel, Isten mind elveszi tőled, te is annak sorsára jutsz, mint kitől elvetted. ,,Mátyás király macskája" És becsapta az udvarra a kismacskát. Az egyenest a küszöbre ment. Elvágtatott Mátyás király. A szegény, megvert öregasszony sokáig kötényébe sírdogálva nézett utána. Mégis azt hitte, hogy angyalát küldte az Úr, hogy vacsorát tudhasson készíteni... Boldogan imádkozgatott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
