UdvartérLétkultúra: Miért is nem kell nekünk az ipari alpinista?

2003. augusztus 13., szerda, Archívum 2003–2007

Először is, mert minek? Másodszor pedig azért, hogy itt minek alpinistáskodjon? Ne alpinistáskodjon nekünk senki. Hagyjanak minket békén. Nem vagyunk mi kíváncsiak ezekre a hogyismondjákokra. Ipari nemtudommifélékre. Persze, hogy tudjuk, hogy mik azok. Naná, hogy tudjuk. Má? hogyne tudnók. Tisztában vagyunk mi ezekkel, ne féljen. Tudjuk, hogy ezeknél mettől meddig. Hogy hányadán is áll a dolog. Tudjuk, hogy mit várhatunk tőlük. Tisztában vagyunk mi, száz százalékig tisztában, ezer százalékig tisztában? Nekünk ne magyarázza senki. Láttuk mi őket nem is egyszer. De nekünk nincs szükségünk ilyen alakokra. Megvagyunk mi nagyon jól ezek nélkül is. Mi rendes, becsületes, tisztességes emberek vagyunk. Éjt nappá téve dolgozunk. Neveljük a gyerekeinket. Mûveljük a földjeinket, kaszálunk, kapálunk a végkimerülésig. Hogy is jönnek nekünk, szegény, becsületes, tisztességes embereknek ilyesmivel. Tudjuk mi, tudjuk, hogy a múltkor is, és azelőtt is, és még azelőtt is? nagyon sokszor. Sőt, még többször. Sőt, nagyon sokszor még többször. Nem vagyunk mi kíváncsiak az ilyenekre. Ez a tiszta, egyenes beszéd. Me? ezt kívánja a tisztesség. Meg a békesség. Mert mi egyenesen megvetjük az ilyesféléket. Hogyhogy megvetjük, lenézzük, undorodunk tőlük, felháborodik a gyomrunk már a nevük említésétől is. Már a szaguktól végigborzong a hátunk. Már a gondolattól, amikor elképzeljük azokat a dolgokat, amire képesek lehetnek ezek, már attól feláll a szőr rajtunk. Mi nem engedjük be az ilyeneket, le is út, fel is út nálunk az efféléknek. Tőlünk mehetnek is, jöhetnek is, de hagyjanak nekünk békét. Mehetnek-jöhetnek, de nem itt, nem nálunk. Menjenek haza, ott jöjjenek-menjenek, ott flangáljanak, ott mutogassák magukat, ott gőgösködjenek, ott hepciáskodjanak. Ott alpinistáskodjanak. Természetesen csak akkor, ha ott majd megengedik nekik, mert mi biztos nem engedjük meg nekik. Van hazájuk, van országuk, biztos, van városuk, vannak erdeik, mezeik, hegyeik. Hagyják a mi erdeinket, hegyeinket, mezőinket. Ne kelljen nekik a miénk. Elégedjenek meg a magukéval, azzal, amit ők örököltek, kaptak apáiktól, nagyapáiktól. Ne áhítozzanak a miénkre, arra, amit mi kaptunk, szereztünk s megtartottunk hosszú véres és verejtékes évszázadokon keresztül. Ne kelljenek nekik a mi ünnepeink, ne kelljen nekik a mi múltunk, a mi történelmünk, a mi hősiességünk, tisztességességünk, a mi becsületességünk. Elégedjenek meg a saját magukéval. És hagyják az asszonyainkat, leányainkat. Érjék be a saját asszonyaikkal, a saját feleségeikkel, szeretőikkel, a saját nőikkel. Ne papoljanak nekünk itt mindenféle tisztátalan dologról, mert mi nem szeretjük a tisztátalanságot, nem szenvedhetjük a mocskos eszméket, a mocskos gondolatokat, a foltos, bûnöktől iszamos lelkeket. Nincs szükségünk nekünk a multilevöl kozmetikumjaikra, a szekondhend holmijaikra, sem a lelkisegély-szolgálataikra. Megvagyunk mi az ilyen lelki nyavalyák nélkül is nagyon jól, nagyon tisztességesen. Ne jöjjenek ide halainkat, állatainkat lebunkózni, ne jöjjenek ide erdeinket elhordani, vizeinket beszennyezni, tavainkat lecsapolni, hegyeinket letarolni. Hogy ezek tûzfalakon lógnak, reklámokat szerelnek, ablakokat tisztítanak? Persze, hogy tudtuk mi. Ismertük mi a dürgést. És annál rosszabb. Nem kellenek nekünk az ő reklámjaik, ne pucolják nekünk az ablakainkat. Megtisztítjuk mi, nem kell helyettünk senki csináljon semmit. Ne lógjanak nekünk a falainkon, hogy félköröket írva le a levegőben, egymásnak hordozzák a mi szerszámainkat. Ne röpködjenek ezek nálunk. Ne leskelődjenek, ne kukucskáljanak a mi életünkbe. Ne érdekelje őket, hogy mi mit csinálunk, hogy mi mit beszélünk a négy fal között. Ne érdekelje őket, hogy mikor eszünk, mikor alszunk, mikor szeretkezünk. Ne érdekelje, hogy mikor van rossz kedvünk, mikor örülünk, mikor vagyunk bánatosak, vagy mikor vagyunk boldogok. Foglalkozzanak a maguk dolgaival, a maguk életével. Ne akarják a mi életünket helyettünk leélni. Éljék csak a maguk hitvány kis életkéjét, csak maguknak, addig, amíg élhetik. Amíg megáll a Fennvaló csergőórája egyszer, egy utolsó kattanás lesz, és nem kattog, ketyeg, dohog többet, és valami súlyos, vakítóan kápráztató fehérség finom ujjaival szét nem feszíti a bordáik ketrecét.
Fekete Vince
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép