Szabó István kézdivásárhelyi nyugalmazott tanár a napokban adta át szülőfaluja, a háromszéki Bita monográfiáját. Fiával, az ugyancsak kézdivásárhelyi dr. Szabó Istvánnal és unokájával érkeztek, három - ahogy szülőfalujában mondanák - ,,szép szál ember?, mert a férfinak, ha valamirevalónak ismeri környezete, Bitán is az ,,ember? megnevezés dukál.
A bitai ,,három Szabó legények? együttes jelentkezése szándékuk ellenére szimbolikus töltetet is kapott. A nagyapa 82 éves, 1922. karácsony szenvedején született. Ez számomra, aki harminc és egynéhány éve ismerem, szinte hihetetlen. Az 1968-ban elparentált Kézdi rajon utolsó éveiben munkatársak is voltunk az akkori rajoni tanfelügyelőségen. Tudat alatt vélünk egyívásúnak, mintegy 12-15 évvel fiatalabbnak véltem. Az is volt, örökmozgó és mosolygó férfi, neki vékonyka tanári fizetéséből már közel negyven esztendővel ezelőtt egy lapított bogárhátú Wartburgra is futotta. Ez számunkra szenzáció volt, hiszen személygépkocsija abban a világban még a rajoni vezérkarhoz tartozók nagy többségének sem volt. Erre az állapotra a mi Pistánk azzal is rátett még néhány lapátnyi meglepetést, hogy reggelenként arcán huncut mosollyal nemegyszer rukkolt elő azzal, ,,ejsze terepre kéne menni?.
Szabó István városon is képzett és felvilágosult bitai gazdaemberként élt. Kézdivásárhelyi kertes háza körül ma is szembekacag az arra járóval a gondozott gyümölcsfákról az alma, a lugasnak kiképzett szőlőindák a háromszéki zord telek zöldellő és bő fürtû cáfolatai, a polcokról borászati szakkönyvek köszönnek rád, a pincéből almaillat és a kamrából házikolbász, házi paprikás szalámi kérezkedik az asztalra.
Szabó István kurta címû - Bita - falumonográfiáját olvasom, és ezek az ízélmények párállanak a szobában, ösztönösen a konyha felé pislogok, nehogy a drága hús odaégjen, és amikor a régi cséplések körül kritikus szemmel bóklásznék - gyermekkorom nagy élménye, apám gépész-gazdaember volt -, orromban érzem az égett gépolaj számomra kellemes szagát, s érzékelem a kalákás munka izgalmas örömét.
Hadd fûzzem hozzá, hogy - egyébként sajnálatomra - ezekről a csínytevésekről nem ír, mert a falu legendáriuma komoly, felelős munka. Mint ahogyan arról is megfeledkezik - ismét a sajnálatomra -, hogy az 1968-as adminisztratív területi átszervezés forró napjaiban szülőfalujába, Bitára ,,menesztettük?, hogy Alsó-Háromszék ama karéjában-szegeletében az iskolaigazgatókat, papokat, sok-sok tanügyi ismerősét, falusi embereit felkeresse, és próbáljanak ellenszegülni a Brassó-párti nyomásnak, amelyet, meg kell mondanunk, az akkori sepsiszentgyörgyi rajoni vezérkarból sok-sok pecsovics ejtőernyős aktivista képviselt.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a megyésítés ismert eredménye ennek a partizánakciónak volna köszönhető. Nem, de ,,sok lúd disznót győz? alapon ez a kemény kiállásba torkolló hangulatkeltés nem kis szerepet játszott abban, hogy a minden bizonnyal nemsokára újra napirendre kerülő ,,régiószervezés? akkor úgy sült el, amint ez ma mindenki számára természetes, és az emberek nagy többségének fogalma sincs, hogy a maradék Székelyföld mai etnikai állapota, amelynek a megváltoztatásáért egyesek most teljes gőzzel annyian sistergetnek, ez csak az akkori küzdelmek eredményeként alakulhatott ki.
Ismét csak utalok arra, hogy Szabó István Bita-monográfiájában az is benne foglaltatik, amiről nem ír. Ez nem paradox megállapítás: egy közösség történelmének úgy eleveníti föl a történeti és kortársi stációit, hogy annak belső kohézióját, megtartó erejét, minden vészt elhárítani képes konokságát képes egybecsomózva egy ,,szellemi terülj asztalkámon? tálalni.
A legjobb formába a falu történetének megjelenítésében akkor kerül, amikor élményszerû elevenséggel járja körbe a történelmi csomópontokat, vagy amikor a szellemi és tárgyi néprajz hímes történetei és szokásai felé le-letér az írásfolyamban. A kenderáztatás kapcsán a történelmi múlt és az álszent prüdéria bokrainak takarásából kivillantott ,,Kurvák útja? egy kis remeklés, de ,,az se kutya?, amint a bitai halászatról nagy erudícióval rajzol olyan képet, ami egyszeriben törli az emlékezetükre rárakódott olyan történelmi párát, miszerint ,,a székely ember nem szereti a halat?.
Nem szereti, természetesen - ha nincs.
Szabó István érzékeli a közösségépítésben és ennek megmaradásában az intézmények szerepét. Ebben, természetesen, az egyház, az egyháztörténet a domináns elem. Az apró falucska megtartó ereje a templom és az iskola, de az intézmények magasságába emeli például a két világháború közötti kulturális munkát is, a mûkedvelést, amely az iskolák megnyomorításának időszakaiban ezek funkcióit, a felnőttnevelés feladatait is átveszi.
Kitûnően érzékeli a személyiségek szerepét, és a falu sorsképének felvázolásában életútjukat tablószerû portrékként illeszti az összképbe, vagy hogy a könyv egységes szerkezetét ne bontsa meg, a függelékbe utalja.
Megjegyzendő, hogy Szabó István faluképében nem az érvényesül, hogy ,,aki alá az Isten széket adott, észt is rendelt mellé?, hanem a közösségi emlékezetből, személyes élményeiből előhívja a település meghatározó népi alakjait, a velük megesett dolgokat.
A kétszázhúsz oldalnyi, gazdag képanyaggal illusztrált monográfia tartalomjegyzékének ideillesztése helyett egyik fejezetcímmel summázzuk, miről is szól - remélni szeretnők - ez a könyv: A szorgalmas falu.
Ezzel a főcímmé kiemelt szókapcsolattal azt is jelezzük, hogy Szabó István a mércét mesterei magasságába állította. A címmel ugyanis a nemrég elhunyt Imreh István A rendtartó székely falu vagy A törvényhozó székely falu címû munkáit idézi, és ehhez társul Egyed Ákos történészprofesszor tényfeltáró szorgalma és aprólékossága, szintézisteremtő képessége, a szöveg mögül ránk kacsintó humorban megmártózó huncutsága. Bita monográfiájának szakmai nyelvezete is a mestereket idézi, ez - amikor a hetvenes-nyolcvanas években keletkezett forrásmunkára alapoz - a terminológiai használat szempontjából nem mindig válik előnyére.
Szóval a 82 éves Szabó Pista dr. Szabó István orvos és középiskolás unokája társaságában érkezett, és nem kéziratot, hanem számítógépes szerkesztéssel elektromágneses lemezre vitt szöveget, CD-t adott át.
Ezzel már az unokák mezőin járunk, annak a pereméről kandiskodunk az egykori halászatokra, a kenderáztatásokra, de megannyi ,,Kétségbeejtő évek? után - Szabó István könyvének másik fejezetcíme - nyomatékkal és Szabóékkal együtt mondjuk, hogy ,,A székely nép kollektív szabadsággal rendelkező közösség? volt, és annak is kell maradnia, mert másképp?
És még egy intelem a monográfiából: ,,Ülj meg, és szaporodjál!?
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.