Szent István ünnepe: Szent István állama

2003. augusztus 21., csütörtök, Archívum 2003–2007

Az ezredfordulón történt koronázás még nem tette igazán úrrá Istvánt az ország teljes területén. Ez csak akkor következett be, amikor csapatai Csanád vezetésével megtörték a Délvidéken Ajtony uralmát, majd az erdélyi Gyula is kénytelen volt meghajolni a királyi hatalom előtt. István a fiához, Imre herceghez - akinek Szent Gellért volt a nevelője - intézett Intelmeiben írta le, milyennek is kell lennie egy uralkodónak: a legfontosabb a keresztény hit megtartása és erősítése, ebben az egyházi vezetőkre támaszkodjék. A királyt támogató főemberek, ispánok tanácsát is ki kell kérnie az uralkodónak. Felhívta a figyelmet a királyi méltóság megőrzésére csakúgy, mint a türelemre és az igazságos, irgalmas ítélkezésre. Óvott a királyi önkénytől, mert az engedetlenséget szülne (,,Az engedetlenség pestis az egész királyságban?). Hangsúlyozta azt is, hogy be kell fogadnia az idegenből érkező telepeseket (,,vendégeket?). Lényegében egész Európa (a skandináv, az angol és a spanyol földtől Konstantinápolyig) és az Európával kapcsolatban lévő területek (Jeruzsálemtől az örményekig, perzsákig és az arab kalifákig) beletartoztak az istváni kapcsolatrendszerbe!
Elveit a valóságban is igyekezett maradéktalanul megvalósítani. A legnagyobb gondot számára az jelentette, hogy méltó utódja legyen, olyan, aki folytatja életmûvét. Fia, Imre herceg azonban tragikus hirtelenséggel 1031-ben meghalt, nagybátyjának, Mihálynak a fiát, Vazult pedig nem tartotta igazi kereszténynek (fiait, Andrást, Bélát, Leventét sem), s mivel Vazul összeesküvést is szőtt ellene, úgy büntette, hogy alkalmatlanná tette az uralkodásra (megvakíttatta), fiait pedig számûzte. Más fiú utódja nem lévén, a húga és a velencei dózse, Orseolo Ottó házasságából született Péter nevû unokaöccsét jelölte utódjának, s udvarába vette, hogy megismertesse a reá váró feladattal. Nem Istvánon múlt, hogy jó szándéka visszájára fordult?
Az állam rendjét István törvényekben szabályozta, ezek két törvénykönyvbe rendezve maradtak ránk. A törvények, csakúgy, mint az Intelmek, egyrészt hasznosítják a nyugati keresztény államiság addigi tapasztalatait, másfelől azonban tekintettel vannak a sajátos magyar viszonyokra is.
A vagyon, az egyház, a társadalom egyes csoportjainak jogai és kötelességei s a büntetőjog alapjai képezik a törvények lényegét. Ennek részletes szabályozása azért volt szükséges, mert gyökeresen eltért a korábbi (nem keresztény) magyar jogszokástól. Nagyon fontos az, hogy vagyonát mindenki szabadon feloszthatja, örökítheti, magánszemélynek vagy az egyháznak adományozhatja. Törvénybe iktatta a legfontosabb vallási tennivalókat: a keresztény vallás kötelezettségét, a vasárnap megünneplését, ezen a napon a kötelező templomlátogatást, a böjti időszakok megtartását, péntekenként a húsevéstől való tartózkodást, a halál előtti gyónást. A varázslók és boszorkányok megbüntetéséről is intézkedett. Elrendelte, hogy népe a terményekből és állatokból az egyháznak adózzon jövedelme egytizedével. Tízfalvanként kellett egy-egy templomot építeni, amelynek papját a lakosok látták el anyagi javakkal (telekkel, rabszolgákkal, állatokkal), papról, egyházi szerkönyvekről a püspök, papi ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodott. Bizony hatalmas munka lehetett rövid idő alatt legalább egy-kétezernyi kis templomot felépíteni! Az első templomok többsége hevenyészett építmény, nagyrészt fatemplom lehetett - ezek nyomtalanul elpusztultak. Hogy a templomokat alkalmas papokkal lássák el, s a további szükséges feltételeket is biztosítsák - ez egy egész évszázad feladata lehetett. Mivel az akkori falvak kicsinyek voltak (átlagosan ötven-száz lakossal), s közel (olykor csak egy-két km-re) feküdtek egymáshoz, a vasárnaponkénti templomba járás nem lehetett túlságosan megterhelő kötelezettség.
Az István által alapított egyházmegyék a következők: az esztergomi érsekség, a váci püspökség és az egri püspökség területéhez tartoztak az északi országrészek, a Dunántúl a győri püspökség, a veszprémi püspökség és a pécsi püspökség joghatósága alatt állt, a keleti országrészek megoszlottak a kalocsai érsekség, csanádi püspökség, váci püspökség, bihari püspökség és az erdélyi püspökség között.
Az ispánok, a szabadok, a vendégtelepesek, a szolgák és a rabszolgák helyzetének jogi szabályozását is rendezte a két törvénykönyv, továbbá kitért a házasságjog néhány alapkérdésére, s a büntető részben a gyilkosság, testi sértés, fegyveres fenyegetés, rablás, lopás eseteinek büntetését is meghatározta.
Az állam (és az egyház) székhelye a korábbi fejedelmi központ, Esztergom lett. A királyi udvar népeinek feje, a nádor (ispán), a főbb udvari méltóságok és a főpapok alkották a királyi tanácsot, amellyel az uralkodó országos ügyekben tanácskozott, s beleegyezésükkel hozta a törvényeket. A király Székesfehérvárott rendszeresen törvénynapokat tartott, ahol meghallgatta a panaszokat, s ítélkezett.
A társadalom képe meglehetősen összetett, igen sokféle jogállású csoportra oszlott. A legfelső szintet a volt törzsfők és törzsi előkelők képezték. Velük egyenlő rangúnak számítottak a külföldről beköltözött lovagok s természetesen az egyház főpapjai. A megyék ispánjai az előbbiekben felsorolt előkelők köréből kerültek ki. Mindezek és a király szolgálatában álló vitézek jelentették a következő csoportot. Sajátos helyzetük volt a külföldi telepeseknek (vendégeknek). A királyi birtokok várnépei, az egyházi és világi birtokok lakói lehettek szabadok vagy rabszolgák.
István sikeres harcokban védte meg államát a betörő besenyők, bolgárok, lengyelek ellen csakúgy, mint II. Konrád német-római császár támadásával szemben is. Mint a magyar keresztény állam megalapítója és sikeres szervezője, nagy tiszteletnek örvendett. A megvakított Vazul leszármazottai is oly mértékben tisztelték emlékét, hogy mindent megtettek szentté avatása érdekében. ?t és fiát, Imre herceget 1083-ban együtt avatták szentté (feleségét, Gizellát pedig boldoggá). Istvánt négy évtizedes uralkodás után Székesfehérvárott, a királyi bazilikában temették el 1038-ban. A középkori magyar jogban a legnagyobb tekintélye az ő személyére visszavezethető kiváltságoknak volt. Nevét még négy későbbi Árpád-házi uralkodó viselte, s voltak a családnak további István nevû (királyi trónra nem jutott) tagjai is.
A magyar királyság jelképei
Szent István alakjához kapcsolódnak középkori eredetû királyi jelvényeink. A hagyomány szerint az ő koronája, a Szent Korona mindvégig különleges tiszteletnek örvendett. A legtöbb középkori országban a királyi korona nem volt olyan állandósult uralkodói jelvény, amivel az egymást követő uralkodók fejét illették volna. Kivételt képezett a német-római császári korona vagy a lombard (észak-itáliai) ún. vaskorona. Az a korona, amellyel 1916-ig királyainkat koronázták, Szent István után, legkorábban a 11-12. században készülhetett. Alsó része (az abroncs) a rajta lévő képek szerint I. Géza-kori lehet, a konstantinápolyi udvarban készülhetett (görög feliratai miatt neve Corona Graeca), s onnan kaphatta I. Géza (illetve felesége) ajándékba. Ehhez később erősítették hozzá a keresztben egymáshoz kapcsolódó pántokat (latin feliratai miatt ennek a neve Corona Latina). Ez az a korona, amelyet először 1256-ban emlegetnek Szent Koronaként s 1292-ben már - tévesen - Szent István király koronájaként.
A szentként tisztelt királyi korona különleges jelentőséget kapott. Csak az a koronázás lehetett jogilag gérvényes, amely ezzel a koronával történt Székesfehérvárott, a szertartást az esztergomi érsek végezte a királyi bazilikában, ahol a királyt Szent István trónjára ültették, miután ráadták a szent király ma is meglévő palástját, kezébe adták a királyi jogart, az országalmát, a kardot. A rituális királyi öltözetnek voltak további darabjai is (pl. a cipő és a kesztyû), azonban ezek mára már elenyésztek. A középkori koronázási kardnak is nyoma veszett, a ma meglévő kard 16. századi készítmény.
A Szent Korona aranyból készült, rekeszzománc képek díszítik, kétoldalt négy-négy, 13 cm hosszú aranylánc csüng le róla, végein lóhereformába rendezett drágakövekkel. A koronát, a középkori ötvösség különleges remekét drágakövek, zafírok, gránátok, rubinok, ametisztek díszítik. Valóságos csoda, hogy annyi viszontagság után (többször ellopták, elvesztették, földbe ásták, legutóbb 1945-ben) ilyen épségben megmaradt. 1945-1978 között az Amerikai Egyesült Államokban őrizték. Hazakerülése óta a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.
A Szent Korona sajátos szerepet kapott a magyar jogban: magát az országot is szimbolizálta. A korona jelképezte a koronázók (a nemesség) és a koronázott (a király) egységét, összetartozását. ?k együtt voltak ,,az ország?. Aki az uralkodót szolgálta, az a Szent Koronát is szolgálta, aki a király ellen lázadt, a Szent Koronával szemben is hûtlenséget követett el. Ha nem volt király, a korona jogai akkor is éltek.
A 14. század óta a Szent Korona az állam jelképeként nemzetközi szerződésekben is szerepelt. 1401-ben, amikor az ország bárói fogságra vetették Zsigmond királyt, a Szent Korona nevében gyakorolták az uralkodó helyett a királyi jogokat. Az ország pecsétjét ilyen körirattal látták el: ,,Magyarország Szent Koronájának pecsétje.?
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép