Valószínűleg a tájékozatlanságban keresendők az okai annak, hogy a szlovák közvélemény a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumokból következő sérelmek jóvátételének igénye hallatán eleve ellenállást tanúsít, pedig ha a szlovák közeg megismerné a valóságot, kártyavárként omlanának össze az élő és ható történelmi mítoszok.
A szlovák emberek ,,eleve nem tudják, miről van szó" ― vélekedett Simon Attila felvidéki magyar történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, akit az Új Szó pozsonyi lap annak okán kérdezett, hogy a napokban ismét felmerült a kárvallottak megkövetésének és a sérelmek jelképes kárpótlásának kérdése. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelezte: esélytelenül ugyan, de szeptemberben törvénytervezetet terjeszt a szlovák parlament elé, amely a több mint fél évszázada késlekedő rendezés ügyét lenne hivatott előmozdítani.
Eduard Benes, az 1940 és 1946 között előbb londoni emigrációban, a háború után pedig Prágában élő csehszlovák köztársasági elnök, ,,gyakorlatilag pótolva a hiányzó törvényhozói hatalmat, összesen 114 dekrétumot (rendeletet) bocsátott ki", amelyet később a parlament visszamenőleges hatállyal törvényi erőre emelt. A dekrétumok egy része a háború utáni Csehszlovákia újraszervezésének kereteit rögzíti, a másik része ,,a kassai kormányprogrammal összhangban megpróbál egyfajta szlovák nemzetállamot teremteni". Benes dekrétumai közül tizenhárom a szlovákiai magyarokra és németekre vonatkozik: az egyik a magyar és a német agrárvagyon elkobzásáról rendelkezik, a másik állampolgárságuktól fosztja meg a magyarokat, és elrendeli, hogy ,,a magyaroktól elkobzott földekre cseheket, szlávokat kell telepíteni".
A történész emlékeztet arra, hogy a jogsértések egy részét törvényesítő dekrétumok mellett azonos jogerővel bírtak az akkori Szlovák Nemzeti Tanács azonos célú rendelkezései. Ennek nyomán kobozták el a betiltott magyar egyesületek vagyonát, s hozták létre a magyarokat háborús bűnösnek nyilvánító népbíróságokat. Aláhúzza, hogy a kollektív bűnösség elvét követő rendeletek a szlovákiai magyarok egészét érintették, s ,,mivel mindannyian az akkoriak leszármazottai vagyunk, mondhatjuk, hogy mindnyájunkra hatással vannak". Jóllehet az akkori rendelkezések egy részét még a kommunista hatalom, más részeit a rendszerváltást követő törvényhozás hatálytalanította vagy módosította, több rendelet a mai napig hatályos, noha a gyakorlatban nem alkalmazzák. ,,Ezért is fontos lenne a rendeletek formai hatálytalanítása" ― hangoztatja Simon Attila.
A magyar történész szerint nem helytállóak a szlovák érvelések, miszerint úgymond a kérdés megnyitása megkérdőjelezné a II. világháború utáni rendezést. ,,Az én olvasatomban a téma megnyitásától maximum a kollektív bűnösség elítélésének kimondása, egy bocsánatkérés, illetve egy jelképes vagyoni kárpótlás várható el, ami nem érintené a háború utáni rendezést, így az államhatárok kérdését sem" ― fogalmaz Simon Attila, aki szerint a kérdéssel kapcsolatos felvilágosítás mindenképpen szükséges lenne, mert különben a (szlovák) közvélemény a ,,hazug politikai demagógia" áldozatául eshet, márpedig tudni kell: ,,a Benes-dekrétumok egyik nagy problémája az, hogy a kollektív bűnösség elvére épültek, s ez az elv az Európai Unió jogrendjével összeegyeztethetetlen".
,,A gond, hogy a jelenlegi szlovák történelemszemlélet egyik alapkövét épp a szlovákiai magyarok kollektív bűnösségének elve képezi. Ha kimondanák ennek semmisségét, történelmi mítoszok sora dőlne össze kártyavárként. Ez pedig sok mindenkinek kínos lenne" ― állapítja meg a szlovákiai magyar történész.
