Véget ért a cserkészek angliai világtalálkozója

2007. augusztus 9., csütörtök, Világfigyelő

Hatalmas ünnepséggel ért véget a cserkészek angliai világtalálkozója kedd este a Londonhoz közeli chelmsfordi Hylands Parkban, ahol 560 magyar is részt vett több mint 150 ország csaknem negyvenezer cserkésze mellett a tizenegy napos centenáriumi dzsemborin.

Most mindenki visszatér hazájába, és a cserkészek nagyköveteként terjesztheti szervezetünk alapeszméit, a testvériességet, a barátságot, a kölcsönös tiszteletet ― fogalmazott a brit Bill Cockroft, a dzsembori főszervezője a száz évvel ezelőtt Angliában alakult cserkészmozgalom centenáriumi rendezvénysorozatának végét jelentő ünnepségen. A késő estig tartó programban a szakadó eső ellenére is látványos show-műsorral, tűzijátékkal, nemzetközi tánc- és énekprodukciókkal kápráztatták el a négyszáz hektáros Hylands Park központi nagyszínpadánál összegyűlt fiatalokat.

A világtalálkozó egyik legnagyobb látványossága a világfalunak elnevezett részleg volt, ahol csaknem száz ország önálló standokkal népszerűsítette hazája cserkészmozgalmát és nemzeti kultúráját. A világtalálkozó korelnöke, a 90 éves Soczó András arról beszélt, hogy kifejezetten kereskedelmi és gazdasági ízűre sikeredett a 21. cserkész-világtalálkozó. Az 1933-as gödöllői dzsemborin is szereplő, rendkívül aktív idős férfi 1952-ben készített, honfoglaló típusú sátra előtt mesélt tapasztalatairól. ,,Megváltozott a világ. Sajnos, ezt tudomásul kell venni. Gödöllőre ötven ország 26 000 résztvevője érkezett, a szírek például tevékkel jöttek, de ott még tapintható volt a cserkészszellemiség, a fegyelem, a testvériesség" ― mondta a pirotechnikai mérnökként nyugdíjba vonult Soczó András, aki még 1940-ben a volt miniszterelnök és országos főcserkész, Teleki Pál előtt tette le a cserkésztiszti fogadalmat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-08-09: Világfigyelő - x:

Musicalek Tony Blairről

Csupán két hónap telt el azóta, hogy Tony Blair brit kormányfő távozott posztjáról, máris két musical készült róla, s mindkettőt telt házzal játsszák az edinburghi Fringe színházi fesztiválon.
2007-08-09: Világfigyelő - x:

Röviden

Dioxinos sárgabaracklekvár
Alapos a gyanú, hogy Magyarországra is szállítottak abból a Csehországból származó sárgabaracklekvárból, amely a határérték felett tartalmazhat dioxint a termékben lévő guargumi-adalék miatt ― közölte Süth Miklós országos főállatorvos tegnap. Elmondta: jelenleg a magyar állat-egészségügyi hatóság úgynevezett visszaellenőrzést tart a guargumiügy kivizsgálása kapcsán, a vállalkozások bejelentései alapján ellenőrzik azokat az élelmiszermintákat, amelyeket a cégek eljuttattak a vizsgáló laboratóriumba.