Nemzet-nemzetiség: Autonómia igény Erdélyben

2003. szeptember 10., szerda, Archívum 2003–2007

Illő kárpótlás
Gyulafehérvár: az elvett saját állam helyett belső önrendelkezés
Amikor 1918. december elsején Gyulafehérváron nyilvánosságra hozták a nevezetes nyilatkozatot, annak megfogalmazói pontosan tudatában voltak annak, mi is lenne az a feltétel, mellyel némileg kárpótolni lehetne az erdélyi magyarságot azért a nemzeti tragédiáért, mely akkor már előrevetítette árnyékát. Az erdélyi magyar az egységes magyar nemzet tagjának tudta és érezte magát akkor, saját nemzetállamában élt, melyben tehát többségben volt és uralkodó helyzetet élvezett, nyelvhasználati gondok nem nyomasztották, lévén az ország hivatalos nyelve a magyar.
Arról, hogy bizonyos szakmákat ne választhatna, bizonyos pályákra ne léphetne, vagy hogy hátrányos megkülönböztetésben lenne része pusztán magyar nemzetisége folytán, természetesen szó sem lehetett, ráadásul a kisebbségek nagyobb része - a románok kevésbé - kétnyelvû lévén, bárkivel és bárhol meg tudta értetni magát. A magyar nemzethez tartozás hátrányt legfeljebb olyan megyékben jelentett, ahol a kisebbségek túlnyomó többséget képeztek, de az állam itt is igyekezett ezeket csökkenteni, ellensúlyozni, a nemzetállami struktúrákra eleve lehetett számítani. Iskoláztatási gondok például kevés helyen merültek fel, bár nem titok, hogy Erdély nem egy körzetében a nagy román túlsúly miatt már a kortársak felfigyeltek arra, egyes magyar szórványok beolvadását nem sikerült feltartóztatni.
Nos, a dualizmusra épülő monarchia felbomlása a magyar állam széthullását is magával hozta, a világháború tûzvészében elhamvadt az egységes magyar nemzetállam is. Az erdélyi magyarság földrajzi fogalomból olyan kisebbségi népcsoporttá vált, mely minőség kalodaként azóta is sorvasztó létfeltételét jelenti. A veszteség nagyobb nem is lehetett volna: évszázados nemzeti küzdelmek eredményét semmisítette meg a nagyhatalmi döntés, mely lehetővé tette az addigi nemzeti kisebbségek centripetális törekvéseinek kiteljesedését: 1. megszûnt a nemzeti egység, 2. feldarabolódott a szállásterület, politikai-adminisztratív határok szabdalták fel, 3. felszámolódott a többségi státus, és tulajdon szülőföldjén vált számbeli kisebbséggé a magyarság, 4. nemzetállami strukturái eltûntek, idegen állam terjesztette ki föléje fennhatóságát, főhatalmát, 5. s a legsérelmesebb: eme állam irányában kiépítette az elnyomás ama rendszerét, mely a jogfosztottság hellyel-közzeli, átmeneti gyengülései ellenére alapvonalaiban máig fennáll, s megakadályozza abban, hogy saját ügyeit maga intézze, hogy belső önkormányzatát kiépítse és az országos kérdések alakításába államalkotó nemzetiségként az őt megillető súllyal szólhasson bele. Az erdélyi magyar tehát többet nem is veszíthetett volna: előnyös vagy egyenlő jogi státusától megfosztották, és alávetett, asszimilációs nyomásnak kitett közösség tagjává fokozták le, akivel szemben az uralkodó nemzeti ideológia talaján álló állami intézmények az igazságszolgáltatástól a közigazgatásig, a rendőrségtől, ügyészségtől, belbiztonsági szervektől a szakigazgatási hivatalokig és a tanügyig elmenően bármikor megtagadhatták a méltányos elbírálást. Másodrendû polgárrá vált a puszta főhatalomváltás következtében anélkül, hogy elmozdult volna lakhelyéről, felmenői földjéről, anélkül, hogy kiszakadt volna addigi életkerete kötelékeiből. (Mindehhez járult az, amit a későbbiekben még részletezünk: a magánemberként elszenvedett diszkriminációk egész sora, mely szintén rendszerszerûen hat vissza az egyénre, és gáncsolja vagy hátráltatja boldogulásában.)
Az államalkotó és többségi státusról önként lemondani nem lehet, ezt mutatja nagy kolozsvári népgyûlése is, melyen a román csapatok bevonulása előtti napokban még egyszer, utoljára hallatta hangját Erdély elcsatolása ellenében. A hatalmi fölény előtt meghajolni vagy azt elfogadni, a de facto helyzettel valamilyen módon kiegyezni persze lehet, egy idő után szükséges is - ám nem mindegy, milyen alapon. A de jure állapotok elvetése ellenére is kialakítható a modus vivendi (együttélési módozatok) az új hatalommal, s nagyban megkönnyíti ezt, ha az a méltányosság bár minimumát nyújtja a szóban forgó kisebbségnek.
Nos, a gyulafehérvári nyilatkozat bár szûkszavúan fogalmaz, de a lényeget tekintve máig kiindulópontja lehet egy történelmi kiegyezésnek, bár időközben a román nemzetállam lehetőségek és alkalmak ezreit pazarolta el, oly sok frusztrációt okozva a kisebbségnek, mely annak sorvadásához vezetett. Ez lélekszáma alakulásában is tükröződik: közel száz év után másfél milliós tömeg maradt, arányszáma Erdélyen belül 37 százalékról 20 alá süllyedt, miközben az erdélyi románság lélekszáma megháromszorozódott - 2,3 millióról 7,5 millióra nőtt, és elérte a 80 százalékot. A nemzeti beolvasztási-elrománosítási politika, melyet a rendszerváltások ellenére a bukaresti kormányok tulajdonképpen töretlenül folytattak a 20. század teljes hosszában - ebben a ceausiszta rezsim minden negatív rekordot megdöntött -, sikere tehát kétségbevonhatatlan, az ország - és az országrész nemkülönben - a legjobb úton halad afelé, hogy a kisebbségeket 10 százalék alá szorítva a mai európai normák szerint is azzá legyen, amivé alkotmánya nyilvánítja: homogén nemzetállammá. A többségi vágyálommá felkent kétes politikai cél és antidemokratikus törekvés maholnap ténybeli fedezetet kap.
A magyar kisebbség megtépázott, de mégis megőrzött kohéziója, az ország európai integrációjának kényszere azonban nem ok nékül ébreszt némi derûlátást azokban, akik a gyulafehérvári román nemzetgyûlés (1918) ígéreteit annyi csalódás és keserû kiábrándulás után ma - és különösen ma - nem kezelik pusztán amolyan írott malasztként:
,,Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az országos kormányzásban való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.? Leszögeztetik egyúttal a teljes felekezeti autonómia elve minden egyház, a korlátlan sajtó- és egyesülési szabadság minden egyén javára - hogy a többit most ne említsük.
B. Kovács András
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép