KármentőKözélet: Csak akkor, ha ...

2003. szeptember 12., péntek, Archívum 2003–2007

Növényevő állatainknak van egy nagyon régi, jó szokásuk, amiből ők soha ki nem térnek, és ha mégis megtörténne, a gazdájuk rémülten szaladna az állatorvoshoz. A természet azért áldotta meg őket ezzel a biológiai adottsággal, mert nekik nincs semmi egyéb önvédelmi lehetőségük. Evés, azaz legelés közben, a hegyes fogú ragadozók szemének kereszttüzében luxus lenne táplálékukat megemészteni, ezért csak bekapkodják, hogy majd egy búvóhely biztonságában megemészthessék. Minden előrejelzés szerint ezt a szokásukat meg is fogják tartani, mert közösségüknek ez az egyetlen fenmaradási módja.
Közösségről lévén szó, másodlagos, az alkotmányban el nem ismert nemzethez tartozva saját közösségünk jut eszembe. Közel másfél évtizedes demokratizálódásunk alatt életmódunk legfőbb jellemzője a kérés. Nem lenne szerencsés felsorolni kéréseinket, de azért említsünk meg egynéhányat. Kértünk jogot nemzeti jelképeink használatára, állami magyar egyeteme(ke)t, a nemzetállam megnevezés törlését, székely régiót, magyar igazolványt, autonómiát és kettős állampolgárságot. Azt mondhatnánk, hogy mindez kérés, de mivel folytonosan és kizárólag csak ezt tesszük, inkább a kérődzéshez kezd hasonlítani. A kifejezésnek van kevés esélye a fennmaradáshoz, de nekünk a kérődzés útját járva alig-alig. A körülmények azt sugallják, hogy nem élhetünk evvel a számunkra oly megalázó gyakorlattal. Ilyent csak az csinálhat, aki mindig csak kér, de nem ad semmit. A legnagyobb buktató az, hogy a kérő(dző) félnek mindig fel kell mutatnia a jó magaviseleti bizonyítványát, és mindig alulról felfelé teszi. Ha például a kettős állampolgárságot kérjük, bizonyítványt kell adnunk arról, hogy lojálisak vagyunk, és nem tartunk igényt a területi autonómiára. Az sem elhanyagolható szempont, hogy mindent, amit kér(ődz)ünk, az nekünk valaha megvolt, meg is becsültük volna, de elvette a túlerő megkérdezésünk nélkül. Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint Sanyika a sapkájával. Elveszi tőle Béla, és csak akkor adja vissza, ha tízszer elszalad a patakig, s onnan vissza. Kell léteznie létünk - még akkor is, ha kisebbségi - egy olyan civilizált, európai változatának, amellyel mellőzni tudnánk ezt a kérek-adok, ha akarok helyzetet. Ha akarnának is jogot adni, azt csak a fölöslegükből tehetnék. Autonómiának is kell lennie valahol raktáron, hogy adni tudjanak belőle. A megoldást tulajdonképpen már alkalmaztuk. Példa erre a Reiner Antal megsegítésére összegyûjtött pénz vagy a zászlóügy százmilliója. Nincs olyan politikai szervezet, amely kérésre ezeket az összegeket adta volna. Mindig azt vágja a kegyigénylő fejéhez a kegyosztó, hogy csak akkor adok, hogyha?
Az adófizető polgár is talán mondhatná egyszer azoknak, akiket ő az adójából eltart, hogy csak akkor, hogyha? Mert ő ad, és pontosan azt, ami a kegyosztót beültette a hatalmi pozícióba: pénzt és szavazatot.
Zonda Attila
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép