Illő kárpótlás (3.)
A kisebbségi szerződés
A történelminél bizony jócskán nagyobb Erdélyt Romániának ítélő trianoni békeszerződés aláírása (1920. június 4.) előtt fél évvel, 1919. december 9-én a román kormány a világháborút megnyerő nagyhatalmak előtt olyan kötelezettségeket vállalt, melyek pontosan témánk, az autonómia szempontjából rendkívül jelentősek. Az ún. kisebbségi szerződés mindenekelőtt arra kötelezi a román államot, hogy a polgári jogegyenlőséget minden lakosa számára törvénybe ikatassa, hogy román állampolgárnak ismerjen el minden, megnagyobbodott területén élő személyt, kivéve azokat, akik ezt nem óhajtják stb. Jellemző, hogy a szerződés külön kiemeli a zsidók állampolgársági ügyének rendezését - e népcsoport ugyanis teljes jogfosztottságban élt a korabeli Romániában, így szavazati stb. joggal sem rendelkezett.
Hogy a történelem mennyire helyben topog bizonyos kérdésekben, álljon itt bizonyítékként a szerződés kimondottan az ország újdonsült magyar polgáraira vonatkozó részének pár kitétele:
,,8. cikk.
Minden magyar állampolgár faji, nyelvi vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő, és ugyanazokat a polgári és politikai jogokat élvezi.
Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok és méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen román állampolgárra sem lehet hátrányos. Egyetlen román állampogár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó útján történő vagy bármilyen közzététel terén, vagy a nyilvános gyûléseken.?
A szerződés intézekedik a szabad iskolaválasztás és az anyanyelvi oktatás védelméről, s előirányozza, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek nyelvük ,,a bíróságok előtt akár szóban, akár írásban való használata tekintetében méltányos könnyítésekben fognak részesülni?.
Az ember ezek olvastán méltán lepődik meg: ugyan miről szól az elkövetkező két évtized, mint ezek be nem tartásáról s az elemi jogokért folyó küzdelemről?
Az autonómia szempontjából fontos, hogy a szerződés saját költségükön iskolák, szociális intézmények fenntartását garantálja a kisebbségek számára, elismeri az azok fölötti felügyeleti jogot, mi több, kötelezi az államot, hogy (állami) elemi oktatást tartson fenn anyanyelven, s hogy a nem állami tanintézeteket anyagilag támogassa.
A sokat idézett 11. cikkely pedig hangzik emigyen:
,,Románia hozzájárul, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.?
E cikkely még sok fejtörést fog okozni a kortársaknak, a húszas évek végén és a harmincas évek elején készült tervezetek e némileg talányos, tulajdonképpen mégis félreérthetetlen mondatra támaszkodva kísérelik meg a székely kulturális autonómia igényét megfogalmazni. A cikkely ugyanis egy tekintetben biztosan nem félremagyarázható: a székelységnek jóval többet engedélyezne, mint az erdélyi magyarság egészének, az általános emberi jogokon túl itt az ún. belső önrendelkezés egyes egyházi és iskolarendszeri alapelemei is megjelennek.
Gyergyói
- és nem csak gyergyói óhaj
Hogy az ostromállapot körülményei között kormányzott Erdélyben és Székelyföldön milyen lehetett a hangulat, a tájékozottság, és milyen a jogi felkészültség - a kortársak csak hónapokkal később értesültek az aláírt szerződések pontos szövegéről -, hogy milyen igényeket támasztottak jövőjükkel szemben, jól jelzi az a beadvány, melyben Gyergyószentmiklós lakosai nevében három személy, Szabó György plébános, Gáspár Máté ipartestületi elnök és Márton Lajos birtokos fordul ezúttal már Románia törvényhozásához és a Népek Szövetségéhez, tolmácsolandó: ,,(?) a népkívánalmat, hogy a Romániához csatolt területek magyarsága, tehát a székelység is, együttesen nemzeti önkormányzatot kapjon. - A nemzeti önkormányzatnak legyen külön rendelkezési joga a Székelyföld, a Brassó megyei magyarok lakta területek és a Kisküküllő megyei magyar medencéből, illetve Maros-Torda megye mezőségi felső határából kinyúló Aranyos-Torda, Kolozs, Szolnok-Doboka, Szilágy megyéken átvonuló összekötő terület s a Királyhágón túli magyarság földje felett. Ezen a területi hatáskörön kívül a magyar nemzeti önkormányzat legyen ellátva közigazgatási, igazságszolgáltatási, közoktatási, közgazdasági és helyvédelmi (miliciális) magasabb hatáskörrel s hatáskörökre vonatkozó törvényhozási joggal. A jelzett területeken kívüli magyarság foglaltassék lajstromba, és tagja lehessen a magyar nemzeti autonómia közjogi testületének. E testület útján adhassa le szavazatát úgy a nemzeti önkormányzati, mint az állami törvényhozásban.?
A Kiáltó szó
A két éven át politikai passzivitásba süllyedt magyarság valóságra ébresztése, összefogásra serkentése céljával tették közzé Kós Károly mûépítész és író, dr. Zágoni István hírlapíró és dr. Paál Árpád jogász és szerkesztő 1921-ben Kiáltó szó címen röpiratukat, mely szintén az előbbiekhez hasonló jövőképet vázol fel. Az autonómia sáncai mögé visszavonulva képzeli el az erdélyi magyarság életének újjászervezését, önvédelmének megvalósíthatóságát.
,,Kétmillió magyarra mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásából ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, másrészt megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása.
(?)
Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk - bár ez nem valószínû -, és eltûnhetik Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.
Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitû és magyar nyelvû polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy Románia megbízható polgárságot fog nyerni.?
Kós Károly patetikus szavaiból ma sok minden kielemezhető, de ne legyünk igazságtalanok vele szemben: néha e hevületre is szükség van. Hogy kemény nemzeti és még gorombább fasiszta és kommunista diktatúrák kora következett, melyek sem a józan belátás, sem a kisebbségi akarategység, sem a gyulafehérvári határozatok érvényesülésének nem kedveztek, az nem a kiáltvány aláíróin múlott, még csak az övezet kisebb népein sem. A mai, ezredvégi, ezred eleji politikai pillanat esélye talán éppen eme összehasonlításban értékelődik fel.
Az Országos Magyar Párt emlékirata 1924-ből
Magyar politikai berkekben vita dúlt a székely autonómia mint igény célszerûségéről, emiatt a kisebbségi szerződés idevágó könnyítő cikkelyét csak évekkel később próbálták meg hasznosítani. Hogy különben a körülmények is mennyire kedvezőtlenek voltak a kérdés felvetésére, jelzi az Országos Magyar Párt 1924-es memoranduma, melyben olyan sérelmeket kénytelen szóvá tenni, mint a származáskutatás és névelemzés, azazhogy a polgárok saját nemzetiségük meghatározásában sem dönthettek maguk, helyettük hivatalnokok állapították meg nemzeti hovatartozásukat felekezeti vagy egyéb ürügyek felhasználásával, vagy a magyarok ellen irányuló állami telepítési akciókat (mint ismeretes, a nyugati határ mentén a földreform által is támogatott román telepesfalvak füzére jött létre) - és még sorolhatnánk például az elemi tanszabadság stb. megsértése kapcsán szóvá tett sérelmeket. A párt szervezetei üldözése ellen is tiltakozni kényszerült. Az autonómiaigény mégis tetten érhető pár megfogalmazásban, mint pl. a következő:
,,A kisebbségi nemzeteknek az állam közigazgatási és igazságszolgáltatási tevékenységében való részvétele céljából, valamint azon elv lehető érvényesítése céljából, hogy a kisebbségi nemzetek, különösen a magyar nemzet saját fiai által közigazgattassék, intézményileg biztosíttassék az, hogy úgy a közigazgatás, mint az igazságszolgáltatás terén, valamint a többi állami funkciókban a kisebbségi nemzet által lakott tömeges vidékeken ezen kisebbségi nemzethez tartozó tisztviselők fognak alkalmaztatni, s ezek hiányában csak olyanok, akik hitelesen bizonyítani fogják, hogy az illető kisebbségi nyelvet szóval és írásban bírják.?
A korabeli Románia lakosságának 30 százaléka volt kisebbségi, több százezres nagyságrendben éltek benne a magyarok mellett németek, zsidók, szláv csoportok stb. Ami pedig a közigazgatást illeti: a Székelyföldet például majdvégig a két évtized hosszán kinevezett román tisztviselőkkel igazgattatták, a polgármestertől a rendőrön és bírón át le a közrendû állami tisztviselőig majdmindenki román volt, azzal a liberális párti jelszóval összhangban, mely szerint ,,Románia a románoké?.
Az OMP emlékirata alapján egy kisebbségi törvénytervezet is készült, belőle pontosan kiolvashatók a népcsoport sérelmei, az időközben megtapasztalt elnyomás egész rendszere. Minden paragrafust egy-egy diszkrimináció orvoslására szántak. A törvénytervezet nemzetiségi minisztérium felállítását kéri, nyelvi és nemzeti egyenjogúságot a közigazgatás, az igazságszolgáltatás előtt, a területek etnikai összetétele megváltoztatásának tilalmát, üzleti esélyegyenlőséget - és még sorolhatnánk. Anyanyelven fordulni az állami hivatalokhoz már 10 százalékos lakossági arány esetén is! Egyik sarkalatos alapelvét pedig - apropó, önrendelkezés - így foglalták össze:
,,4. paragrafus. Az ország nemzeti kisebbségei az egész ország területén egységes, oszthatatlan nemzeti egységet képeznek, mint ilyenek, saját nemzetiségeik útján jogi személyiséggel bírnak, és mindennemû politikai és közpolgári jogaik érvényesülése őket országos számarányuk szerint illeti meg.?
A számarány megállapításában a polgár saját szabad bevallása számít arról, hogy nemzetileg hova tartozik?
A tervezet alapos jogászi munka, s jelzi: a romániai magyarság már akkor a legnagyobb igényû, legnívósabb követelményrendszert volt képes felállítani önmagával és befogadó államával szemben, s a maga módján történelmi tapasztalatát a kontinensen e tekintetben a jogi úttörés feladatára használta fel. Ma nemzetépítő kisebbségnek nevezi a szakirodalom a közösségek e típusát, melyen esetünkben nem teljes nemzeti szuverenitásra törekvést kell ugyan érteni, de mindenképpen azt: az elvárásszint a legmagasabbtól hajszállal különbözik csupán. Alighanem ez adja az erdélyi magyarság helyzete világtörténelmi, kontinentális dilemmájának lényegét, melyet vagy képes lesz kibontakoztatni, vagy nem, de az mindenképpen benne rejlik mindabban, ami vele a lezárult, de mégis inkább nyitva hagyott évszázadban történt.
Egy szász hang
Dr. Hermann Müller nagyszebeni ügyvéd Erdély autonómiája. Tanulmány Erdély politikai múltjáról és javaslatok a román állam keretén belül kialakítandó autonómiájára címmel tett közzé érdekes munkát 1926-ban, melyben abból indul ki, hogy alapvető különbség van az ókirályságbeli francia típusú közigazgatás és a szerinte ,,német mintájú? erdélyi között, ezt kellene egy erdélyi önkormányzat révén feloldani. Az autonómiát ugyan csak egy átmeneti időszakra kéri - míg az ország valódi egységesítésének feltételei beérnek -, de a viszonylagos önállóságot külön tartományi országgyûlésre, igazságszolgáltatásra építené, s ezekben minden nemzet képviselve lenne.
,,Ahol a lakosság egyötöde az ország történelmi múltú nyelveinek egyikét beszéli, ott a bíróságon, a közigazgatásban, a templomokban és az iskolákban az illető nyelv egyenjogú használatát biztosítani kell, s ezeken a helyeken az érintett kisebbség egyes tagjainak is biztosítani kell ezt a jogot valamennyi állami hivatalban.?
Ezek fölött állna a központi parlament és közigazgatás, mely az országot, miként Müller írja, egyik napról a másikra a ,,háromszorosára nőtt? Nagyromániát összetartaná. Müller jóslata, miszerint az autonómia megtagadása esetén az országrész Erisz almájaként csak bajt hozhat Nagyromániára, teljes mértékben beigazolódott a következő két évtizedben.
B. Kovács András