Másodéves tanárként Csíkszépvízről költöztem be Csíkszeredába 1955 őszén. Egyenesen a fiúbentlakásba felügyelő tanárként (később) Lőrincz János magyar szakos tanártársammal. A két vékonypénzû kezdőnek jól fogott az ingyenlakás és -koszt a felügyelőség ellenszolgáltatásaként. Ekkor, ezekben az években ,,frissült fel? a jó nevû líceum fiatal tanárokkal. Volt is ennek következménye: pozitív is, negatív is. Egyrészt fellendült a minőségi mûvelődési élet (szavalóestek, színdarabok, ünnepi megemlékezések március 15. alkalmából stb.), amiről igen elismerően írt az Előre is. Egyébként is az akkor még kisváros polgárai az öreg kultúrházban és a helyi rádióban igen színvonalas esteket rendeztek, s ebben mindenkori fáklyavivők a tanárok, tisztviselők voltak. A székelyföldi magyar középiskolák vetélkedőtalálkozói rendszeressé váltak. Mindebbe ekkor ,,Pártunk? nem szólt bele. (Ha leszámítom a túlbuzgó Perjessy, majd Horváth igazgatók irigységgel magyarázható gáncsoskodását.)
Aztán elérkeztek a ,,forró? 1956 őszének nevezetes napjai, október 23-a és az azt követő napok. Fülünk a rádiókra tapadt, és a tanári szoba hangulata feszült várakozással volt terhes. Kovács Dénes múzeumigazgató és rajztanár (színdarabjaink díszlettervezője és kivitelezője) izgatottan hozza a magyar sajtó egyik számát (talán a Magyar Nemzetet?), benne Pándi Pál cikkét, amelyre valósággal ,,ráfekszünk?, hogy olvashassuk mi magunk az új, addig nem hallott szót a diktatúrát megdöntő szabadságról. És izgatottan kommentáljuk - mintegy kész tényként -, vajon milyen kihatással lesz ránk mindez. Eszünkbe sem jut a véres megtorlás. (Később még kétszer látom viszont e nevezetes újságot, amelynek legfontosabb passzusai pirossal vannak aláhúzva: Fábián Márton teszi elém a kihallgatáson, majd a tizenkilenc dosszié bukaresti átlapozásakor mint bizonyító anyagot Kovács Dénes dossziéjában.)
?Aztán eljön november 4-ének hajnala, amikor Székelykeresztúron, Lőrincz kollégám lakodalmán meghalljuk Nagy Imre kétségbeesett felhívását. Felolvasom a kollégáim előtt már ismert Október 23. címû versemet, és a két himnusz eléneklése után, mint egy halottasháztól, búcsúzunk, és megyünk a hideg, ködös hajnali utcán az autóbusz-megállóhoz. Nincs, mit mondanunk egymásnak. Mindenki saját kavargó gondolataiba burkolózik. Már semmi nem fontos. Mi lesz ezután??
Puskás Attila
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.