Kiscimbora: Ó, ló, olló, holló

2003. november 1., szombat, Archívum 2003–2007

Amúgy nem volt valami rózsás diákéletem. Sose tudhattam, mikor kérik tőlem számon, hogy honvéd voltam a szabadságharcban. Haynau volt akkor az úr Pesten, az az osztrák generális, aki az aradi vértanúkat kivégeztette. Az pedig úgy vigyázott ránk, mint a tûzre.
Szörnyû idők voltak azok, sohase tudhatta az ember, miért viszi be a porkoláb. Elég volt ahhoz egy lélegzet is. Egyszer egy deákpajtásomat azért gyötörték a börtönben három napig, mert egy este hangosan imádkozta a miatyánkból azt, hogy ,,jöjjön el a te országod?. Ráfogták, hogy azt is Kossuth Lajosra értette.
- Ki lehet az a sehonnai ember, aki még az Úristennel való beszélgetésünket is kilesi? - tûnődtünk a pajtásaimmal.
Egyszer aztán arra is rájöttünk. Közülünk való volt a hírhordó, Holló Pálnak hívták. Bizony nem érdemelte meg ezt a szép magyar nevet. Sunyi ábrázatú, vékonydongájú legény volt, édes a beszédje, mint a méz, lágy a nézése, mint az írósvaj. Akár kenyérre lehetett volna kenni.
Hát hiszen meg is tettük volna ezt szívesen, de nemigen mertünk vele kikötni. Tudtuk, hogy hatalmas úr a pártfogója. Ahelyett azt tettük, hogy elhúzódtunk tőle. Ahová ő odadugta a hegyes orrát, ott egyszeribe elvágtuk a szót.
Szép holdas esetéken a Városmajor-erdőre jártunk ki, ha a magyar szabadságról akartunk álmodozni. No, oda nem jött utánunk a német, de azért mégis kieszelte a módját, mivel bosszantson meg bennünket. Esti harangszó után katonát állítottak a város minden sarkára. Annak az volt a dolga, hogy fülön fogjon minden járókelőt:
- Ki vagy, mi a neved, mi járatban vagy?
Úgy kivallatta az embert még az öregapja sarkantyús csizmájáról is, hogy elment a kedve az esti szellőzködéstől. Le is feküdtek a pestiek abban az időben a tyúkokkal. Csak mi, deákok mulattunk rajta nagyokat, hogy a német hogy gyötri magát miattunk. Utoljára azonban mi is beleuntunk a mulatságba. Ki is eszeltük szépen, hogy vessünk neki véget.
A mi kvártélyunkon főztük ki a tervet két pajtásommal, Sas Gyurival meg Vas Elek nevezetûvel. Matykót nem akartuk beleavatni, még akkor se, mikor a sok járás-kelés feltûnt neki, s megkérdezte tőlem egy reggel, mit súgunk-búgunk annyit.
A hazugság sohase volt kenyerem. Nyíltan megmondtam Matykónak:
- Jobb azt neked nem tudni, Matykó. Rossz vége lehet annak, amit mink most tervezünk. Nem akarom, hogy esetleg velünk együtt te is bajba kerülj. Azért nem tudod meg, mi készül itt. Legalább éntőlem nem.
- Hátha már tudom is! - mosolygott Matykó gúnyosan. - No, ne félj, nem halászom el előled a dicsőséget, vitéz hadnagy úr. Úgyis tudom, azt félted tőlem.
Azzal szokása szerint bevágta mérgesen az ajtót, s nem is láttam egész nap. Nem is értem rá ővele törődni, mert sietnem kellett az egyetemre. Ott súgtunk-búgtunk a két pajtásommal, míg észre nem vettük, hogy Holló Pál ott settenkedik körülöttünk. Akkor aztán hangosra vettük a szót:
- Tehát este tíz órakor a Múzeum-kertben! Ott legyetek ám, ha igaz magyarok vagytok! A maga vermében fogjuk meg a rókát!
Készakarva csináltuk így, hogy a spion kihallgassa a beszédünket. Bizonyosra vettük, hogy ő is ott lesz este tízkor a Múzeum-kertben. Ott is volt, úgy bujkált mögöttünk, mint az árnyék.
Mikor aztán láttuk, hogy minden rendben van, megindultunk ki a kertből, de egyesével. Én mentem előre, engem állított meg először a sarkon az őrálló morva katona.
- Ki vagy?
- Ó Pál - mondtam nyugodtan -, egyetemi hallgató.
- Mehetsz - eresztette le a szuronyát a katona, és behúzódott a faköpönyegbe. Akkorra azonban Sas Gyuri termett ott, nagy hegyesen fütyörészve.
- Állj, ki vagy?
- Én? - kereste a deák az igazolványát. - Ló Pál, egyetemi hallgató.
- Ejnye, de bolond neved van, hékám - mormogott a morva, s megint visszabújt a helyére. De akkorra már odarobogott Vas Elek is.
Verte a talpát a földhöz kegyetlen.
- No, vagytok-e még többen? - mordul rá a katona bosszúsan. - Mi a neved?
- Az enyém? Olló Pál.
De már ennek belevilágított a katona a képébe a lámpásával. Hanem aztán, ahogy a jámbor arcot meglátta, megnyugodott. Legföljebb azt gondolta magában, hogy ejnye, de cifra nevük van ezeknek a pesti deákoknak.
Pedig most jött még csak a legcifrább nevû. Ez ugyan se nem fütyörészett, se nem dobogott, inkább el akart suhanni. Hiszen észrevétlen akart utánunk kullogni.
De az őr éppen erre fogott gyanút.
- Hohó, hé - ugrott eléje -, ki vagy, mit akarsz?
- Pszt, pszt - csöndesítette kézzel-lábbal a spion, s el akarta magyarázni, hogy ő rendes ember, s minket akar rajtakapni, gonosz lázadókat.
- Jó, jó - markolta meg a katona a puskáját -, csak azt mondja meg az úr, hogy mi a neve!
- Holló Pál - suttogta ijedten a derék fiú.
No, a katonának se kellett egyéb. Ordított torkaszakadtából:
- Ó, ló, olló, holló! Majd adok én nektek csúfot ûzni a felsőbbségből!
S megrázta szegény Holló Pált, mint kutya az ürgét. S tán a lelket is kirázta volna belőle, ha ki nem szalad az istenadta a gúnyájából. De kiszaladt, és úgy elbujdosott Pestről, hogy senki se látta ott többet.
Móra Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép